Menü

Ősi magyar étek

Egészségünk érdekében fontos lenne, hogy olyan tápláló és értékes gabonát is fogyasszunk rendszeresen, mint a köles. Fantasztikus hatással van a szervezetre, együk nyersen, vagy főzve.

Az emberiség egyharmadának rendszeres tápláléka a köles, mégis a hagyományos étrend hívei fitymálóan, lenézve beszélnek róla, madáreledelként tartják számon. Pedig a gabonafélék közül a legértékesebbek egyike. Az őshazája Indiában van, de Afrikában és Ázsia más vidékein is alapélelmiszernek számít. Ahogy az ősmagyarok étrendjéből sem hiányozhatott, s legalább száz évvel ezelőttig nálunk is igen fontos és nélkülözhetetlen étek volt. Mára viszont a finomított, fehérített gabonák átvették a helyét.

Most mondhatnánk, hogy meg is nézhetjük honfitársaink egészségi állapotát, de inkább beszéljünk arról, mi mindenre is jó a köles, milyen csodálatos élettani hatással rendelkezik.

A kölest a népi gyógyászat a szem, a lép és a csontok gyógyszerének tartja. Nem véletlenül, hiszen igen magas szilícium és kovasav tartalmának köszönhetően erősíti a csontokat, meggátolja az érelmeszesedést, sőt a meszes állapotot helyreállítja. Ugyancsak ezeknek az ásványi anyagoknak köszönhető, hogy erősíti a körmöket, fényessé teszi a hajat, meggátolja a ráncosodást, a bőr öregedését késlelteti és erősíti a látást.

Rendkívül magas a vas, a D- és B-vitamin tartalma, ami miatt különösen ajánlott a rendszeres fogyasztása a vérszegényeknek, vagy a különböző vérellátási zavaroktól szenvedőknek. A köles javítja a vérellátást, serkenti a vérkeringést, s megőrzi a vérerek rugalmasságát is.

Tartalmaz még flourt, foszfort, magnéziumot, ként, káliumot és cinket is. Erős gyulladás csökkentő hatású, szabályozza a vércukor szintet és a vérnyomást is. Erősen lúgosító hatású, így fontos szerepet játszik a daganat megelőzésben, illetve ha már kialakult, a gyógyulásban is. Mindemellett védi az idegrendszert, erősít a légzőszerveket, a tüdőt, s a fogzománcot is megóvja a fogszuvasodástól.

A köles nagyon erős lúgosító élelmiszer, könnyen emészthető, sőt a belekben lerakódott salakanyagot is feloldja, ezért méregtelenítő hatású is.

A kölest fogyaszthatjuk nyersen, pehely formájában joghurtba, gyümölcslébe, főzelékbe keverve, de főzve édesen, vagy sósan, zöldségekkel is kínálhatjuk. A legértékesebb fajtája a barnaköles, amelyet hántolatlan formában vásárolhatunk meg.

Fotó:
pixabay.com

A hal szerepe a diétában – egészséges, laktató és sokoldalú választás

A hal kiváló választás lehet azok számára, akik szeretnének egészségesebben táplálkozni, fogyni, vagy egyszerűen változatosabbá tenni az étrendjüket. Magas fehérjetartalma, értékes zsírsavai, vitaminjai és ásványi anyagai miatt sokféle diétába jól beilleszthető. Fontos azonban, hogy ne csak azt nézzük, milyen halfajtát fogyasztunk, hanem azt is, hogyan készítjük el, milyen körettel tálaljuk, és mekkora adag kerül a tányérra.

Whole Diet, a fenntartható és kiegyensúlyozott táplálkozás alapjai

A whole diet, vagyis „teljes étrendi megközelítés” lényege, hogy nem egyetlen tápanyagra, tiltott ételre vagy gyors fogyókúrás szabályra koncentrál, hanem arra, hogyan épül fel összességében a mindennapi táplálkozás. Ez a szemlélet egyre népszerűbb, mert sokan szeretnének fenntarthatóbb és kiegyensúlyozottabb módon étkezni, szélsőséges megszorítások nélkül.


5 gyümölcs, amit jobb héjastól megenni – abban van a legtöbb vitamin

Sok gyümölcsöt automatikusan meghámozunk, pedig nem biztos, hogy ezzel jót teszünk magunknak. A gyümölcsök héjában ugyanis számos értékes növényi vegyület, rost, vitamin és ásványi anyag található. Természetesen nem minden gyümölcs héja ehető, és az sem mindegy, hogyan fogyasztjuk őket.

Cink, ami elengedhetetlen az egészségükhöz

A cinkről leggyakrabban akkor hallunk, amikor beköszönt az őszi-téli időszak, és szóba kerül az immunrendszer támogatása.

A gyors elhízás lehetséges okai

A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.