Foglalkoztatási válságok, avagy lehet, hogy nem értek semmihez?

Attól a perctől, hogy elkezdünk részt venni az oktatásban, arra készítenek minket, hogy megálljuk a helyünket később a munka világában is. Minden egyes csepp magunkra vett tudás részét képezi annak a nagy egésznek, amiből építkezve majd az egzisztenciánkat felépítjük. Hogy ez milyen módon valósul meg, az lehet rendkívül sokféle. Tanulhatunk szakmákat, járhatunk egyetemre, de dönthetünk úgy is, hogy nagyon hamar munkába állunk, és rugalmasan alkalmazkodva egyszerű betanítást igénylő munkakört töltünk be. Bármelyik mellett is döntsünk, az predesztinál minket egy pályamodell felé, amely vagy konstans haladást biztosít, vagy jobb esetben lineáris emelkedést. Régebben ehhez elég volt egyetlen területen megfelelő tudással rendelkezni. Napjainkban azonban kardinális kérdéssé vált, hogy ki hány "dologhoz ért", hányféle területen szerzett képzettséget vagy munkatapasztalatot. És elmondható, hogy a tendencia szerint "a több a jobb".

Éppen ezért nem véletlenül esnek sokan kétségbe, akik egyféle munkahelyen, egyféle szakmával boldogulnak, hiszen egy munkahely sem száz százalékig biztos, és minél kisebb skálán tudjuk felsorakoztatni az érdemeinket, eredményeinket, tapasztalatainkat és végzettségeinket, annál kevésbé válunk kívánatossá azokkal szemben, akik ezeken a területeken túlnőnek rajtunk. Több tapasztalat többféle helyről, többféle képesítés, vagy akármi, ami ehhez hasonló, útjában állhat a mi fejlődésünknek, feltéve, hogy más rendelkezik velük. Ez nem jelenti azt, hogy aki több mindenhez ért, annak könnyű, vagy az mindenképpen el tud helyezkedni.

Manapság nemcsak az álláskeresés miatt fontos az, hogy több dologban is gyakorlatot szerezzünk. Az egyre bonyolódó munkaerő-piac, az egyre bonyolultabbá, árnyaltabbá, specifikusabbá váló munkakörök egyaránt igénylik azt, hogy egy ember ne csak egyféle, hanem akár többféle területen szerzett tudását is bevethesse. Például, bizonyos szakmákban rendkívül előnyös, ha az adott illető a gazdasági vagy jogi kérdésekben jártas, még ha ezt első körben a munkaköre nem is foglalja magába.

Ugyanez igaz az olyan munkahelyekre, ahol több munkakör betöltése párhuzamosan és rugalmasan zajlik, tehát a dolgozók szükség esetén besegítenek egymásnak. Ha valaki csakis a saját munkájában találja meg a jó feladatokat és a jó megoldásokat, azzal, másoktól elveszi a lehetőséget a kooperatív munkától, hiszen megborítja az egymásnak való besegítés egyensúlyát.

Tehát, ha valaki csak egy dologhoz ért, vagy csak egyben jártas, az járhat negatív következményekkel is, de ez nem törvényszerű. Vannak foglalkozások és munkák, melyek nem is igényelnek többféle képesítést. És nem feltétlenül tűnünk fel negatív színben attól, hogy egy munkakört töltünk be, vagyis csak „egy dologhoz értünk”. Emiatt sem elítélni, sem rendesen megítélni nem lehet senkit. Viszont, ha frusztrációval tölt el bennünket ez a tény, akkor az is egy megoldás, ha képezni kezdjük magunkat. Ez megnyilvánulhat másban is, mint a szakmák: nyelvtanulás, profibb sport, jogosítvány megszerzése, számítógépes ismeretek bővítése, rövid (tovább)képzések. Szerencsére, a lehetőségeink száma igen nagy.

Varga Ágnes Kata