Nagytakarítás elhalasztva
- Dátum: 2013.03.28., 09:55
A tél nagyon szeret idén hazánkban tartózkodni, el sem akarja hagyni. Miközben már túl vagyunk a meteorológiai tavasz kezdetén, s itt a húsvét, az ablakon kinézve még havas utat, kertet látunk. Közben anyáink által belénk kódolódott, hogy ilyenkor tavaszi nagytakarítást kellene tartani.

Az ablakpucolás, függöny mosás most tolódhat legalább egy hetet. A bútorokat azonban húzzuk el a faltól, hogy a télen odagyűlt port eltávolíthassuk. Ugyanígy szedjük fel a szőnyegeket, amelyeket télen csak porszívóztunk. Most a hátoldalukat is portalanítsuk. A polcokon gyűjtögetett apróbb dísztárgyakat mossuk le. Próbáljunk selejtezni is, a szekrényekben nézzük meg, mi az, amit már két éve nem használtunk, s gyűjtsük össze egy zsákba. A gyerekek játékaiból most ismét rakjunk el néhányat, ha pár hónap múlva elővesszük, jobban örülnek neki.
A konyhában tisztítsuk le a bútorokat, a mosogatóba lefekvés előtt öntsünk szódabikarbónát, majd reggel engedjünk rá forró vizet. A fürdőben ugyanígy lefekvés előtt adjunk ecetet, vagy szódabikarbónát a kád és a mosdó lefolyóba. Reggelre feloldja a szennyeződést.
A tavaszi nagytakarítást osszuk be, ha minden nap egy-egy helyiséget teszünk rendbe, nem fogunk nagyon elfáradni.
Fotó:
sxc.hu
Egy kis figyelmesség, ami közösségeket melegít – szép példa egy kis településről
Van, amikor nem nagy szavakra, hanem apró, őszinte tettekre van szükség. Hőgyészen most pontosan egy ilyen kezdeményezés született: az egyik virágműhely előtt elhelyezett közösségi kabátponttal a település rászoruló családjain szeretnének segíteni.
Tükrök a lakásban – ezekre a helyekre a feng shui szerint inkább ne tedd
A tükör különleges lakberendezési elem: tágítja a teret, világosabbá teszi a szobát, és praktikus is. A feng shui szerint azonban nem mindegy, hova kerül, mert a tükrök nemcsak a fényt, hanem az energiákat is „visszaverik” és megsokszorozzák. Nézzük, hol érdemes inkább elkerülni őket!
Fűtési módszerek egészségügyi mérlegen
A fűtési szezonban nemcsak a meleg, hanem az otthonunk levegője is megváltozik, ami közvetlen hatással van a közérzetünkre és az egészségünkre. Nem mindegy, mivel fűtünk, hiszen a különböző megoldások eltérően befolyásolják a levegő minőségét, a páratartalmat és a légúti panaszok kialakulását.
Digitális nagytakarítás az év elején
A január sokszor a rendrakás idejét jelenti – kidobunk, átválogatunk és szelektálunk magunk körül. Miközben a lakásban helyet csinálunk, a telefonunkon és a laptopunkon gyakran észrevétlenül ott marad a káosz és semmi sem változik. Holott az e-mailek, az alkalmazások és a fotók halmozása legalább akkora pszichés terhet jelent, mint egy hónapok óta kacatokkal tele lévő polc.
Így használd fel a maradék szaloncukrot
Maradt otthon a spájz zugában egy zacskónyi szaloncukor karácsonyról? Íme pár tipp, hogy ne kelljen kidobni.