Menü

Segítség, megesz a penész!

  • Dátum: 2013.04.05., 22:18

A téli, hideg időszakban különösen aktuális a téma, mi összeszedtük egészség károsító hatásait és ellenszereit is.

A penészgombák megtelepedése, nemcsak szigetelés nélküli, régi, öreg házakban következhet be. Manapság az is okozhat ilyen jellegű problémát, ha ablakunk műanyag és nem megfelelő kialakítása miatt teljesen elzárja a természetes szellőzés útját. A penészfoltok ott jelentkeznek először, ahol hosszabb időn át magas a páratartalom. Ez a pára mennyiség származhat fürdésből, főzésből, ruhaszárításból, az így kialakuló nedves felületeken idővel megjelennek a penészgombák.

De lássuk, hogy mit tehetünk ellene? Első és gyakran emlegetett lépés, a szellőztetés. Érdemes, ha csak rövid időre is, de kitárni az ablakokat reggelente. A rendszeres szellőztetés a megelőzésben és a kezelésben is fontos. Hideg, esős időben a ruhaszárítás is okozhat penészesedést, ügyeljünk arra, hogy fűtött szobában teregessünk. Vannak különböző párátlanító készülékek is, amelyeket nedvesebb felületekhez téve, csökkenthetjük a páralecsapódást. A penészfoltok ellen természetes anyagok segítségével és vegyszerekkel is felvehetjük a harcot. A boltokban számos penész elleni szert kínálnak nekünk, ezek általában szórófejjel ellátott termékek, melyekkel bepermetezhetjük a penészes felületeket. Természetes módszerek között, pedig találhatjuk a sokarcú ecetet, valamint a szódabikarbonát. Ezek mindegyike alkalmas tisztításra, vízkő és penész ellen is. Akár környezetbarát módon, akár más nem természetes anyagokat használunk, fontos, hogy a felület lekezelése után szellőztessünk. Valamint arra is érdemes figyelni, hogy a penészfoltokat ne törölgessük, mivel azzal a továbbterjedését segítjük elő. Ha ruhaanyagon észlelünk penészt, akkor só és citrom keverékével érdemes próbálkoznunk az eltüntetés érdekében. Kapható egyébként penész gátló festék is, amely szintén hatásos lehet olyan helyiségekben, ahol állandó nedvesedés tapasztalható.

A megelőzés és a kezelés nemcsak esztétikai szempont miatt fontos. A penész egészségkárosító hatása közismert. Szerepet játszhat légúti betegségek, allergiás tünetek, valamint ízületi gyulladások kialakulásában. Konkrétabban, okozhat szénanáthát, asztmát, és bőrgyulladást is. Megfázáshoz hasonló tüneteket idézhet elő, például orrdugulást és köhögést. Különösen káros lehet gyenge immunrendszer és terhesség esetében, de gyerekekre nézve is veszélyes.

Fotó: sxc.hu

Egy kis figyelmesség, ami közösségeket melegít – szép példa egy kis településről

Van, amikor nem nagy szavakra, hanem apró, őszinte tettekre van szükség. Hőgyészen most pontosan egy ilyen kezdeményezés született: az egyik virágműhely előtt elhelyezett közösségi kabátponttal a település rászoruló családjain szeretnének segíteni.

Tükrök a lakásban – ezekre a helyekre a feng shui szerint inkább ne tedd

A tükör különleges lakberendezési elem: tágítja a teret, világosabbá teszi a szobát, és praktikus is. A feng shui szerint azonban nem mindegy, hova kerül, mert a tükrök nemcsak a fényt, hanem az energiákat is „visszaverik” és megsokszorozzák. Nézzük, hol érdemes inkább elkerülni őket!

Fűtési módszerek egészségügyi mérlegen

A fűtési szezonban nemcsak a meleg, hanem az otthonunk levegője is megváltozik, ami közvetlen hatással van a közérzetünkre és az egészségünkre. Nem mindegy, mivel fűtünk, hiszen a különböző megoldások eltérően befolyásolják a levegő minőségét, a páratartalmat és a légúti panaszok kialakulását.

Digitális nagytakarítás az év elején

A január sokszor a rendrakás idejét jelenti – kidobunk, átválogatunk és szelektálunk magunk körül. Miközben a lakásban helyet csinálunk, a telefonunkon és a laptopunkon gyakran észrevétlenül ott marad a káosz és semmi sem változik. Holott az e-mailek, az alkalmazások és a fotók halmozása legalább akkora pszichés terhet jelent, mint egy hónapok óta kacatokkal tele lévő polc.

Így használd fel a maradék szaloncukrot

Maradt otthon a spájz zugában egy zacskónyi szaloncukor karácsonyról? Íme pár tipp, hogy ne kelljen kidobni.