Fejezzük be a kézilabda bajnokságokat (is) !
- Dátum: 2020.04.09., 04:41
- Boros Tamás
- bajnokság, kézilabdabda, korona vírus, leállás, profi, sport, sportág, szünet
Most a profi sport irányába kacsingatok egy kicsit. Azért is elnézést kell kérnem, mert kiemeltem egy sportágat a többi közül. Pedig korona vírus idején tulajdonképpen egyik sportág sem különb a másiknál Csak azért teszem ezt mégis, mert a kézilabda egy kicsit a szívem csücske, és az egész országban népszerű. Szóval ideje lenne a bajnokságokkal leadni. Hogy miért? Mert egyszerűen nem lehet úgy edzeni és csúcsformában jönni, hogy ezt a szezont normálisan be lehessen fejezni.
Szóval, akármennyire vérzik is a szívem, ezt a szezont egyszerűen be kell fejezni. Le kell állítani. A nemzetközi kupákat legalábbis egyáltalán nincsen értelme lejátszani. Hiszen az élcsapatok a nemzetközi kupákban, mostanra időzítették a csúcsformájukat. Amennyiben azonban mondjuk még májusban el is tudnának kezdeni edzeni, nem lehet csúcsformába kerülni a 2020-as évben. Ki ne ismerné azt, aki csak sportot, még ha nem is professzionális szinten, hogy óriási különbség van az alapozás, a formába hozatal, és pláne a csúcsforma között.
Ahogy utaltam rá, ez a kitétel nemcsak a kézilabdára igaz. Mert nem pusztán arról van szó, hogy mikor kerül a sportoló csúcsformába, de arról is, hogy ezt mikor, milyen évszakban kell elérnie. Amikor nyáron egyre melegebbek a délutánok, egyre inkább elviselhetetlen a hőség június-júliusban még a profi sportolótól sem lehet elvárni, hogy a pár hónapos, de mondjuk azt, pár hetes felkészülés után, az időjárási körülményekről is dacolva, élete formájához érkezzen. Itt most, nemcsak a kézilabdában, de ott bizonyosan, egyszerűen meg kell húzni egy vonalat. Nyáron folytatni veszélyes lenne a szervezetre, a meglátásom szerint, engedjük el a kupákat, a bajnokságokat pedig fújjuk le úgy, ahogy vannak! Nem igazságos. De most az élet volt igazságtalan, el kell fogadni, és egyszerűen tudomásul kell venni, hogy ez egy csonka szezon volt. Sok minden múlik ezen a sportban. Szerződések, visszavonulások, érmek. De az utóbbi pár hétben megtanultuk, minden helyettesíthető, egy dolgot kivéve: az életünket!
Mind a civil életben, mind pedig a sport világában ezt a tavaszt el kell engedni, és koncentrálni az őszre.
B.T.
Egy hamis segélyhívás ára: pénzbírság és veszélybe sodort emberéletek
A 112-es egységes segélyhívó szám azért működik a nap 24 órájában, hogy sürgős esetben azonnali segítséget biztosítson. A diszpécserek minden beérkező hívást komolyan vesznek, és szükség esetén riasztják a mentőszolgálatot, a tűzoltóságot vagy a rendőrséget. A rendszer hatékonyságának alapfeltétele azonban a rendeltetésszerű használat.
Zürich, ahol a drágaság életérzéssé válik
Zürich rendszeresen szerepel a világ legdrágább városainak élén, mégsem a stresszről, hanem a nyugalomról, a tisztaságról és a tudatos életről híres. De mit kapunk valójában a magas árakért cserébe? Luxus kirakatot, vagy egy olyan életminőséget, ami hosszú távon is fenntartható?
Az edzőtermi szorongás lélektana
Januárban alig lehet mozdulni a konditermekben, az újévi fogadalmak miatt minden gép foglalt. Pár hét múlva viszont már alábbhagy a lelkesedés. A kettő között pedig ott vannak azok, akik elindultak, de végül legyőzték őket a saját félelmeik. Ugyanis az év eleje nemcsak a lendületről szól, hanem a szorongásról és arról a nehezen megfogható „edzőtermi varázsról” is, amely jó esetben magával ragad.
Mit jelent ma az elköteleződés a Z generációnak?
A jelenlegi huszonéveseket gyakran bélyegzik magányosnak vagy túlzottan individualistának. Még ha egyéni szinten elő is fordul a tartós egyedüllét, a kötődés és a párkapcsolat igénye megmaradt, csak más formát öltött. A fiatalok ma már nem szerepeket vagy társadalmi elvárásokat keresnek egy házasságban, hanem biztonságot, partnerséget és kölcsönös felelősségvállalást.
„Nincs időm semmire” – Miért válik bűntudattá a pihenés?
Dolgozunk, hazamegyünk és eszünk, majd minden kezdődik elölről. A hétköznapok végén ott az a furcsa érzés, hogy megint eltelt egy nap, és semmi sem történt, ami igazán a miénk lett volna. A hobbikkal való foglalatoskodás nem luxusnak indult, mégis annak érezzük a mindennapi teendők mellett. Azonban miért alakult ki ez az állapot, és hogyan jutottunk el odáig, hogy az önmagunkra fordított alkalmakat rossz érzéssel társítjuk?