Segítség! Újszülött a lakásban!

Íme a kezdeti nehézségek, amiről senki nem beszél. Valóban életed legboldogabb időszaka következik?

Amikor egy nő állapotos lesz, a legjobb esetben a föld felett jár 10 cm-rel. A legtöbb kismama lelkiismeretesen elkezdi bújni a szakirodalmat. Könyveket vásárol, és hónapról hónapra kezébe kerülnek a kisbabás magazinok. Emellett pedig irgalmatlan mennyiségű olvasnivalót találunk a neten. Mind rózsaszín felirattal: ÉLETED LEGBOLDOGABB IDŐSZAKA KÖVETKEZIK! De valóban így van ez? Vagyis helyesebben: valóban így érezzük ezt szülés után?

Jogos a kérdés, hiszen van már tapasztalatom. És vannak barátnőim is, akik hála Istennek megszaporodtak, amióta a gyerekekkel otthon vagyok.

Azt írják a nagyok, és ebben igazuk is van: a szülés hatalmas fizikai igénybevétel és mentálisan is megterheli a nőt. És ott vannak azok az áldott hormonok, amitől egyik pillanatban sírunk, a másikban meg nevetünk. No meg a korunk hozta megfelelni akarás is bennünk munkálkodik: tökéletes anya akarok lenni! Majd ezzel a meggyőződéssel és tele hormonnal állunk neki anyai teendőink ellátásához. Hirtelen rá kell jönnünk, az általunk elképzelt álomvilág és az anyává válás valójában köszönőviszonyban sincs egymással.

Megyek az utcán. Ismerősök tömkelege állít meg, és egy 15 perces bevásárlás másfél órás lesz. Mind azt kérdezik: és jól vagytok? Minden rendben? Két válaszlehetőség van: 1. hazudok: „Persze, köszönjük szépen, jól vagyunk. Szépen eszik, és sokat alszik, jó baba.” 2. őszinte vagyok (de valljuk meg őszintén, ilyet nem mondanánk el az utca emberének, maximum a legjobb barátnőnek, párunknak, esetleg édesanyánknak) : „Nem. Fáj a gátsebem, az elmúlt 1 hét alatt 10 órát aludtam. Éjjel 8-szor kel fel szopizni a pici, és üvöltök a fájdalomtól, ha szoptatnom kell.” Már-már vicces, ha visszagondolunk az elmúlt hétre.

Valahogy azt érzem, hazudnom kell. Mert amikor első terhesség alatt olvasgattam, ilyenről senki sem írt. A magazinok még csak meg sem említették, hogy nehéz lesz. Igen, olvastam a szülés utáni depresszióról, de az messze van tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől, az nem rám vonatkozik. És jönnek a kérdések: arról miért nem beszél senki, hogy mennyire kényelmetlen ülve aludni? És hogy mennyire fáj ülni? Hogy a tüsszentés és köhögés a legnagyobb kín szülés után 2 hétig? Miért tudok jobban örülni annak, hogy zuhanyozhatok, mint annak, hogy felkelt a kisbabám? Miért nem mondták, hogy a mellen kialakult seb irtózatosan fáj?

De őszinte vagyok, és hát panaszkodom. Micsoda, panaszkodom? De hát most elvileg én vagyok a világ legboldogabb embere, mert kisbabám született!!! Mégis, panaszkodom: „Fáradt vagyok, és nagyon fáj a mellem.” Majd jön a válasz: „Igen, tudom, ez nehéz” És a válasz megadja a feloldozást. Mert bár a társadalom, vagy a média, vagy nem is tudom, hogy mi, de elvárja, hogy én legyek a tökéletes anya, és boldognak kell lennem, valójában rájövök, ezt mindenki végigcsinálta. Már nem is érzem rossznak magam. Már csak egy kérdés maradt a fejemben: Ezt miért nem mondták el előbb, és miért nem készítettek erre fel engem?

Végigcsináltam. Megtapasztaltam. Már tudom: az idő megszépíti a dolgokat. Mégis, a teljesség igénye nélkül sorolom fel azokat az alapvető gondolatokat, „problémákat”, amikkel egy elsőgyermekes kismama találkozik:
• fáradtság, kialvatlanság (Éjjel óránként kel, ez normális?)
• bizonytalanság érzése (Vajon jól csinálom? Mi lesz, ha valamit elrontok?)
• szoptatási nehézségek (Sebek, tejmennyiség, szoptatási gyakoriság, mennyit eszik a baba)
• nagy változás, hatalmas felelősség, stb. (most már nem mehetek oda, ahova akarok), stb.

Fontos, hogy a mindennapokban legalább párunk előtt vállaljuk érzelmeinket. Ha sírnunk kell, hát sírjunk. Beszélgessünk sokat, vegyük körül magunkat a segítő szándékú közeli rokonokkal, akikkel beszélgethetünk. Szükségünk van segítségre, akár a háztartásról, akár érzelmekről van szó. Idő kell ahhoz, hogy rájöjjünk, valóban életünk legboldogabb szakaszát éljük. De ennek a csodának nem kell megtörténnie a szülőszobán. Ez lassan alakul majd ki, vagy azonnal, de mindenki máshogy éli meg. Ne legyenek irreális elvárásaink magunkkal szemben. És ne akarjunk tökéletes anyák lenni, elegendő, ha elég jó szülők leszünk. (Donald W. Winnicott fogalma: koloknet.hu)

Amennyiben kirívóan rossz a kedvünk, rosszul alszunk, az étkezések nehézkesek, nem akarunk foglalkozni kisbabánkkal, ingerlékenyek vagyunk, mindenképpen gyanakodjunk szülés utáni depresszióra, vagy pszichózisra, és forduljunk szakemberhez. (webbeteg.hu)

Tartsuk szem előtt: ha szülés után nem vagyunk felhőtlenül boldogok, mert a fáradtság és fájdalom úrrá lesz rajtunk, ne magunkban keressük a hibát! Beszéljünk más kismamákkal, és bizonyosodjunk meg mi magunk arról, hogy ez bizony nem fenékig tejfel! ÉLETÜNK LEGBOLDOGABB, DE EGYIK LEGNEHEZEBB IDŐSZAKA KÖVETKEZIK!

Írta: Tóthné Takács Diána

Forrás: anyalettem.hu
Fotó: sxc.hu