Bejgli, vagy nem?

A népszerű ünnepi édesség pontosan szabályozott kritériumok alapján készülhet és árusítható, ettől függetlenül természetesen kapható silány minőségű és olyan is, ami nem felel meg az egyébként törvénybe foglalt szabályoknak.

A bejgli nevet csak olyan termék viselheti, amely megfelel a tömegére, töltelékének százalékára, valamint egyéb összetevőkre vonatkozó, részletes elvárásoknak. Az édesség rendkívül népszerű, különösen karácsony környékén, ezért aztán igen széles választéka található a boltok polcain. A nagy választék természetesen gyenge minőségű termékeket, és hamisítványokat is tartalmaz bőven.

Utóbbiaknál a gyártók a törvényt úgy kerülik meg, hogy nem azt írják a csomagolásra, hogy bejgli. A „hamis bejglik” tekercs, vagy valamilyen sütemény néven futnak, és sok helyen az igaziak közelébe/közé kerülnek az áruházakban. Ezekhez olcsón hozzá lehet jutni, de a spórolásnak (vagy a figyelmetlenségnek) ára van, a tekercsek ugyanis olyan adalékanyagokat is tartalmazhatnak (például szójaterméket), amelyet a diós, vagy a mákos bejgli készítésekor tilos használni. Nem beszélve rossz ízükről, fura állagukról, azaz gyenge minőségükről.

Rossz minőséget persze a bejglik között is találunk. A minél alacsonyabb ár és minél jobb tartósság érdekei számos olyan adalékanyagot „követelnek”, amelyeket alapesetben eszünkbe sem jutna használni. Aromák, tartósítószerek, és állományjavítók garmadája kerül a termékekbe, tehát, aki minőségi bejglit szeretne enni, annak az összetevőket érdemes alaposan átböngésznie, vagy még inkább nekiállni otthon az ínyencség elkészítésének.

Fotó:
wikimedia.org