Menü

Kora esti kultúrával vár az EFOTT

  • Dátum: 2014.06.01., 20:43

Az esti pörgés előtt, józanító lazulásként a verselés és a nevetés is teret kap majd hazánk legnagyobb hallgatói buliján. Az ország legjobb slammerei naponta zsonglőrködnek majd a szavakkal, míg a Dumaszínház mókamesterei is a jó hangulat elmaradhatatlan kellékei lesznek.

A sátor árnyékában, egy jó hűsítő mellett délutánonként a nevetés is regenerálja majd a fesztiválozókat, hiszen minden nap 15.00 órától a Dumaszínház oszlopos tagjaival hangolódhatnak az aznap esti őrületre. Janklovics Péter, Dombóvári István, Mogács Dániel mellett a régió szülötte, Kiss Ádám is próbára teszi majd a nevetőizmokat.

„Évek óta csak 2-3 fesztiválon vagyok látható, de ott rendesen beszórakozom. Miskolctapolca különösen nagy kedvencem, anno Miskolcon nyelvvizsgáztam, a jogsit is ott szereztem, de ma is gyakran járok a környékre munka céljából és barátokhoz egyaránt.” – kezdte a szerencsi gyökerekkel rendelkező humorista, akivel a közönség soraiban is együtt bulizhatnak majd az efottozók. – „Bár sokszor a fesztiválközegben, az alkoholmámorban egész más nyelvet beszélnek a fiatalok, ennek ellenére úgy látom, hogy nagyon szívesen lazulnak egy pohár sörrel, az esti buli előtt egy jó Dumaszínház előadáson.” – folytatta Kiss Ádám.

Az országszerte egyre népszerűbb slam poetry-kultusz az idei EFOTT programját is erősíti. A műfaj fővárosi éllovasai mellett ráadásul a helyi tehetségek is mikrofont ragadnak majd.

„Jó ideje már Miskolcon is havi rendszerességgel rendezünk slam-esteket, így egyre nagyobb tábort mozgatnak meg ezek a fellépések. Idén az EFOTT újdonsült hip-hop színpadán kap teret a program, ami reményeink szerint még több résztvevőt vonz majd, hiszen rap-körökben egyre népszerűbb a slam poetry.” – mondta Barcsai László, az esemény egyik főszervezője.

„Naponta állnak majd színpadra a műfaj legjobbjai. Budapesti slammerek is beugranak majd, de a hangsúly a helyi arcokon van: Béjer Máté, Fazekas Viktor, Hajtós Berci, Irlanda Kristóf, Irlanda Máté, Barcsai László es Kajati Bálint Hyka is fellép majd. Fontos volt számunkra, hogy nekik is lehetőséget biztosítsunk. Több miskolci slammert láthattunk mar az Országos Egyéni es Csapat Slam Poetry Bajnokságok döntőjében, érdemes megnézni őket Miskolctapolcán” – mondta a Slam Poetry Budapest szervező konferansziéja, a slammerként is ismert Mavrák Kata Hugee.

Ha Te is rajongsz a stand up-ért és a modern költészet fellegvárába is betekintést szeretnél nyerni, akkor július 15. és 20. között az EFOTT-on a helyed!

EFOTT 2014 – Miskolctapolcán is csak szabadon…

Forrás, fotó:
redlemon.hu

Fűtési módszerek egészségügyi mérlegen

A fűtési szezonban nemcsak a meleg, hanem az otthonunk levegője is megváltozik, ami közvetlen hatással van a közérzetünkre és az egészségünkre. Nem mindegy, mivel fűtünk, hiszen a különböző megoldások eltérően befolyásolják a levegő minőségét, a páratartalmat és a légúti panaszok kialakulását.

Digitális nagytakarítás az év elején

A január sokszor a rendrakás idejét jelenti – kidobunk, átválogatunk és szelektálunk magunk körül. Miközben a lakásban helyet csinálunk, a telefonunkon és a laptopunkon gyakran észrevétlenül ott marad a káosz és semmi sem változik. Holott az e-mailek, az alkalmazások és a fotók halmozása legalább akkora pszichés terhet jelent, mint egy hónapok óta kacatokkal tele lévő polc.

Így használd fel a maradék szaloncukrot

Maradt otthon a spájz zugában egy zacskónyi szaloncukor karácsonyról? Íme pár tipp, hogy ne kelljen kidobni.

Miért fontos a szellőztetés télen?

Sokan reflexből azt mondják a januári szellőztetésre, hogy ilyenkor felesleges, hiszen hűvös van, emiatt sokszor nem érzik egy szobában a rossz levegőt. Ezáltal marad az, hogy a hideg időszakban csak nagyon rövid időre vagy egyáltalán ki sem nyitják az ablakot. Holott a friss levegő hiánya ilyenkor is komoly károkat okozhat.

Hogyan indítsuk pénzügyileg az új évet?

Január legtöbbször azzal a felismeréssel kezdődik, hogy az ünnepi időszak anyagilag megterhelő volt. A karácsonyi költekezés utórezgései ilyenkor csapódnak le igazán, amikor visszatér a hétköznapok ritmusa, a bankszámlán viszont nyomot hagytak az ajándékok, a vendégségek és az „egyszer belefér” döntések. Adódik a kérdés, hogy mit tehetünk ilyenkor a spórolás érdekében?