Menü

A szavazás nyertese a brit főváros - London lett Európa legjobb városa

  • Dátum: 2013.09.03., 20:24

Aki járt már a brit fővárosban tudja, hogy ott élni, turistáskodni vagy egy üzletet beindítani is egyaránt kedvező helyszínnek bizonyul - derült ki egy nemzetközi felmérésből, amelynek eredményei hivatalosan ezen a héten kerültek napvilágra.

Az felmérést készítő IPSOS Morsi közvélemény-kutató intézet közel 19 ezer embert véleményét kérte ki 24 országban arról, hogy a világviszonylatban is kiemelkedő jelentőséggel bíró 48 városból melyiket tartja a legjobbnak három kategóriában: hol a legjobbak a megélhetés lehetőségei, melyiket érdemes turistaként meglátogatni, illetve melyik a legkedvezőbb hely egy üzleti vállalkozás beindítása szempontjából. A kutatás eredményeit ezen a héten mutatják be, de a Telegraph angol hírportálja már közölte a toplistát, persze nem véletlenül.

Tán nem is nagy meglepetésre a népek nagy olvasztótégelyének tartott London minden kategóriában az első öt között szerepelt, hiszen Albion központjában a legtöbb nemzet képviselői nem kis számban alkotnak kolóniát. Az ő ottani boldogulásuk is nagyban befolyásolta a felmérés eredményét, így az eredmény is reálisnak tűnik. Londonon kívül kategóriánként az első ötbe csak New York volt képes bekerülni, amely az összesített világranglistát is vezeti. Összesítésben a brit főváros a második lett Párizzsal együtt, őket Abu-Dzabi és Sydney követi a felsorolásban.

A kategóriák közül a legjobb üzleti feltételeket New Yorkban kínálja, itt lehet a legtutibb bizniszeket nyélbe ütni, a legjobb körülményeket, életfeltételeket Zürich kínálja, vagyis itt a legjobb élni, míg a turistáskodni, barangolni szeretőknek pedig Párizst ajánlják, leginkább a francia fővárost érdemes meglátogatni.

Azonban az európai válaszadók egyértelműen Londont tartják Európa legjobb városának, megelőzvén a svájci Zürichet, a már említett Párizst és Berlint. A brit főváros a legalkalmasabb az üzletre Európában, míg meglátogatni s pár napot eltölteni leginkább Párizsban és Rómában érdemes.

Fotó:
pixabay.com

Egy kis figyelmesség, ami közösségeket melegít – szép példa egy kis településről

Van, amikor nem nagy szavakra, hanem apró, őszinte tettekre van szükség. Hőgyészen most pontosan egy ilyen kezdeményezés született: az egyik virágműhely előtt elhelyezett közösségi kabátponttal a település rászoruló családjain szeretnének segíteni.

Tükrök a lakásban – ezekre a helyekre a feng shui szerint inkább ne tedd

A tükör különleges lakberendezési elem: tágítja a teret, világosabbá teszi a szobát, és praktikus is. A feng shui szerint azonban nem mindegy, hova kerül, mert a tükrök nemcsak a fényt, hanem az energiákat is „visszaverik” és megsokszorozzák. Nézzük, hol érdemes inkább elkerülni őket!

Fűtési módszerek egészségügyi mérlegen

A fűtési szezonban nemcsak a meleg, hanem az otthonunk levegője is megváltozik, ami közvetlen hatással van a közérzetünkre és az egészségünkre. Nem mindegy, mivel fűtünk, hiszen a különböző megoldások eltérően befolyásolják a levegő minőségét, a páratartalmat és a légúti panaszok kialakulását.

Digitális nagytakarítás az év elején

A január sokszor a rendrakás idejét jelenti – kidobunk, átválogatunk és szelektálunk magunk körül. Miközben a lakásban helyet csinálunk, a telefonunkon és a laptopunkon gyakran észrevétlenül ott marad a káosz és semmi sem változik. Holott az e-mailek, az alkalmazások és a fotók halmozása legalább akkora pszichés terhet jelent, mint egy hónapok óta kacatokkal tele lévő polc.

Így használd fel a maradék szaloncukrot

Maradt otthon a spájz zugában egy zacskónyi szaloncukor karácsonyról? Íme pár tipp, hogy ne kelljen kidobni.