Két új partner csatlakozott a MobilTárcához
- Dátum: 2014.02.02., 11:58
2014 februárjától a fizetés és hűségpont gyűjtés mellett immár sportolni, illetve színházba, koncertre is lehet menni a MobilTárca segítségével, miután két új partner csatlakozik a jelenleg folyamatban lévő MobilTárca teszthez, az Interticket és az All You Can Move SportPass kibocsátója, a Klub Rekreációs Kft.
A 2013 júliusában mintegy 2000 fő részvételével elindított nyilvános MobilTárca teszt során elvégzett ügyfélkutatásból kiderült, hogy a felhasználók szívesen látnának új kártyákat a MobilTárcában, így a teszt bővítésének célja az új típusú szolgáltatások tesztelése, a MobilTárca integráló funkciójának megvalósítása. „A két új szolgáltatás beemelésével a tesztidőszakot 2014. június 30-ig meghosszabbítottuk” - mondta Pukler Gábor, a Magyar Mobiltárca Szövetség elnöke.
Az AYCM SportPass egy olyan multifunkcionális sportbérlet, mellyel országosan több száz sportlétesítmény látogatható korlátlanul. 2014. február 1-től az AYCM SportPass NFC-s változata elérhetővé válik a MobilTárcában is, így a felhasználók kényelmesebben és gyorsabban léphetnek be telefonjuk segítségével a tesztben résztvevő 8 edzőterembe: MOM Sportuszoda, Gilda Savoya, Flex Gym, Broadway Fitness, Millenium Wellness, Astoria Green Dance Centrum, ATSA, Gilda Allee. A tesztben résztvevő edzőtermekben speciális NFC olvasókat helyeznek el a szervezők a MobilTárcát használók számára. Belépéskor ezekhez az olvasókhoz kell érinteni a mobiltelefonjuk hátlapját.
„Azért tartjuk nagyon fontosnak, hogy már a tesztelés során csatlakozzunk a MobilTárcához, mert megítélésünk szerint ez még kényelmesebbé teszi az AYCM SportPass használatát” mondta Schneider Balázs, a Klub Rekreációs Kft. ügyvezető igazgatója.
2014. január 30-tól az Interticket jegyrendszerén (jegy.hu) keresztül vásárolt jegyek is elérhetőek lesznek a MobilTárcában. A tesztben a Katona József Színház, a Nemzeti Táncszínház, az A38 helyszínek, illetve a Papp László Sportaréna és a Barba Negra Music Club egyes előadásai vesznek részt. NFC jegyek a március 1 és június 30. közötti rendezvényekre vásárolhatók. A felhasználó a hagyományos jegyvásárlási folyamat során a telefonszáma megadásával a MobilTárcájába is letöltheti a belépőjegyét – a szokásos, e-mailben érkező elektronikus jegy mellett –, így az előadásra való belépéskor, elegendő lesz a telefonját a jegykezelőnél lévő olvasóhoz érintenie.
„Az NFC-s tesztbe való bekapcsolódás az Interticket számára nagyon fontos, mivel úgy gondoljuk, a jövőben a belépőjegyek értékesítésében egyre nagyobb teret fog nyerni ez a technológia, amellyel többek között az is elkerülhető lesz, hogy az előre megvásárolt belépőt otthon felejtsük, netán az elvesszen, vagy károsodjon a felhasználás előtt” - mondta Jobbágy Ervin az Interticket Kft. ügyvezető igazgatója.
A MobilTárca egy olyan alkalmazás, amely képes egy helyre gyűjteni, illetve akár kiváltani a jelenleg pénztárcánkban hordott plasztikkártyákat, és virtuális formában megjeleníti azokat az okostelefonunkon. A MobilTárca projekt a Magyar Mobiltárca Szövetség koordinálásával, a hazai piac legfontosabb szereplőinek összefogásával valósul meg. A kezdeményezésben mindhárom mobilszolgáltató – a Magyar Telekom, a Vodafone Magyarország és a Telenor Magyarország –, a legnagyobb hazai pénzügyi szolgáltató – az OTP Bank –, a MasterCard kártyatársaság és a SuperShop hűségprogram vesz részt. A MobilTárca szolgáltatás technikai hátterét az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt, korábbi nevén Állami Nyomda biztosítja.
A MobilTárca tesztelésének első hat hónapjában a résztvevők több mint 20 ezer sikeres fizetési, illetve 3 ezer hűségpont tranzakciót hajtottak végre és összesen 60 millió forintot fizettek ki ilyen módon. A MobilTárcát eddig több mint 2.200 érintés nélküli fizetésre lehetőséget biztosító helyen használták fizetésre, illetve a SPAR/Interspar üzletek több mint 50%-ában – közel 230 helyen – hűségpont gyűjtésre.
Az okostelefonnal végrehajtott NFC-s vásárlások mögött az OTP Bank által kibocsátott MasterCard® Mobil PayPass™ típusú betéti kártya áll, amelyet a MasterCard® PayPass™ és Maestro® PayPass™ logóval ellátott elfogadóhelyeken lehet használni. A bankkártyák megszemélyesítése mobilhálózaton keresztül valósul meg. Hűségpontok gyűjtésére és beváltására a SuperShop mobil NFC típusú hűségkártyáját használhatják a SuperShop tesztelésbe bevont SPAR, INTERSPAR partnereinél.
Az innovatív fizetési megoldás bevezetésének kedvez, hogy a hazai piacon egyre több az okostelefon, és a készülékek egyre nagyobb hányada képes az érintés nélküli technológia alkalmazására. A mobilszolgáltatók már több mint 20 különféle okostelefonon tesztelik a mobil NFC alapú szolgáltatásokat, és várakozásaik szerint 2014 végére az új okostelefon értékesítések nagy része „NFC-képes” készülék lesz.
Az NFC a jövőben olyan alapfunkcióvá válik a telefonokban, mint a mobilinternet-elérés vagy a kamera. Az NFC-technológián alapuló fizetés egyre több elfogadóhelyen lehetséges: az MNB 2013. első félévi statisztikája szerint Magyarországon 22 ezer terminál képes PayPasstípusú, egy érintéssel működő fizetésre.
A Magyar Mobiltárca Szövetségről
A Magyar Mobiltárca Szövetség (röviden: Mobiltárca) 2011 júniusában alakult hat szolgáltató, a Magyar Telekom, a Vodafone, a Telenor, az OTP Bank, a Mastercard és a SuperShop összefogásának eredményeképpen. A szervezet az innovatív, mobil NFC technológiára alapuló fizetési megoldások, rendszerek és szolgáltatások hazai elterjedésének előmozdítására, az ezzel kapcsolatos szakmai irányelvek kialakítására és betartatására, a szakmai színvonal biztosítására és folyamatos fejlesztésére, valamint a technológia mögött lévő platformegységesítésére jött létre. A Mobiltárca elkötelezett híve a készpénzkímélő, innovatív megoldások elterjesztésének; vállalva ezzel a lakosság és a lehetséges szerződő partnerek minél teljesebb körű edukációját, a gazdasági fejlődés előmozdítása érdekében a hazai pénzügyi kultúra fejlesztését. A mobil NFC technológia bevezetésének sikere a mobilszolgáltatók és a piac többi szereplőjének együttműködésén alapul.
Forrás, fotó:
MobilTárca
Staycation – a kanapéról a nyugalomba

Mai témánk a nyaralás, de nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk, mert mi van akkor, ha a nyaralás nem egy tengerparti szállodában vagy egy hegyi faházban történik… hanem otthon?
Miért félünk orvosi segítséget kérni?

Ha az egészségünkről van szó, a legtöbben arra vágyunk, hogy minél tovább megőrizzük. A jó hír az, hogy az orvostudomány jelenlegi állása szerint ez nem lehetetlen feladat. Ráadásul az életmódunk és a döntéseink meghatározó szerepet játszanak abban, hogy egészségesek maradunk-e életünk során. Az alábbi cikk arról szól, hogy hogyan őrizhetjük meg testi-lelki jóllétünket, valamint, hogy miért olyan nehéz mégis belépni a rendelő ajtaján szükség esetén.
Fenntarthatóság, kapcsolat és küldetés. Mire szolgál egy közösségi kávéház?

A kihasználatlan publikus épületek és a szabad szobák újraértelmezése egyre népszerűbb irány a rendezvényszervezésben. Az egyik lehetséges forma a közösségi kávéház, amely egyfajta kapcsolódási pontként is működhet. Ez a módszer a költséghatékonyság, a technikai háttér kihasználása és a társadalmi hasznosság szempontjából is előnyös. Ráadásul a legtöbb esetben a kávéházhoz többféle program is kapcsolódik, mint például a zenei estek és a közös vacsorák.
Hogyan maradjunk energikusak a kánikulában?

A nyár sokunknak egyet jelent a szabadsággal, a pihenéssel, a hosszú napsütötte nappalokkal és a várva várt programokkal. Azonban a rekkenő hőség, a párás levegő, a felborult napirend és a kikapcsolódás előtti hajtás könnyen kifacsarhat bennünket. Ha pedig lemerül az energiaszintünk, nehezebb élvezni azt, amiért mindennap dolgoztunk. Az alábbi cikkben arra kaphatunk választ, hogy hogyan őrizhetjük meg a lendületünket a júliusi forróság alatt.
A fürdőzés veszélyei – Amit mindenkinek tudnia kell

A fürdőzés nagyszerű kikapcsolódás, de csak akkor biztonságos, ha körültekintők vagyunk. Tartsuk be az alapvető szabályokat, figyeljünk egymásra, és ne kockáztassunk feleslegesen. A tudatosság életeket menthet!