Menü

Ezt próbál ki – tájfutás

  • Dátum: 2013.06.28., 13:48

Annak ellenére, hogy hazánkban régóta komoly hagyományai vannak, még csak most kezd el érződni az a jellege, ami például a skandináv országokban már jó ideje tapasztalható. A tájfutás igaz családi, szabadidős sport.

Észak- és Nyugat-Európában még a kisebb versenyeken több százan indulnak, és a létszám a legtöbb esetben azért nagy, mert – gyerekektől a nagyszülőkig - komplett családok állnak rajthoz.  Ez azért alakult ki, mert a tájfutás amellett, hogy jó sport, remek szórakozás, ráadásul növeli a természetben, a tiszta levegőn töltött idő nagyságát.

A tájfutásnak ma már rengeteg fajtája, módozata a létezik, de a lényegben nincs eltérés: futni kell és jól tájékozódni. Az ellenőrző pontok közötti útvonalat a versenyző választja ki, tehát a taktikának is nagy szerepe van.

A sportág a skandináv országokból ered, ahol már több mint száz éve űzik. Hazánkban is gyorsan népszerűvé vált, Monspart Sarolta és Oláh Katalin személyében világbajnokokat is adtunk. Magyarországon is rendeztek világbajnokságot, 1983-ban Zalaegerszeg, 2009-ben Miskolc adott otthont az eseménynek.

A tájfutó szezonban, kora tavasztól késő őszig, rengeteg kisebb nagyobb verseny van. A fiatalok és az idősek is szívesen űzik akár rövid, akár hosszútávon, egyéni, váltó, vagy csapatviadal keretében. A létszám hazánkban is növekszik, ám tömegesnek még nem mondható, jellemző, hogy egyelőre megmaradt egy szűkebb réteg sportjának.

Azoknak, akik még nem ismerik közelebbről, tehát számos remek lehetőségük akad a kipróbálásra. A legnagyobb hazai megmérettetésnek, a Hungária-kupának idén Veszprém ad otthont. Az augusztusi eseményen az amatőrök is kipróbálhatják magukat, azoknak, akik nem húznak tájfutó ruhát pedig számos szórakoztató, játékos program áll majd rendelkezésükre.

Fotó:
sxc.hu

Az élethosszig tartó tanulás, mint önbizalomforrás

Amikor új kihívással találjuk szembe magunkat, szinte automatikusan felmerül bennünk a kétely, hogy vajon elég jók leszünk-e hozzá. Az ismeretszerzés folyamata nem mindig egyszerű, hiszen a tudás mellé gyakran társulnak bizonytalanságok is. Mégis, ahogy végigmegyünk ezen az úton, az apró sikerek összeadódnak és egyre erősebb kapaszkodót adnak az életünk során. Így válik a tanulás nemcsak műveltséggé, hanem a mindennapi helytállás egyik alapjává.

Hasznos tanácsok és tippek orrdugulás, arcüreggyulladás esetére

Megérkezett az ősz, ezzel együtt jönnek a légúti betegségek, melyekkel a közösségbe járó gyerekek sajnos más találkozhattak is. Hoztam néhány házipraktikát, amivel segíthetjük a gyógyulást és enyhíthetjük a tüneteket.

Mit jelent a hold légzés és mi a szerepe az elalvásban?

Az alvászavarok manapság népbetegséggé váltak: egyre többen küzdenek azzal, hogy hosszú percekig, sőt órákig forgolódnak az ágyban, mire végre sikerül elaludniuk. A stressz, a képernyők kék fénye, a felgyorsult életmód és a túl sok inger mind hozzájárul ahhoz, hogy este nehéz kikapcsolni.

Hogyan készüljünk fel biztonságosan a túrázásra?

A természetjárás egyik legnagyobb előnye, hogy bárki számára elérhető, és nem igényel különleges felszerelést vagy tanfolyamot. Mégis érdemes néhány alapvető dologra figyelni, hogy a kirándulás élménye ne váljon kellemetlenné.

„Me-time” mini szokások – 10 perces énidő, ami csodákra képes

A mindennapok rohanásában olyan könnyen elfelejtjük, hogy mi is emberek vagyunk, nem csak feladatokat teljesítő gépek. Pedig néha elég 10 perc énidő, és mintha újraindítanánk a lelkünket.