Szója és pajzsmirigy: valódi kockázat vagy túlzott aggodalom?

Az élelmiszeripar az 1950–60-as évektől kezdve ismerte fel a szójafehérjében rejlő gazdasági potenciált. A vegetarianizmus és a veganizmus térnyerésével párhuzamosan a szója egyre több termékben jelent meg, nemcsak önálló élelmiszerként, hanem rejtett formában is: fehérjedúsítóként, állományjavítóként, sűrítő- vagy stabilizáló adalékanyagként. A fogyasztás növekedésével azonban felmerült a kérdés: milyen hatással van a szója a pajzsmirigy működésére?

A pajzsmirigy funkcióját elsődlegesen laboratóriumi vizsgálatokkal, különösen a TSH (thyreoidea-stimuláló hormon) szint mérésével értékelik. A referencia-tartomány általában 0–4 mIU/L, bár sok szakember az 1–2 közötti értéket tekinti optimálisnak. Emelkedett TSH pajzsmirigy-alulműködésre, alacsony TSH túlműködésre utalhat.

A jelenlegi szakirodalom alapján a mértékletes szójafogyasztás egészséges, megfelelő jódellátottságú egyéneknél nem okoz önmagában pajzsmirigybetegséget. Egyes amerikai vizsgálatok szerint napi legfeljebb három adag szójatermék biztonságosnak tekinthető. A probléma elsősorban akkor merülhet fel, ha a szója nagymértékben kiszorít más, jódforrásnak számító élelmiszereket (például tejtermékeket, tengeri halakat), és emiatt relatív jódhiány alakul ki. A jód ugyanis nélkülözhetetlen a pajzsmirigyhormonok szintéziséhez.

A szója másik vitatott tulajdonsága a benne található fitátok és izoflavonok jelenléte. A fitátok képesek bizonyos ásványi anyagok – például kalcium, vas, cink, réz és részben jód – felszívódását csökkenteni. Az izoflavonok fitoösztrogén hatású vegyületek, amelyek egyes kutatások szerint enyhe goitrogén, azaz pajzsmirigyműködést gátló tulajdonsággal bírhatnak, különösen jódhiányos állapotban. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a goitrogén hatás nem kizárólag a szójára jellemző; ide tartozik többek között a brokkoli, a káposzta, a karfiol, a köles és a földimogyoró is. Normál, változatos étrend mellett ezek rendszerint nem okoznak klinikailag jelentős problémát.

Külön figyelmet érdemel a gyógyszerkölcsönhatás kérdése. Pajzsmirigy-alulműködés esetén gyakran alkalmaznak levotiroxin hatóanyagú készítményeket. A szója – más élelmiszerekhez, például a kávéhoz hasonlóan – csökkentheti a gyógyszer felszívódását a bélrendszerben. Ez azonban megfelelő időzítéssel kivédhető: a levotiroxin bevétele után legalább 3–4 órán át célszerű kerülni a szóját tartalmazó ételeket. A gyógyszert minden esetben éhgyomorra, az orvosi utasításnak megfelelően kell alkalmazni, és étrendi változtatás előtt indokolt konzultálni a kezelőorvossal.

Gyakran hivatkozott példa Japán, ahol a tradicionális étrend magas szójabevitellel jár. Bár ott valóban jelentős a pajzsmirigybetegségek előfordulása, az ok-okozati kapcsolat nem egyértelműen bizonyított, mivel genetikai, környezeti és diagnosztikai tényezők egyaránt szerepet játszhatnak.

A jelenlegi bizonyítékok alapján a szója nem tekinthető általános pajzsmirigy-károsítónak, de bizonyos körülmények között – különösen jódhiány, illetve pajzsmirigybetegség fennállása esetén – indokolt lehet a tudatos, mértékletes fogyasztás. A legfontosabb szempont a kiegyensúlyozott étrend, a megfelelő jódbevitel és a rendszeres orvosi kontroll. A szélsőségek kerülése és az egyéni állapot figyelembevétele a legbiztonságosabb megközelítés.