A Halál 7 kalandja
Berobbant a mozikba a legújabb, nagyrészt hazánkban forgatott xenomorf mozi egy dél-amerikai horrorrendező (Fede Alvarez) kezei alatt, az Alien: Romulus. Ennek örömére rangsoroltam egy szigorúan szubjektív listába ezen horror sci-fi mérföldkő eddigi 7 klasszikus egyéni kalandját. Nosztalgia, filmtörténelem és trancsírozás. Az űr nagy és veszélyes, na lássuk hogy mennyire hozta rám a frászt a mellkasból kirobbanó nyers idegen életanyag, aminek egy szerepe van, hogy utat törjön magának.
A Predatoros sztorik részemről nem képezik a saga szerves részét. Az Alien vs Predatort idegesítőn megvágták, mintha maguk a készítők sem vették volna a fáradságot, hogy legalább egyszer végignézzék. Lett volna benne fantázia, de feláldozták a pénztárcánk oltárán. A második előtanulmány, az Aliens vs Predator szimplán vhs videotékák széle színvonallá silányította a franchise-t. Engedjük el, csak tiszta forrásból induljon hát a múlt idézés. Jöjjön hát a listám, mert a Halál a vásznon jár.

7. Alien: Covenant (2017)
Nem rossz film, a Prometheus filozofikus vonalát és a rajongók által követelt trancsírozást igyekezett egybesűríteni, de egyiknek se sikerült megfelelni. M. Fassbender velőtrázó Istent játszó robotja még mindig elviszi a show-t. Azonban súlyos hiba, hogy a sztori egy részét kisfilmenként rakták csak fel a youtube-ra meg a dvd-re, ami miatt a csak a mozit nézők nem láttak sok, dramaturgiailag fontos részletet például, hogy mi lett az előző rész főhősnőjével igazából. A szörny felbukkanása utáni akciók pedig helyenként bántóan igyekeznek másolni a lista éllovasát. A nagy puskával küzdő gyenge(?) nő kontra hatalmas űrszörny ismételt végjátékát már kissé untam. Pedig egy rajongó mindent megbocsájt, ám ez a darab bántóan nem tudta, mi is akar lenni.
6. Prometheus (2012)
Az Alien moziverzum filozófiai aranylövése. Remek színészek, nagyon igényes hangulat, effektek. Habár sokan nem szerették ez a Daniken szerű teremtésmítosszal egybekötött kalandot, engem levett a lábamról a rendezői változat is, ami még mindig érezhetően nem a teljes sztori. Elgondolkodtat, látszólag remekmű, azonban a végére beleerőltetett horror részek, igazából látványosan stúdió által beleerőszakolt elemek. Sok rajongót átvertek ezzel. Remek film, ami megvett helyenként kilóra, de nem igazi Alien mozi, csak ezért szerepel ennyire hátul. Ridley Scott rendező pedig még mindig nagyon tud.
5. Alien 3 (1992)
David Finchert (Hetedik, Harcosok klubja) akkor még csak, mint szárnyát próbáló videoklippes zsenit nem is hagyták, hogy rendesen megvágja ezt a kaotikus forgatásáról híres, minimalista Alien filmet. A rendezői változat több mint fél órával hosszabb, ám ehhez nem volt még szerencsém. A vhs időszakban így is klasszikus lett az eredeti. Sigourney Weaver remekül helyt áll benne, a zárt terek még mindig velőtrázóak. A frászt is ránk hozza a sztori, a közismert végső nagy jelenete pedig igazi mozitörténelem. Valódi sci-fi hangulat, azért ez egy tisztességes munka, pláne abban a korban, amiben készült. Soha rosszabbat.

4. Alien. Feltámadás (1997)
Jean-Pierre Jeunet komor, szürreális világa ordított egy önálló, alkotói Alien filmért. Megkapta. Ez a sztori idősíkjában tőlünk legmesszebb lévő mozi. A fényképezés tanítanivaló, a színészek bríllíroznak, az akció nagyon pörög. S. Weaver immáron színészveteránként uralja a vásznot, frenetikus, most a legjobb. Nagy kérdés, hogy a mozi mégis hogy bukhatott meg, hiszen leszámítva a kiinduló klónozástechnika agyatlan túltolását, ez is egy jó ritmusú, vérbő sci-fi, amelynek a torz és gyomorfogató horrorvége ellenére igenis helye van ezen az előkelő helyen. Külön pacsi, hogy a sztori vége, hogy visszamennek a Földre!!!
3. Alien: Romulus (2024)
A természetesen egy jövőbeli űrhajón elszabaduló xenomorfok kontra futkározó, esélytelen menekülők kalandjához nem fűztem nagy reményeket. Pozitívan csalódtam, nem egy igazi remake-je az első résznek (habár kronológiailag az után játszódik!), hanem egy best of válogatás az eddigiekből a rajongóknak, akik ezt hálásan köszönik. Szépen megválaszol pár apró kérdést, de nem hanyagolja el a vérbő kalandokat és a zsigeri parát az Alienektől. A színészek meglepően jók, habár a vége kicsit sokat nyúl vissza a fentebb tárgyalt Feltámadáshoz. Az új generáció is rendesen megkapta tehát a dózisát. Csak könyörögni tudok a készítőknek, hogy inkább a Feltámadást folytassák, ne ennek a sztoriját, mert ebben igazán több dinamizáló feszültség látszólag már nem nagyon van.
2. Alien (1979)

Ridley Scott az arcunkba robbantotta (bocsi) ezt a horror klasszikust, ahol a tét valós, az effektek a készítése idejéhez képest minimálisak, de tűpontosak. A kevesebb több elv alapján óriási siker lett. Egy mitológiát alapozott meg. Minden jelenete friss és csontig hatoló. Apró szépséghibája, hogy én a 3. rész után láttam csak, úgyhogy a mozi hangulata már nem ütött akkorát. A frenetikus magyar cím csak hab a tortán. A helyezése tisztelgés az egész franchise megteremtésében játszott szerepe előtt, ha szimplán a mozit nézzük akkor is dobogós lenne, de szigorúan mai szemmel, talán inkább megosztott bronzérmes.
1. Aliens (1986)
Egy igazi James Cameron klasszikus. A kasszarobbantó, sok űrlény elleni harcolós filmek almanachja. Rengeteg harc, pazar díszletek, sok lőszer és mindent a szemnek. Nincs felesleges gondolat benne, ez egy háború, ami valami zsigeri igényünkre tapint rá. Kisfiúként tiltott gyümölcs volt mindenkinek. Remek, igazi ízig-vérig sci -fi mozi, amely remekül leképezi a korszakot is, amiben készült. Nagybetűs moziélmény. Ja és sokat lőnek benne ha harc hát legyen harc. Weaverből pedig szinte az első igazi női akciósztár lett, teljesen megérdemelten.
Három generáció, egy közös újrakezdés
Három nő, egy család, három teljesen különböző világ. Mégis ugyanazzal a dilemmával néznek szembe: hogyan lehet tiszta lapot nyitni ott, ahol már minden fejezet lezártnak tűnik? A Szenvedélyes nők a közönség igényeire épít, miközben ügyesen érzékeli, hogy milyen konfliktusok és érzelmi helyzetek érdeklik a nézőket.
A Hét Királyság lovagja
Van az a pillanat, amikor egy filmes univerzum rájön, hogy nem kell mindig világégés ahhoz, hogy érdekes legyen. A Hét Királyság lovagja pontosan ezt csinálja – visszavesz a sárkányokból, a grandiózus hadjáratokból és inkább két vándor alakjára fókuszál. Kisebb lépték, alacsonyabb tét, de ettől még ugyanúgy Westeros.
A New York-i utca királya is képes felnőni!
Adott volt Martin Reisman, a New York-i utcák egykori feltörekvő, de fogadható utcasportjának, a pingpongnak koronázatlan királya, akinek 50-60-as évekbeli mozgalmas élete, és persze annak emlékirata ordított a megfilmesítésért. Ennek részben fikciós feldolgozása lett a Marty Supreme, ami berobbant a köztudatba. Remek kameramozgás, hihetetlenül hiteles díszletek, dübörgő 80-as évekbeli zene, a vásznon tomboló Timothée Chalamet (Dűne filmek, Wonka) jellemzi. Remek fekete komédia, vagy csak egy fanyar humorú, naturalista tesztoszteronbomba? Purgatóriumtörténet vagy az amerikai kapitalista álom asztalitenisz sportfilm fátyolban való metaforikus felnövés meséje? A trailer mindent is ígért.
Haverok,buli,like! De hogyan tovább?
Amikor híre ment, hogy a Vígszínházban Ifj.Vidnyánszky Attila rendez saját és Németh Nikolett szövegkönyvével, részben társulati improvizációkkal felturbózott átiratot Büchner Leonce és Léna című műve nyomán, a mai érettségi előtti túlpörgött generáció helykereséséről, sokan felhördültek. A címe stílszerűen @LL3t4rgIA, azaz Letargia lett. Annak jártam utána pár napja, hogy a szeptember vége óta teltházakkal futó darab, valóban annyira polgárpukkasztó, mint a cikkek róla és nyíltan provokál, vagy csak groteszkül vicces?
Amikor a nézői elvárások felfalják a történetet
A Stranger Things az év kezdetével véget ért. Hangosan és túlbiztosítva zárult le a sorozat, egy grandiózus, illetve komplex utolsó epizóddal. Pár hét eltelte után kijelenthető, hogy a finálé megosztotta a nézőket, annak ellenére, hogy szinte minden szereplő pozitív kimenetelű és következetes lezárást kapott.