Mikor és hogyan kell lúgosítani?

Egyre többet hallani a savasító és lúgosító ételek helyes arányban történő fogyasztásának fontosságáról. Sok természetgyógyász mindenféle bajért a szervezet elsavasodását okolja, és megfelelő diétát javasol. Mennyire kell komolyan venni az intéseket?

Mielőtt bárki korszakalkotó felismerést vagy éppen egy újabb gyanús divathóbortot sejtene az állítás hátterében, el kell mondani, hogy a szervezet savassága vagy lúgossága, azaz kémhatása csupán egy azon fontos paraméterek közül, melyek állandósága a normális működés alapfeltétele, és amit a szervezet folyamatosan ellenőriz, szabályoz.

Ugyanolyan mérőszám, mint a testhőmérséklet, vérünk sókoncentrációja, a vércukorszint vagy a szövetek víztartalma. Ezen értékek kissé ingadozhatnak ugyan, de tartós eltérésük egészségügyi problémák jelenlétére vagy várható bekövetkeztére utal, mivel megváltozott körülmények között a biokémiai reakciók, így anyagcsere-folyamataink is teljesen másképp zajlanak.

Képes arra, hogy a pH-értéket bizonyos határok között akkor is állandó értéken tartsa, amikor a rendszerbe sokkal több, netán kevesebb hidrogénion vagy épp lúgosító anyag érkezik.Nem csak vérünk rendelkezik ilyen pufferkapacitással, más szövetek is képesek "elrejteni" csekély protontöbbletet. Emellett a szervezetben fontos kémhatás-kiegyensúlyozó folyamatok zajlanak. A vér savasságát csökkenti, ha a széndioxidot a vér hemoglobinja megköti, vagy ha egyszerűen kilélegezzük. Így kevesebb szénsav alkotásában tud részt venni. A vese a gyenge savakat közvetlenül választja ki, az erős savak anionjait (például a kénsav szulfátját) ammóniumsók (ammónium-szulfát) formájában adja le a vizeletbe.

A sav-bázis háztartásban legfontosabb szerveink, a vese mindent megtesznek a többlet sav (a protonok) kiválasztására. Ha a szervezet a kiválasztással már nem győzi a savtöbblet kiegyensúlyozását, akkor olyan folyamatokat indít be, melyek eddig többnyire elkerülték az orvosok figyelmét. Rövidesen szót ejtünk róluk. Az orvosok mérték ugyan egyes szöveteink, testnedveink, a vér pH-ját, amelyeket azonban a szervezet gondosan beállít. Hiszen ez a pufferrendszerek feladata és lényege, hogy állandó kémhatást biztosítanak.

Mérésükkel nem jutunk sokra, hacsak nem jeleznek jelentős kóros változást, közben azonban a szervezet összprotonmérlege rég eltolódhatott, amit viszont a hivatásos egészségőrök kevésbé firtattak. Enélkül pedig észrevétlen marad, ha a szervezet egy-egy pontján a sav-bázis egyensúly eltolódása miatt kibillent az anyagcsere-egyensúly.

Ha tüdő és vese savkiválasztása sem volna elég, a szervezet igyekszik soron kívül kivonni. A fölös savakat a sejtek közötti terekbe, kötőszövetekbe tereli, vagy pedig a csontok bázistartalékait, például kalcium-karbonátját és -foszfátját mozgósítja a savak fokozott kiválasztáshoz. Ez az a kényszermegoldás, amitől az ízületek idővel fájdalmassá, a csontok gyengévé válnak. Eközben a vér pH-ja csak enyhe, alig néhány századnyi eltérést mutat a savas irányba, de pufferkapacitása meggyengül, áramlási tulajdonságai, folyási sebessége, szállítókapacitása már nem a régi, és megkezdődött a rejtett elsavasodás (krónikus látens acidózis). Nincsenek tipikus tünetek, de hosszú távon nem csak mozgásszerveink sínylik meg az állapotot.

Az alvászavaroktól és koncentrációs problémáktól az elhízáson át a migrénig számos nyavalya okozója lehet az elsavasodás.