Menü

Diákoknak szól a „Parlagfű kisokos”

  • Dátum: 2013.05.25., 11:29

Magyarország Európa egyik parlagfűvel leginkább fertőzött országa. A becslések szerint hazánkban már minden ötödik ember parlagfűvel összefüggésbe hozott allergiás, illetve minden nyolcadik asztmás megbetegedésben szenved, számuk évről évre növekszik.

A parlagfű okozta, egészséggel összefüggő kár nagyságát szakértők 7 milliárd forintra becsülik. A parlagfű-allergia néhány évtized alatt hazánk népbetegségévé vált. Az egyre romló helyzet tartós megoldása csak a súlyosan allergén gyomnövény drasztikus visszaszorítása, irtása lehet.

Mindent a legjobb a gyermekkorban megismertetni, megtanítani, így a parlagfű okozta bajokról is jó, ha minél előbb tudnak a gyerekek. Ezért is készített kisiskolásoknak ismeretterjesztő kiadványt a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH), amelyben a gyerekek az életkoruknak megfelelő, játékos formában kapnak információt a parlagfűről és az ellene való védekezésről. A NÉBIH a foglalkoztató füzetet a tanév végéig valamennyi iskolába eljuttatja.

A „Parlagfű kisokos” című ingyenes kiadvány, rövid történet keretében ismerteti meg a 8-10 éves korosztályt a jelenleg hazánkban legelterjedtebb és legfőbb allergén gyomnövénnyel. Bemutatja a növény fejlődését, elterjedését, az általa okozott pollenallergia tüneteit, valamint arra is rámutat, ki, mit tehet a gyom további szaporodásának és virágzásának megakadályozása érdekében. A színes kis füzet emellett több, a gyerekek által kedvelt feladattípussal segíti a gyomokkal, főképpen a parlagfűvel való ismerkedést: színezéssel, keresztrejtvénnyel, kakukktojás keresővel, betűrendezővel, útkeresővel, mozaikképpel, betűvadászattal, szókeresővel, matricaragasztással. A vidám kis történet főszereplői gyerekek, akik végigkísérik a 3-4. osztályos tanulókat a feladatokon.

Az ismeretterjesztésre, a tájékoztatásra, szemléletformálásra, vagyis a megelőzés fontosságára helyezi a hangsúlyt parlagfű elleni, tavaly elfogadott akcióterv. A terv részeként a parlagfű elleni védekezés témája fokozatosan beépül az iskolai tananyagba.

Hogyan győzd le a vasárnapi szorongást?

Sokan már hétvégén azt érzik, hogy összeszorul a gyomruk a közelgő hétfő miatt. Ilyenkor ez az időszak nem az energiagyűjtésről, hanem az aggódásról szól. Pedig néhány egyszerű szemléletváltással és apró szokással könnyebbé tehetjük a hét lezárását, ezáltal a kezdete sem tűnik olyan ijesztőnek és lehangolónak. A pihenőnap akkor lesz teljes, ha megtanuljuk a benne rejlő lehetőségeket kihasználni.

Idősek Világnapja – Tisztelet, gondoskodás és megbecsülés minden generációnak

Október 1-jén világszerte megünnepeljük az Idősek Világnapját, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az időskorúak társadalomban betöltött pótolhatatlan szerepére, valamint hangsúlyozza a megbecsülés, a gondoskodás és a tisztelet fontosságát.

Az ősz varázsa: hogyan formálja hangulatunkat és mindennapjainkat?

Az ősz minden évben sajátos hangulatot hoz magával. Amikor az első sárguló levelek megjelennek a fákon, és a hűvös reggelek lassan felváltják a nyári forróságot, valami átkapcsol bennünk is. Az ősz nem csupán az időjárás változását jelenti, hanem lelki és életmódbeli fordulatot is.

Edzők Napja – A háttér hősei

A héten ünnepeljük az edzők világnapját. Úgy éreztem ez a nap kiváló alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és köszönetet mondjunk azoknak az embereknek, akik a sport világában sokszor a háttérben, de annál nagyobb odaadással dolgoznak.

Az alvás az egyik legjobb gyógyszer

Ki ne hallotta volna már a mondást, hogy egy jó alvás csodákra képes, na, de mégis milyen csodákra?!