Ellepték a fesztiválozók Miskolctapolcát
- Dátum: 2014.07.17., 21:46
Hatalmas tömeg várakozott, hogy birtokba vegye a miskolctapolcai EFOTT helyszínét. Az év legnagyobb hallgatói bulijának nyitónapján rengeteg fiatal vert sátrat a miskolci egyetemvárosban, hogy este a Tankcsapda jubileumi koncertjén tombolhasson és megalapozza a közel egy hetes fesztivál-hangulatot. Az EFOTT harminc év után tért vissza Miskolcra, és az elkövetkező napokban garantáltan a felhőtlen szórakozásé lesz a főszerep a tizenhat hektáros területen felépített fesztiválvárosban.
Az időjárás is az egyetemistákkal van, napsütésben költöztek be az első fesztiválozók az EFOTT-ra. Rengeteg fiatal várakozott a keddi kapunyitásra, hogy végre elinduljon az év legnagyobb hallgatói bulija. A vándorló fesztivál harminc év után tért most vissza Miskolcra. Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóját hivatalosan Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyitotta meg, aki beszédében azt is elárulta, a harminc évvel ezelőtti EFOTT-on is itt volt.
Az elkövetkezendő négy napban minden zenei stílus képviselteti majd magát a fesztivál színpadjain, de a fiatalok számos más program közül is választhatnak, kezdve a turisztikai programoktól, az EFOTT Társasjáték kalandos kihívásain át a különböző sportprogramokig. A keddi nyitónapon a sátorállítás mellett a rock zene kapta a főszerepet. A Zanzibar bulija után az idén huszonötödik születésnapját ünneplő Tankcsapda jubileumi koncertje alapozta meg az EFOTT hangulatát.
„Az EFOTT fesztivál mindig is kedves volt számunkra, az pedig külön öröm, hogy idén Miskolcon a nyitónapon léphettünk színpadra. Rengeteg pozitív emlék köt minket a városhoz, ráadásul a Tankcsapda jelenlegi felállásban pont a fesztivál területétől pár percre forgatta az első klipjét.” – árulta el Lukács Laci. – „Nem csalódtunk az efottozókban, fergeteges estét tudhatunk magunk mögött. Reméljük, még sok ilyen buliban lesz részünk!” – tette hozzá a Tankcsapda frontembere.
A két órás pogózás után volt mire rápihenni a fesztiválozó tömegnek, hiszen szerdától már a Pepsi Nagyszínpad mellett minden koncert-helyszínen bulizhatnak a fiatalok. A meteorológiai előrejelzések szerint pedig nem csak a sátrakban lesz forró a hangulat.
EFOTT 2014 – Miskolctpolcán is csak szabadon..
Forrás, fotó:
redlemon.hu
Idősek Világnapja – Tisztelet, gondoskodás és megbecsülés minden generációnak

Október 1-jén világszerte megünnepeljük az Idősek Világnapját, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az időskorúak társadalomban betöltött pótolhatatlan szerepére, valamint hangsúlyozza a megbecsülés, a gondoskodás és a tisztelet fontosságát.
Az ősz varázsa: hogyan formálja hangulatunkat és mindennapjainkat?

Az ősz minden évben sajátos hangulatot hoz magával. Amikor az első sárguló levelek megjelennek a fákon, és a hűvös reggelek lassan felváltják a nyári forróságot, valami átkapcsol bennünk is. Az ősz nem csupán az időjárás változását jelenti, hanem lelki és életmódbeli fordulatot is.
Edzők Napja – A háttér hősei

A héten ünnepeljük az edzők világnapját. Úgy éreztem ez a nap kiváló alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és köszönetet mondjunk azoknak az embereknek, akik a sport világában sokszor a háttérben, de annál nagyobb odaadással dolgoznak.
Az alvás az egyik legjobb gyógyszer

Ki ne hallotta volna már a mondást, hogy egy jó alvás csodákra képes, na, de mégis milyen csodákra?!
Sószoba az óvodában – játékos egészségmegőrzés a kicsiknek

Egyre több óvodában alakítanak ki sószobát vagy sóhomokozót, hiszen a gyerekek egészségének védelme kiemelten fontos már kisgyermekkorban. A sószoba olyan különleges helyiség, ahol a falakat és a padlót természetes só borítja, a levegő pedig finom sómikrorészecskékkel telített.