Menü

AdásNap 2014: Három vállalat, 50 önkéntes, egyetlen cél

  • Dátum: 2014.06.01., 20:52

Immár negyedik alkalommal rendezte meg a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) AdásNap elnevezéssel a vállalati önkéntesség napját. 2014. május 27-én az Önkéntes Központ Alapítvány szervezésében az AdásNap keretén belül három nagyvállalat, az E.ON Hungária Zrt., a KPMG valamint a Vodafone dolgozói közös erővel virágzó Paradicsomot varázsoltak a budapesti Kerekerdő Óvoda eddig kihasználatlan, komor tetőkertjéből.

Az E.ON Hungária Zrt., a KPMG valamint a Vodafone hosszú évek óta támogatja a dolgozók önkéntes munkavégzését, felismerve, hogy a vállalati önkéntesség nem csupán komoly segítség a rászorulók számára, de segíti a munkavállalók személyes és szakmai fejlődését, és erősíti a csapatszellemet is. „Szervezésünkben idén első alkalommal fogott össze a három nagyvállalat, hisz közös erővel nem csupán kellemesebb, de jóval hatékonyabb is a munka." - mondta F. Tóth András, az Önkéntes Központ Alapítvány ügyvezető igazgatója.

Az ország legnagyobb óvodája, a budapesti Kerekerdő Óvoda, több mint 25 éve nyitotta meg kapuit. Az elmúlt évtizedek látható nyomokat hagytak a kert és az épület egészén. Az óvoda vezetése és nevelőtestület igyekszik a gyermekek mindennapi környezetét szebbé varázsolni, ám az egyre szűkülő önkormányzati költségvetés miatt mind nehezebb a felújítási munkálatok elvégeztetése.

Az Adásnap 2014. keretén belül a három vállalat célja az volt, hogy az önkéntesek munkájának gyümölcseként a tetőteraszt újra birtokba vehessék az gyermekek. Az Óvodában számos feladat várt az önkéntesekre. A kertészkedéstől, gyógynövénykert építéstől a falfestésen át a virágláda építésig mindenki megtalálhatta a hozzá legközelebb álló munkát.„Az önkéntesek teljes szívből, őszinte lelkesedéssel adták idejüket, tehetségüket, ötleteiket, kreativitásukat. Az Óvoda dolgozói, a gyermekek és a szülők nevében szívből köszönöm áldozatos munkájukat, melynek eredményeképp virágzó oázis épült óvodánk tetőkertjén!" - mondta Szencz Mátyásné, a Kerekerdő Óvoda vezetője.

Forrás, fotó:
Önkéntes Központ Alapítvány

Fűtési módszerek egészségügyi mérlegen

A fűtési szezonban nemcsak a meleg, hanem az otthonunk levegője is megváltozik, ami közvetlen hatással van a közérzetünkre és az egészségünkre. Nem mindegy, mivel fűtünk, hiszen a különböző megoldások eltérően befolyásolják a levegő minőségét, a páratartalmat és a légúti panaszok kialakulását.

Digitális nagytakarítás az év elején

A január sokszor a rendrakás idejét jelenti – kidobunk, átválogatunk és szelektálunk magunk körül. Miközben a lakásban helyet csinálunk, a telefonunkon és a laptopunkon gyakran észrevétlenül ott marad a káosz és semmi sem változik. Holott az e-mailek, az alkalmazások és a fotók halmozása legalább akkora pszichés terhet jelent, mint egy hónapok óta kacatokkal tele lévő polc.

Így használd fel a maradék szaloncukrot

Maradt otthon a spájz zugában egy zacskónyi szaloncukor karácsonyról? Íme pár tipp, hogy ne kelljen kidobni.

Miért fontos a szellőztetés télen?

Sokan reflexből azt mondják a januári szellőztetésre, hogy ilyenkor felesleges, hiszen hűvös van, emiatt sokszor nem érzik egy szobában a rossz levegőt. Ezáltal marad az, hogy a hideg időszakban csak nagyon rövid időre vagy egyáltalán ki sem nyitják az ablakot. Holott a friss levegő hiánya ilyenkor is komoly károkat okozhat.

Hogyan indítsuk pénzügyileg az új évet?

Január legtöbbször azzal a felismeréssel kezdődik, hogy az ünnepi időszak anyagilag megterhelő volt. A karácsonyi költekezés utórezgései ilyenkor csapódnak le igazán, amikor visszatér a hétköznapok ritmusa, a bankszámlán viszont nyomot hagytak az ajándékok, a vendégségek és az „egyszer belefér” döntések. Adódik a kérdés, hogy mit tehetünk ilyenkor a spórolás érdekében?