Miért hallgatunk az érzelmeinkről?

Legtöbbször félelmek, tanult minták és a sebezhetőségtől való rettegés áll az emberek közötti távolságtartás mögött. Sokan inkább a megalkuvást választják a problémákkal való szembenézés helyett. Nem azért, mert nincs bennük bátorság, hanem mert nem sajátították el a különböző szituációk megoldásához szükséges készségeket.

A kommunikáció alapjai gyerekkorban alakulnak ki. Ha egy családban a szeretet nem volt kimondva, csak egyfajta mögöttes módon volt jelen, ha az ölelés ritka volt, a dicséret pedig kivétel, akkor felnőttként sem lesz könnyebb nyíltan kapcsolódni másokhoz. Ilyenkor a ragaszkodás ugyanúgy megjelenik, csak kódolt formában – tettekben, hallgatásban és praktikus segítségben. A probléma ott kezdődik, hogy nem mindenki ugyanazt a szeretetnyelvet beszéli. Ami az egyik embernek törődés, a másiknak közönynek tűnhet, így alakulhat ki félreértések sorozata, ami csalódásokhoz, elszigetelődéshez és haraghoz vezethet.

A sebezhetőségtől való félelem

A kapcsolódás kimutatása bizonyos helyzetekben csalódással jár. Aki közeledik és megmutatja, mit érez, az sebezhetővé válik. Azonban a mai világ nem mindig jutalmazza a törékenységet. Inkább pont azt látjuk, hogy a kontroll, az önállóság és az érzelmi függetlenség mennyivel fontosabb a mindennapokban. Sokan ezért inkább visszafogják magukat és elrejtik a bennük felgyülemlő csalódottságot. Nem azért, mert gorombák, hanem mert félnek az elutasítástól. Rettegnek attól, hogy túl soknak bizonyulnak mások számára, és nem viszonozzák a közeledésüket, vagy hogy gyengének tűnnek.

Sok európai országban erős az a generációs minta, amely szerint az emóciókat kordában kell tartani. A mindennapokhoz régen alkalmazkodás kellett, nem pedig lelki nyitottság. Ez a hozzáállás láthatatlanul továbböröklődött. A fiatalabb generációk már beszélnek a lelki problémáikról, de a belső gátak és a félelmek még mindig működnek. A szándék megvan, az eszközök, illetve az elhatározottság azonban gyakran hiányzik. Egy emoji, egy reakció vagy egy üzenet a Messengeren és az Instagramon nem pótolja a valódi jelenlétet. Az érzelmi elszigetelődés, valamint a távolságtartás sokszor ebből ered. A kötődés valójában egy idő- és figyelemigényes folyamat eredménye, amibe viszont sokan nem fektetnek elég energiát és gyakran a kitartás is hiányzik ezen kapcsolatokból.

Az érzelmi kötődés tanulható

Aki nehezen fejezi ki az érzéseit, az nem feltétlenül hibás, de felelőssége van abban, hogy milyen emberekkel barátkozik a mindennapokban. A szeretet kapcsolatépítő cselekvés, amire mindenkinek szüksége van az életében. Ha nem mutatjuk ki, a másik nem fogja magától érezni a közeledési szándékunkat. A jó hír az, hogy a szeretetnyelvek elsajátíthatóak és fejleszthetőek. Apró lépésekkel, mint például egy őszinte mondattal, tudatos jelenléttel és kommunikációval kötődések alakulnak ki az emberek között akár családi, akár munkahelyi közegben. Ezen párbeszédeknek nem kell drámainak vagy filozófiai magasságúnak lenniük, elég csak a hétköznapi történésekről társalogni. Hosszabb távon ezek a látszólag jelentéktelen pillanatok adják meg azt a biztonságot, amelyben a barátságok és a szerelmi viszonyok fennmaradnak, továbbá működni kezdenek.

Bár sokan azt hisszük, hogy a másik fél úgyis tudja, mit akarunk, az igazság az, hogy mindenkinek szüksége van megerősítésre és támogatásra. Ennek hiányában a kimondatlan közelség könnyen félreértett kapcsolatokhoz vezet. Újra és újra. Éppen emiatt a szeretet vagy a szerelem nem magától értetődő, hanem elhatározás, magabiztosság és – nem ritkán – kockázat kérdése, enélkül minden kapcsolat csak félig él, hogy aztán szép lassan tovaszálljon minden korábbi emlék. Sokszor a kötődés képessége adott, az érzelmek kimutatása és a nyílt felvállalása viszont bizonytalanságot okoz. Ebből következik, hogy amit nem mondunk ki és nem élünk meg a másikkal, az idővel elhalványul, majd eltűnik az életünkből.