Menü

John Wick világa balettel újratöltve

A John Wick-filmek bűnös élvezetet jelentettek minden akciórajongónak. Ez a jelen állás szerint négy rész finom stílushullámzás volt a kaszkadőrök belterjes akcióorgiája, az extrém fegyverfetisizmus és a letisztult, maszkulin westernek botegyszerű dramaturgiája közt. Ennek oldalbordájából nőtt ki és szeretne méltó folytatás lenni a sztori feminista párja, a Ballerina, amelyben Ana de Armas (Szárnyas fejvadász 2049, Tőrbe ejtve) szövi újra és tovább a John Wick-moziuniverzum bérgyilkosokkal és titkos klánokkal teletűzdelt, videójátékszerű világát. A rendező, Len Wiseman (Underworld, Die Hard 4) felnőtt a feladathoz.

A kész film kiválóan idomul az elődökhöz. Megvan a mitológiai hangulat, az akciók nagyon gyorsak, tömények és vérgőzösek. Persze nagy kérdőjel, hogy egy MacGyverként mindennel is gyilkoló amazon kommandós tesztoszteronpornója érdekel-e mindenkit? Valószínűleg csak a rajongókat.

A sztorit nem túlozták el, igaz nem is a Háború és Béke 2.0-t vártuk. Tehát adott egy kiugrott, jóképű bérgyilkos, akit a régi szektája megtalál és nem ereszt. Az egyedül maradt kislányát pedig a jól ismert, Anjelica Huston vezette orosz maffia balettmániás kiképzőtábora neveli fel. Eve pedig a lelki sebeket dühödt őserővé kovácsolja és a legjobb fiatal bérgyilkossá válik. Azonban a múlt démonai összehozzák azzal a klánnal, akik eltették láb alól az apját. A vér vért kíván. Majd ez a látszólag törékeny harcos, aki már anno a legutóbbi James Bondban is ellopta a showt a férfiak elől, egyszer csak Duracell nyusziként megy, megy és nem fogy ki neki az elem meg a fegyver.

Jogosan hívhatnánk a filmet a halál 50 árnyalatának is, hiszen egy kisebb hadsereget öl meg a balerina, aki csakúgy mint a moziban kellemeset haknizó (egyben társproducer) Keanu Reeves is, mindent túlél. Legyen szó késdobálásról, pisztolypárbajról, gránátdobálásról vagy lángszórós támadásról az ereje és a „frizurája még mindig tart”. A végső leszámolás egy festői, osztrák kisvárosban már csak hab a tortán. Egyedül Gabriel Byrne antagonista rosszfiújának kissé selypítő szinkronja billenheti ki a magyar nézőket ebből az akciómaratonból.

A maga szintjén, a forgatási nehézségek ellenére, nagyon tisztességes akciófilm született, ami ha egy kicsit merészebben kezelte volna a humort, akár klasszikussá is válhatna. Azonban így is jó értelemben kilóg a sorból, hiszen a kőkemény harcok mellett behoz az A-listás színészek közé egy nagyon tehetséges, törékenynek tűnő új akciósztárt és elindít egy új franchise-t. A John Wick-filmvilág jó kezekben van. Bár fogalmam sincs, hogy lehet ezt még tovább bővíteni, de a friss, női nézőpont jót tett a koncepciónak. Tehát irány a mozi, golyóálló mellényt felcsatolni, és hadd szóljon!

Egy nélkülöző nemzet szülöttei

Nemes Jeles László harmadik nagyjátékfilmje, az Árva a 20. századi magyar társadalmi traumák és a személyes veszteségek metszéspontján született meg. Nagyszabású művészi alkotás, amely egyszerre beszél a mindennapi veszteségről és a gyászról. A történet a múltat nem pusztán idézi, hanem felépíti és újraéli – fájdalmasan, őszintén és minden pátosz nélkül.

Del Toro újraéleszti a Frankensteint

„Él-váltás” – a modern Frankenstein-történet új kiadását láttuk a minap férjemmel, a Frankenstein (2025) című filmet, amelyet Guillermo del Toro maga írta és rendezte, és amely a klasszikus Frankenstein; or, The Modern Prometheus-regény most már nemcsak adaptációja, hanem – részben – újragondolása is.

Az ember, aki az USA-ban született

Reneszánszukat élik a szélesvásznon a zenész életrajzok és az egy-egy híres énekes legismertebb albumának készítéséről szóló filmek, e kettő keveréke a legújabb mozi, a beszédes című, Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől. Nem árul zsákbamacskát. Remek zenéket, nagy emberi vívódásokat ígér egy kissé szürkének ható főhőssel, aki a múlt démonjaival küzd, de végül a teljes nihil helyett a szupersztárság lesz osztályrésze.

Izland a melankólia szigete is

A Nyári fény, aztán leszáll az éj, Jón Kalman Stefánsson izlandi író melankolikus novellacsokorszerű regénye húsz éve nagy sikerrel szerepel a könyves toplistákon. Svéd és izlandi pénzből három éve kapott egy figyelemreméltó filmfeldolgozást, pár napja már látható a honi művészmozikban is. Tragikus és szívbe markoló, egyszerű, emberi, falusi történetek egyvelege, amely a forgalmazói plakát ellenére egyáltalán nem komédia, csak egy lassú dráma.

Imposztorra várva

Közel egy éve töretlen sikerrel megy a Pesti Színházban Rudolf Péter rendezésében, Spiró György műve alapján készült Az imposztor, amely komédia jellege ellenére komoly társadalom- és politikakritikával is bír. A közel háromórás darab minden perce igazi élményt ad a rá jegyet vevőknek. Kern Andrással a címszerepben a darab jutalomjáték, a várható, megérdemelt tapsvihar azonban egyértelmű kikacsintás az elmúlt 30 évünk viszonyaira is. De lássuk a részleteket.