Jó akciók a régi recept alapján, avagy a Terminátor mittudoménhányról

James Cameron sötét sci-fi víziója, a Terminátor a popkultúra része lett és sztár csinált Schwarziból. A messze kiemelkedő megasiker második rész után zuhanó színvonalú széria újra Cameron produceri kezébe került és jöhetett az immáron hatodik! rész. A probléma ott van, hogy az ötödik rész egy remake volt, igaz látványosan üres, de nagyon laza. Az előzmények színvonalát valljuk be csak a meglepően hamar lefújt tévésorozat tudta megütni. De ez már a múlt. Ezúttal egy variációt láthattunk abból a kezdeti elképzelésből, ahol még Linda Hamilton volt a super women. Stílszerűen a régi koncepciót erőltetik, jelesül, hogy a gonosz robot visszajön a jövőből megölni a kiválasztottat, amihez egy politikailag korrekt keret kellett. Itt kérem már az egyenjogúság nevében egy kibernetikusan felturbózott párductestű amazon katona tér vissza megóvni a jövőt, ami ugye a múlt, ami a jelen, ha tudja még valaki ezt követni. Az épp megmentésre váró látszólag átlagember pedig egy mexikói fiatal karakán hölgy.

Aztán hirtelen megjelenik a megkeseredett bosszúálló Sarah Connor és a csipet-csapat élére áll. A hármas hölgykoszorú látszólag tehetetlen a minden eddiginél hiperszuperebb ellen aki naná, hogy egy hispán terminátor. Marad tehát a menekülés. Mivel mindenütt elpromozták igy kitalálható, hogy a jó öreg Schwarzi is beszáll a részben Magyarországon forgatott Sötét végzet alcímű filmes mókába. Ami egyértelmű az az, hogy a popcorn függőknek szánták a képi világot. Rengeteg jó ritmusú dinamikus akcióval próbálta a Deadpool rendezője, Tim Miller megnyerni a rajongókat. Tulajdonképpen ez még sikerült volna is, ha nincs a legnagyobb gond, ami a kiszámíthatóság meg az előző, itt látványosan zárójelbe tett, három Terminátor rész.

De sebaj, Linda Hamilton helyenként laza helyenként túltolt cinizmusa azért jelzi itt nem babra megy a játék. Csak mintha már mindent láttunk volna valahol. Miközben ezerrel dübörög az akció és ezt a robotot már tényleg szinte lehetetlen megállítani. szinte…a többit találjátok ki. A kellemes nosztalgikus, de tök felesleges ötödik rész után kaptunk egy új harmadik rész tehát, amely remekül illeszkedik a saját előzményeibe: lendületes, de helyenként akcióban bántóan túltolt is egyben. Valaminek a lezárása, valaminek a kezdete, valami újra a vásznon. A régi recept kis új fűszerrel egy régi szakácstól. aki erre vágyik az jól fog lakni a szemével. Aki nem, az csípje el a mozikban a felturbózott második részt és irány a nosztalgia vasút.