Ezeket feltétlenül tudnod kell a kullancsokról
- Dátum: 2013.06.22., 22:40
Szeretnéd a nyarat a természetben, víz partján élvezni? Esetleg kerted teraszán pihennél? Feltétlenül számolj a számos veszélyt rejtő kullancsokkal!
A közelmúlt árvizét követő rendkívüli melegben sürgető a vérszívók elleni védekezés fokozása, ugyanis a korábban elöntött területeken óriási szúnyoginvázió várható, és a nyomukban megjelennek a kullancsok is. Fontos, hogy megelőzzük az élősködők csípését, legyünk tájékozottak, és baj esetén is tudjuk, hova kell fordulni segítségért.
Itt találkozhatsz leggyakrabban a kullancsokkal:
Egy felmérésből kiderül, hogy a vérszívók által terjesztett betegségekről meglepően széleskörű a lakosság tájékozottsága, szinte minden válaszadó legalább az egyik legfontosabb, kullancsokhoz köthető betegséget ismeri.
A megkérdezettek jelentős része már találkozott is kullanccsal. Többségük szerint a leginkább veszélyes helyek az erdők és mezők, azonban a válaszadók csekély hányada gondolta úgy, hogy a játszóterek és városi parkok is kedvelt „kullancs-lelőhelyek”. Most különös veszélyt jelentenek még az elmúlt hetek árvízzel borított területei.
A vérszívó által terjesztett betegségek
A kullancsok 30-40 százaléka fertőző, és ezek 95 százaléka a Lyme-kórt hordozza. Ez idegrendszeri bénulást, bőr- és ízületi gyulladást okozhat, ha nem szakszerűen távolítjuk el a szervezetből, illetve nem végezzük el a Lyme-kór fertőzést kimutató kullancstesztet – mondta Kapiller Zoltán Magyar Kullancsszövetség Közhasznú Egyesület elnöke. - Ne feledjük, a kullancsok továbbá vírusos agyvelő vagy agyhártyagyulladást is terjesztenek emberre. Utóbbi kettő ellen már védekezhetünk, méghozzá oltással. Nagyon fontos azonban, hogy időben – még a szezon előtt – megkapjuk a vakcinát.
Így riaszthatjuk el a vérszívókat
Sokan úgy vélekednek, hogy B-vitamin szedésével illetve fokhagymaevéssel is elijeszthetjük a kullancsokat, ez azonban tévhit. Ha erdőben kirándulunk, javasolt a zárt öltözék és kullancsriasztó termékek használata. Fontos lenne szem előtt tartani, hogy nincs olyan zárt öltözék, melynek résein ne férne be az apró élősködő. A legjobb az lenne, ha még a vérszívás előtt észrevennénk a kullancsot. Ajánlott az élősködők eltávolítására szolgáló kullancskanalakat, illetve tesztet is magunkkal vinni, és a kirándulás után alaposan átnézni/átnézetni magunkat, különösen a hajlatokat és a fejünket.
Forrás: eharmonia.hu
Hogyan győzd le a vasárnapi szorongást?

Sokan már hétvégén azt érzik, hogy összeszorul a gyomruk a közelgő hétfő miatt. Ilyenkor ez az időszak nem az energiagyűjtésről, hanem az aggódásról szól. Pedig néhány egyszerű szemléletváltással és apró szokással könnyebbé tehetjük a hét lezárását, ezáltal a kezdete sem tűnik olyan ijesztőnek és lehangolónak. A pihenőnap akkor lesz teljes, ha megtanuljuk a benne rejlő lehetőségeket kihasználni.
Idősek Világnapja – Tisztelet, gondoskodás és megbecsülés minden generációnak

Október 1-jén világszerte megünnepeljük az Idősek Világnapját, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az időskorúak társadalomban betöltött pótolhatatlan szerepére, valamint hangsúlyozza a megbecsülés, a gondoskodás és a tisztelet fontosságát.
Az ősz varázsa: hogyan formálja hangulatunkat és mindennapjainkat?

Az ősz minden évben sajátos hangulatot hoz magával. Amikor az első sárguló levelek megjelennek a fákon, és a hűvös reggelek lassan felváltják a nyári forróságot, valami átkapcsol bennünk is. Az ősz nem csupán az időjárás változását jelenti, hanem lelki és életmódbeli fordulatot is.
Edzők Napja – A háttér hősei

A héten ünnepeljük az edzők világnapját. Úgy éreztem ez a nap kiváló alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és köszönetet mondjunk azoknak az embereknek, akik a sport világában sokszor a háttérben, de annál nagyobb odaadással dolgoznak.
Az alvás az egyik legjobb gyógyszer

Ki ne hallotta volna már a mondást, hogy egy jó alvás csodákra képes, na, de mégis milyen csodákra?!