Szülőnek lenni beteljesedés?
- Dátum: 2020.07.23., 19:02
- Varga Ágnes Kata
- anya, apa, család, elme, gyerek, gyereknevelés, idő, kor, lélek, psziché, pszichológia, szabadidő, szerep, szülő, tanács, tipp, vélemény
A szülővé válás feladatára egészen kisgyermek korunktól készítenek minket, nemcsak a körülöttünk lévő emberek, de maga a természet is. Mind a velünk született tulajdonságaink által, mind a szociális tanulás által olyan képességek és készségek sajátítódnak el, melyek mindnyájunkat képessé tesznek az utódok felnevelésére. Biológiailag – hangsúlyozom, biológiailag – minden fajnak ez a maga feladata. Az embernek is, igen, hiszen a gének örököltetése érdekes módon szintén genetikailag kódolt. A civilizáció előtti időkben tehát egyetlen fajnak, így az embernek sem volt más célja, mint életben maradni és az életet továbbadni. Amióta viszont civilizált emberi fajról beszélünk, sokkal több dologra tartjuk magunkat elhivatottnak.
Elsődlegesen teljesítmény- és sikerorientáltak leszünk. Ez a viselkedés már gyermekkorban is megfigyelhető. Nemcsak játékként élnek meg mindent, hanem versenyként is. „Az én játékom jobb, én szebben rajzolok, nekem hosszabb a hajam”, és ezt a sort rengeteg példával folytathatnánk. A felülkerekedés hozzásegít minket egy olyan belső vágy eléréséhez, amelyet Abraham Maslow nyomán elismerésnek nevezünk. Ha mások elégedettek velünk, mi is azok vagyunk. Ez ilyen egyszerű.
Naivitás lenne azt feltételezni, hogy felnőtt korra ez teljesen megváltozik. Ha elismernek, az mindig sokkal nagyobb örömet tud okozni, mint valami, amiről csak mi tudunk. És, bár sok szülői vonást szedünk magunkra, mielőtt valóban szülővé válnánk, azt a fajta önátadást és önfeláldozást, amelyet a szülői lét igényel, nem lehet magunkba szívni az évek során. Erre fel lehet készülni, de ettől nem lesznek könnyebbek a dolgok.
Minden család, amelynek új tagja lesz, kissé átalakul. Megváltoznak a szerepek, a feladatok, a családi viszonyok. Ezek a legalapvetőbb különbségek. Erre jönnek rá az egyénen belüli változások. Mindenkit érint valahogyan egy gyermek születése. Nemcsak anyagilag jelent terhet, hanem érzelmileg és fizikálisan is. Minden értelemben egy teljesen új életet képvisel. Valamiért a filmekben ez mindig könnyű, ösztönös viselkedést eredményez. A hirtelen-apák és hirtelen-anyák a helyzet „hirtelen”-sége ellenére mindig tudják, mit kezdjenek az utóddal. Milyen könnyűnek tűnik egy fürdetés, ha a televízió képernyőjén két mosolygó, kisimult huszonéves látható, akik a legmélyebb emberi szeretetben, közösen tartják a kellemes hőmérsékletű víz alá szerelmük gyümölcsét, aki természetesen nem ódzkodik a víztől egy kicsit sem, mert az anyaméhben már úgy megszokta. És a fürdetés utáni meseolvasás és éneklés, az altató, halovány éjjeli fény mellett elégnek bizonyul ahhoz, hogy körülbelül 8-10 órányi édes álmot hozzon a kisgyermek számára, amely órák alatt a szülőknek bőven lesz idejük rendet tenni, beszélgetni, és persze pihenni, hogy mindezt másnap kezdhessék elölről.
Ha ilyennek képzelünk el egy családot, ha ilyennek tartjuk a valódi szülői létet, nem csoda, hogy a saját életünket félresiklottnak érezzük. A gyerekek sírnak, nincs olyan, hogy nem, mivel egy ideig ez az egyetlen kommunikációs eszközük. A gyerekekkel való foglalkozás sosem zajlik makulátlan tisztaságban, kisimult arccal. Persze, vannak boldog pillanatok, és vannak olyanok, amelyet nem pótolhat semmi más. De vannak keserves, gondterhelt percek, vannak visszavonhatatlan, de százszor megbánt mondatok, vannak viták, van idegesség, félelem, szorongás, van olyan, hogy „Kellett ez nekem?” És van olyan is, hogy „Ez kellett nekem”. Minden friss anyuka és apuka eljátszik a gondolattal, hogy mennyire más volt az élete, amikor még független volt. Mennyi más dolgot lehet csinálni a fürdetés helyett. És belegondolnak abba is, hogy érdemes volna-e mást csinálni. Van, hogy erre nem érkezik határozott „nem”-válasz. Nem mindenkinek ez teljesíti be az életét, de mindenkinek hoz valami újat, valami jót.
Attól senki sem lesz rossz szülő, hogy néha azt kívánja, bár ne lenne az. Attól csak jobb szülővé válhatunk, ha elismerjük, hogy ez egy olyan feladat, ami nehéz, keserves, fárasztó, minden energiánkat és odafigyelésünket igényli, és mi mégis ezt választjuk, ezt csináljuk és próbáljuk jól csinálni. Nem baj, ha az embernek vannak más céljai. A lényeg, hogy a céljai mellé a családja, ami már megadatott neki, szintén beleférjen.
Varga Ágnes Kata
A gyurmázás, mint fejlesztő tevékenység

A gyurma, mint fejlesztő játék nagyon hasznos tevékenység a gyerekek számára, hiszen kreativitásukat és finommotorikus készségeiket célozza meg, miközben szórakoztató módon segíti a tanulást.
Próbálunk segíteni, mégsem sikerül – így alakul ki a téves empátia

Manapság egyre alaposabb tudást szerzünk a másokkal való együttműködés érzelmi hátteréről, emiatt furcsának tűnhet, hogy egy olyan alapkő, mint az empátia fogalma félreérthető lehet. Fontos tisztázni jelentését és megnyilvánulását önmagunkban és mások felé, mert könnyen meglehet, hogy amit együttérzésnek szántunk, az tulajdonképpen csak önsorsrontást hordoz magában.
A hintázás fejlesztő hatása a gyerekekre

A hintázás, bár egyszerű játéktevékenységnek tűnik, valójában sokrétű fejlesztő hatással bír a gyermekek fejlődésére. Íme néhány főbb terület, ahol a hintázás pozitív hatással van!
A Montessori alapelvek

Maria Montessori, olasz orvosnő és pedagógus, a róla elnevezett pedagógiai-pszichológiai nevelési módszerek kidolgozója, mely teljesen forradalmasította a XX. századi gyereknevelést.
Kire hallgatunk döntéshelyzetben?

Döntéshelyzetben többféle személyre vagy tényezőre is hallgathatunk, attól függően, hogy milyen típusú döntésről van szó, milyen a személyiségünk, és milyen környezetben vagyunk. Vajon kire vagy mire szoktunk hallgatni döntéshelyzetben?