Gondolatok a Szólít a szörny című filmről

A film felszólít az igaz életre, minden olyan nehézségre, amivel szembe kellene néznünk, viszont a kegyes hazugságok árnyékában élve nem látjuk a fától az erdőt.

A film főszereplője Conor, akinek anyukája súlyos betegségben szenved. A kisfiú tisztában van azzal, hogy már nem fog sokáig élni, viszont mindig azt mondja édesanyja neki, amit hallani akar. Inkább ha tehetné véget vetve a szenvedésnek és eltemetné őt. Nehéz szembenéznie a valósággal, hiszen minden ember fél az ismeretlentől, ez a mondat a filmben is elhangzik és minden tanítás e köré összpontosul.

Szükség van valami külső behatásra, amely rávilágítja a fiút önmagára, tetteire és annak következményeire. Az élet minden egyes perce ajándék és pontosan ki kell használni, nem a valótlanban, hanem a valóságban élni, nem elsöpörni a problémákat, hanem szembenézni azokkal. A kert végében lévő Tiszafa egy szörny formájában jelenik meg mindig 12:07 perckor, akinek az a feladata, hogy meggyógyítsa Conor gondolkodását. Tanító szándékkal 3 történetet mesél el neki, az utolsót pedig a fiúnak kell elmondani, amely a folyton előtörő rémálmával kapcsolatos. A fa az életet, bölcsességet is szimbolizálja, a sztorik pedig rávezetik Conort az ő tisztán látására. Számára először érthetetlennek tűnő történeteket hall a fától, viszont ezek mind fontosak ahhoz, hogy meg tudja fogalmazni az utolsó mesét és megértse a gyökerét a dolgoknak.

Az első történet lényege a következő. Azt hiszi a kisfiú, hogy a királynő a gonosz, mert megmérgezte a királyt a trónjára kerülése érdekében. Ez tévedés, pusztán csak látszat, de nem az igazság. A hétköznapokban is sokszor tapasztalhatjuk, hogy meghallgatunk egy történetet és elhisszük, nem kételkedünk benne, hanem az van, amit az adott illető elmondtt. Miért? Mert ez a legegyszerűbb, nem kell gondolkodni, nem kell időt szánni tovább rá, hanem elkönyveljük olyannak, amilyen valójában, de mégse... Ez a mese helyes ítélkezésre tanít, nincs olyan, hogy jó és rossz, nem szabad végletekben gondolkozni, mindig van köztes út. A film bemutatja a kiskorúak közti bántalmazást is, amelynek komoly lelki következményei vannak. A ki nem mondott szó és elfojtott érzelmek miatt a kisfiú bezárkózott, nem mondta el otthon a problémáit.

Szülei elváltak, nem alakult ki egy igazi apaképe. Ez is egy komoly problémát jelent a mai társadalomban, hiszen minden cselekedet a gyerekkorra, a nevelésre vezethető vissza. A felgyorsult, digitalizációs, virtuális burokban megélt világban a lélekről a felszínre, a külső világra helyeződik a hangsúly. Minden haladjon, menjen előre, miközben pörögnek a percek és észre sem vesszük, hogy a financiális világban a családi kötelékek kezdenek meggyengülni és úgy élünk egymás mellett, hogy valójban csak létezünk. A kisfiú is magára lett hagyva, cselekedeteiért nem lehet hibáztatni, hiszen anyukája beteg volt, apukája otthagyta, mamája pedig passzív viselkedést váltott ki belőle , hiszen csak a rend a fegyelem és a szigor jutott róla eszébe, amikor meglátta. Azt sosem szabad elfelejteni, hogy mindig is gyerek lesz a legőszintébb egy közegben. Ezért is meg kellene tartani felnőtt korban is a gyermeki ént, amely a kiegyensúlyozott élethez elengedhetetlen és amihez mindig vissza tudunk térni, hiszen ez a lélek forrása.

A következő filmben gyakran előjövő téma, a büntetéshez való viszony. Kettő szörny által mesélt történet is a kisfiúból indulatot, agresszivitást vált ki, ami után mindig várja a büntetését. Először a nagymamája szobáját rongálja szét, majd az osztálytársát bántja, aki láthatatlannak titulálta őt. A tetteinknek mindig következménye van, viszont nem elég a büntetés, csak akkor, ha általa tiszta szívből jövő megbánást érünk el a tettesnél.

Conor hagyja magát minden helyzetben bántani, ezzel azt mutatja, hogy gyenge, a cápák rászállnak és megeszik. Mikor már látták a többiek, hogy több megalázás után sem áll ki magáért leszálltak róla, hiszen kiszámíthatóan unalmassá vált. Ami átlátszó az nem izgalmas, nincs benne rejtelmesség. Conor csak az utolsó pillanatban vállalta fel önmagát, amikor már késő volt, hiszen sokáig szenvedésben élt. Sok kapcsolat azért megy tönkre, mert nincs semmi igazán megbeszélve, nem vitatkozás, hanem veszekedés van. Minden a kommunikáción, önkifejezésen bukik el, ami pedig erőteljesen múlik az önszereteten.

Na de menjünk tovább a második történet témájához, amely nem más, mint a gyógyítás. A kisfiú anyukája kórházba került, apukája hazatért. Újból együtt a család, a baj összehozta őket. Ez is egy nagy probléma manapság, hogy vagy csak a bajban, vagy csak a happyben számíthatnak egymásra az emberek. Kellett egy tragédia ahhoz, hogy az apuka újból lássa a fiát és észre is vegye.,, Legtöbbünknek csak a depiend jut"- mondta az apa.

A kórházban az anya elmondta, hogy Tiszafából nyert anyag található a gyógyszerben. Conor fejében minden értelmet nyert, kérte a szörnyet, hogy segítsen, gyógyítsa meg az édesanyját. Az egész film egy érzelmi hullámvasút, pont olyan, mint az élet. Ha fájdalmak nehézségek érnek, akkor egyszerű útnak látszik a menekülés és nem pedig a szembenézés. Minden döntés hit kérdése és a gyógyulás is így tud csak elkezdődni. Az édesanya fel akart épülni, de már semmi nem tudott rajta segíteni.

A szörny Conort ráébresztette arra, hogy ne mindig azt hallja meg, amit akar. Az anya utoljára se mondja el az igazat a fiának, azt hogy ez lesz az utolsó közös beszélgetésük az életben. A kisfiú megfogalmazza, sőt ki is meri mondani, hogy nem akarja, hogy elmenjen az anyukája. Szembenéz a valósággal nem pedig kegyes hazugságban áltatja magát. Majd bekövetkezik az az ominózus 12:07 perc, amikor eltávozik az élők soraiból az édesanya és szorosan, könnyes szemmel elbúcsúzik tőle Conor. Átöleli szorosan, miközben lélekben elengedi.

Csupa ambivalens cselekedetekkel találkozhatunk a film nézése közben. Viszont mindig van közös metszéspontjuk, mindennek van ok-okozati kapcsolata. Nagyon érdekes a film vége, amikor Conor kap egy saját szobát, amire mindig is vágyott. Anyukája rajzokkal teli füzetében megtalálta a szörnyet és a történeteket is lerajzolva, színes illusztrációkkal. A film egy kitalálhatatlan, megdöbbentő csattanóval zárul. Conor az utolsó oldalra lapozott, ahol meglátott egy kislányt, aki ül egy fán. Szerintem ő volt az anyukája, ez volt az igazi elengedés számára, hogy a mese véget ért és úgy történt minden, ahogyan azt az édesanyja lerajzolta és be akarta fejezni a saját meséjét.

Persze ez csak az én véleményem, mindenki értse úgy, ahogy szeretné. Mindannyiunknak megvan a saját élete, amivel rendelkezünk. Szerintem a lényeg, hogy ne csak egy mese legyen az élet, ne csak egy álomvilág, amit elmondhatunk másoknak, hanem egy igaz valóság legyen önmagunk és a külvilág számára is.

Szerző: Udvari Fanni