Menü

Ezt próbáld ki – tollaslabda

  • Dátum: 2013.07.20., 21:44

Kevesen vannak, akik gyerekkorukban, vagy később legalább egyszer ne próbálták volna ki ezt a sportágat, viszont még kevesebben vannak azok, akik versenyszerűen űzik. Pedig a verseny tollaslabda sokkal izgalmasabb és egészségügyileg is hatékonyabb, mint hobbiformája.

A tollaslabda nagy előnye és népszerűségének titka, hogy bárki űzheti, valamint minimális és viszonylag olcsó felszerelést igényel. Strandok, kirándulások, szabadtéri rendezvények kedvelt időtöltése, amely megmozgat és szórakoztat.

A verseny tollaslabda természetesen egészen más lapra tartozik. Remek állóképességet lehet elérni a segítségével, emellett fejleszthető a koncentráció és a reakciógyorsaság is. Lehet egyénileg és párosban játszani (a küzdő feleket háló választja el, a pálya méretei meghatározottak), és aki eredményt akar elérni, annak bizony sokat kell edzenie, gyakorolnia. A játék nagyon izgalmas és látványos tud lenni, nem véletlenül vették fel az olimpiai programba.

Érdekesség, hogy a tollaslabda hagyományai több ezer évre vezethetők vissza. Persze akkoriban még nem pontosan ezt a játékot játszották, de a különböző változatok egymástól függetlenül Európában, Amerikában és Ázsiában is jelen voltak. A mai forma elődjét angolok „hozták magukkal” Indiából a 19. században. Először Badminton városában rendeztek versenyt, innen a sportág angol elnevezése.

A tollas népszerűsége fokozatosan emelkedett, de például Magyarországon a versenysport csak bőven a második világháború után kezdett meghonosodni.  A sportág hivatalos olimpiai műsoron először az 1992-es barcelonai ötkarikás játékokon volt.

A sportág legjobbjainak manapság a dél-koreaiak, az indiaiak, az angolok és a dánok számítanak.

Fotó:
sxc.hu

Az élethosszig tartó tanulás, mint önbizalomforrás

Amikor új kihívással találjuk szembe magunkat, szinte automatikusan felmerül bennünk a kétely, hogy vajon elég jók leszünk-e hozzá. Az ismeretszerzés folyamata nem mindig egyszerű, hiszen a tudás mellé gyakran társulnak bizonytalanságok is. Mégis, ahogy végigmegyünk ezen az úton, az apró sikerek összeadódnak és egyre erősebb kapaszkodót adnak az életünk során. Így válik a tanulás nemcsak műveltséggé, hanem a mindennapi helytállás egyik alapjává.

Hasznos tanácsok és tippek orrdugulás, arcüreggyulladás esetére

Megérkezett az ősz, ezzel együtt jönnek a légúti betegségek, melyekkel a közösségbe járó gyerekek sajnos más találkozhattak is. Hoztam néhány házipraktikát, amivel segíthetjük a gyógyulást és enyhíthetjük a tüneteket.

Mit jelent a hold légzés és mi a szerepe az elalvásban?

Az alvászavarok manapság népbetegséggé váltak: egyre többen küzdenek azzal, hogy hosszú percekig, sőt órákig forgolódnak az ágyban, mire végre sikerül elaludniuk. A stressz, a képernyők kék fénye, a felgyorsult életmód és a túl sok inger mind hozzájárul ahhoz, hogy este nehéz kikapcsolni.

Hogyan készüljünk fel biztonságosan a túrázásra?

A természetjárás egyik legnagyobb előnye, hogy bárki számára elérhető, és nem igényel különleges felszerelést vagy tanfolyamot. Mégis érdemes néhány alapvető dologra figyelni, hogy a kirándulás élménye ne váljon kellemetlenné.

„Me-time” mini szokások – 10 perces énidő, ami csodákra képes

A mindennapok rohanásában olyan könnyen elfelejtjük, hogy mi is emberek vagyunk, nem csak feladatokat teljesítő gépek. Pedig néha elég 10 perc énidő, és mintha újraindítanánk a lelkünket.