Menü

Különleges sugárzás gyógyvízzel párosítva

A lenti gyógyfürdő nem csupán áldásos, gyógyító vízéről híres, hanem az itt futó jótékony földsugárzásról, a Szent György energiavonalakról is. Mindkettő már önmagában is nagy segítséget nyújthat, azonban együttesen feltöltik a szervezetünk energia raktárait, erősítik az immunrendszerünket, harmonizálják testünket, lelkünket.

A Zala megyében megtalálható Lenti, a horvát, szlovén, osztrák határ közelében fekszik. Az itt található gyógyfürdő nem olyan régi, hiszen mindössze 1978-ban nyitotta meg kapuit. A feltörő gyógyvíz viszont már annál inkább, hiszen mintegy negyven ezer évvel ezelőtt alakult ki.

Az itteni termálvíz felderítése, mint sok más történet esetében, ezúttal is a véletlen műve volt. Lentiben még 1966-ban lengyárat szerettek volna létesíteni. Ez azonban igen vízigényes tevékenység, amihez nagy mennyiségű vízre lett volna szükség. Víz után kutatva, 1200-1500 méter mélyen bukkantak az 56 Celsius fokos gyógyvízre. Erre a forrásra építve húzták fel a gyógyfürdőt, amely ma már egy energiaparkkal is bővült.

De mit is jelent az, hogy energiapark? A bioenergetikusok megállapították, hogy jótékony földsugárzás mérhető a gyógyfürdő közvetlen közelében. A Szent György sugarak csillag alakú rendszere a Föld energetikai hálózatának részét képezik. Régen, több évszázaddal ezelőtt, az ilyen helyeken kultikus építményeket, templomokat emeltek őseink.

A Szent György sugarak képesek harmonizálni a szervezet energiaáramlását. Helyre hozzák az energiahiányos állapotot, beindítják az öngyógyító folyamatokat. Bármilyen betegségről is legyen szó, ezek a földsugarak jótékonyan hatnak. Az energiaparkban a kikövezett rész mutatja a Szent György vonalak irányát. A különböző pontokon elhelyezett karók pedig azt jelzik, ahol ezek a sugarak találkoznak és a legerőteljesebben, legintenzívebben fejtik ki jótékony hatásukat.

Az energiaparkban érdemes legalább egy-két órát eltölteni aktívan, sétálni, gyalogolni, mozogni, s a kijelölt pontokon pedig elidőzhetünk akár 20-30 percet is. A karók közelében igyekezzünk ellazulni, figyeljünk légzésünkre és próbáljuk meg tudatunk figyelmét a töltekezésre összpontosítani.

Nem szóltunk még a lenti gyógyvíz jótékony hatásairól. Főleg mozgásszervi problémák, lumbágó, nyak, gerinc, háttáji, deréktáji fájdalmak, ízületi gyulladásos, kopásos problémák esetén ajánlott.

Fotó:
lenti.hu

Tükrök a lakásban – ezekre a helyekre a feng shui szerint inkább ne tedd

A tükör különleges lakberendezési elem: tágítja a teret, világosabbá teszi a szobát, és praktikus is. A feng shui szerint azonban nem mindegy, hova kerül, mert a tükrök nemcsak a fényt, hanem az energiákat is „visszaverik” és megsokszorozzák. Nézzük, hol érdemes inkább elkerülni őket!

Fűtési módszerek egészségügyi mérlegen

A fűtési szezonban nemcsak a meleg, hanem az otthonunk levegője is megváltozik, ami közvetlen hatással van a közérzetünkre és az egészségünkre. Nem mindegy, mivel fűtünk, hiszen a különböző megoldások eltérően befolyásolják a levegő minőségét, a páratartalmat és a légúti panaszok kialakulását.

Digitális nagytakarítás az év elején

A január sokszor a rendrakás idejét jelenti – kidobunk, átválogatunk és szelektálunk magunk körül. Miközben a lakásban helyet csinálunk, a telefonunkon és a laptopunkon gyakran észrevétlenül ott marad a káosz és semmi sem változik. Holott az e-mailek, az alkalmazások és a fotók halmozása legalább akkora pszichés terhet jelent, mint egy hónapok óta kacatokkal tele lévő polc.

Így használd fel a maradék szaloncukrot

Maradt otthon a spájz zugában egy zacskónyi szaloncukor karácsonyról? Íme pár tipp, hogy ne kelljen kidobni.

Miért fontos a szellőztetés télen?

Sokan reflexből azt mondják a januári szellőztetésre, hogy ilyenkor felesleges, hiszen hűvös van, emiatt sokszor nem érzik egy szobában a rossz levegőt. Ezáltal marad az, hogy a hideg időszakban csak nagyon rövid időre vagy egyáltalán ki sem nyitják az ablakot. Holott a friss levegő hiánya ilyenkor is komoly károkat okozhat.