Menü
  • Elme és lélek
  • A poszttraumás stressz szindróma

A poszttraumás stressz szindróma

A poszttraumás stressz szindróma beszédes elnevezés. Kialakulására azokban az esetekben lehet számítani, amikor az ember valamilyen komoly megrázkódtatáson, stresszhatáson esik át. Korábban elsősorban a háborúkat megjárt katonáknál diagnosztizálták.

Ma már tudjuk, hogy egy közeli barát vagy családtag halála vagy súlyos betegsége, válás, szexuális zaklatás vagy erőszak is kiválthat hasonlót. Sőt a terrorcselekmények szemtanúi, természeti katasztrófák túlélői is a poszttraumás stressz tüneteit mutathatják.

Ha a fenti eseményeket követő egy hónapon belül jelentkeznek az érintettnél pszichés tünetek, akkor akut stresszhatásról beszélünk, ha azonban ennél később jelentkezik vagy tovább tart, akkor már az úgynevezett poszttraumás stressz szindrómával állunk szemben.

A poszttraumás stressz tünetei
A fenti eseményeket átélt embereknél 3 nagy tünetcsoport kialakulása jellemző. Ezek egyike az állandósult szorongás és félelemérzés, ami akár a napi tevékenységet is akadályozhatja.

A másik jellemző tünet, hogy a beteg újra meg újra akaratlanul is végigéli a történteket, mintegy filmszerűen leperegnek előtte az átélt események. Ezek a szakirodalomban flashbacknek vagy emlékbetörésnek hívott epizódok váratlanul jelentkeznek. A történtek gyakran álmaikban is visszatérnek, alvászavarok is kialakulhatnak.

Mindemellett jellemző, hogy a beteg elvonul a külvilágtól, bezárkózik, "beszűkül". Szélsőséges esetben kapcsolataik megszakadnak, munkaképtelenné válnak. Egyfajta "transzállapot" is létrejöhet, melynek segítségével a beteg elmenekül a valós világtól. Nem ritkán depresszióssá vagy alkoholistává válnak, súlyos esetben öngyilkosságot követhetnek el.

Hallgatásba burkolóznak
Ha a trauma gyermekkorban következik be, az gyakran vezet személyiségtorzuláshoz, viselkedés zavarhoz. A gyerek agresszívvé, ingerlékennyé válhat, fél minden, a traumára emlékeztető élethelyzettől. Koncentrációs zavarok és a teljesítmény hanyatlása lehet még szembetűnő tünet.

A betegek az átélt eseményeket hosszú időn keresztül magukba fojtják, sem családtagjaiknak, sem orvosnak nem beszélnek a történtekről. Egyáltalán nem vagy csak nagyon későn kérnek segítséget. Ez az oka annak is, hogy pl. a nemi erőszakra is sokkal később derül fény, mert az áldozat nem tud beszélni a történtekről. De a koncentrációs táborból szabadult emberek többsége is csak évtizedek múlva beszélt az ott történtekről.

Diagnosztika és terápia

A diagnosztikában és a terápiában a legnagyobb kihívást éppen a betegek hallgatása okozza. Gyakran egészen más problémák kapcsán kerülnek orvoshoz, ekkor derül fény a múltban történtekre és annak következményeire. Ilyenkor a legfontosabb cél és a gyógyulás elengedhetetlen lépcsőfoka, hogy a beteg beszélni tudjon orvosának és közvetlen környezetének is a történtekről. Sokszor maga a pszichoterápia is hatásos, de előfordul, hogy gyógyszeres kezelésre is sor kerül. Ilyenkor hangulatjavítót (esetleg szorongásoldót, altatót) kap a beteg, melyek idővel, a tünetek oldódása függvényében elhagyhatóak.

  • A rovat további cikkei

Mintha a falnak beszélnél? Öt játékos ötlet, hogy a gyerekek valóban meghallják, amit kérsz

Ismerős helyzet, amikor már harmadszor kéred a gyereket, hogy pakolja el a játékait, öltözzön fel, vagy induljon el vacsorázni, de úgy tűnik, mintha meg sem hallaná? Ilyenkor könnyen elfogy a türelem, emelkedik a hangerő, és egy egyszerű kérésből pillanatok alatt vita lehet.

Szabad-e a gyerekeknek a halálról beszélni?

A halálról beszélni soha nem könnyű, különösen akkor, ha gyerekeknek kell elmagyaráznunk, mit jelent elveszíteni valakit, akit szeretünk. Sok szülő ösztönösen óvni szeretné a gyermekét a fájdalmas témáktól, ezért inkább kerüli a beszélgetést, vagy megpróbálja szebb szavakkal körülírni a történteket. Pedig a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy megértsék az élet természetes részét, a veszteséget és a gyászt.

Miért eszünk akkor is, amikor már jóllaktunk?

A túlsúly kialakulásában nemcsak az játszhat szerepet, hogy mit eszünk, hanem az is, hogy milyen gyakran és mekkora adagokat fogyasztunk. Sokszor akkor is tovább eszünk, amikor a szervezetünk már jelzi, hogy elegendő táplálékhoz jutott.

Disszociáció és deperszonalizáció, amikor az ember idegenné válik önmaga számára

Az emberi psziché egyik különös jelensége, amikor valaki úgy érzi, mintha eltávolodna saját testétől, gondolataitól vagy a körülötte zajló valóságtól. Ezt az élményt a pszichológia disszociációnak nevezi, amelynek egyik sajátos formája a deperszonalizáció.

Anterográd amnézia, amikor a jelen nem válik emlékké

Az emberi emlékezet az identitásunk, személyiségünk és mindennapi működésünk egyik alapvető pillére. Emlékeink segítségével kapcsoljuk össze a múltat a jelennel, értelmezzük tapasztalatainkat, és alakítjuk jövőnket. De mi történik akkor, amikor az agy elveszíti azt a képességét, hogy az új élményeket tartós emlékekké alakítsa? Ezt a neurológiai jelenséget nevezzük anterográd amnéziának.