Hogyan kezelhetjük hatékonyan a pigmentfoltokat?
- Dátum: 2014.11.25., 08:16
A pigmentfoltokat sokan összekeverik a szeplőkkel, s való igaz, a két bőrelszíneződés bizonyos szintig nagyon is hasonlít egymásra. Alapvető különbség a kettő között, hogy míg a szeplők főként fiatalokon, kis átmérővel jelentkeznek, addig a pigmentfoltok inkább idősebb korban alakulnak ki, és egészen nagyok, akár 10 milliméteresek is lehetnek.
„Az egyenletes, homogénszínű bőr esztétikus látványa, sokak számára vonzó. Ez feltehetően összefügg a fiatalság és az egészség képzetével is, hiszen az idősödő bőrön jellemzőbbek a pigmentfoltok, és számos betegség is járhat a pigmentáció zavarával. Az öregedés során a pigment termelődés folyamata is veszít tökéletességéből, így kialakulhatnak kisebb-nagyobb pigmentfoltok és a pigment termelés kimerüléséből adódó színhiányos területek is. Egyéni hajlam kérdése, hogy kinél milyen intenzitással és mennyi idő után jelentkeznek a különféle elszíneződések a bőrön”- árulta el Kürti Éva, a Fytofontana Stem Cells szépségszakértője, aki azt is hozzátette, hogy az elszíneződés olykor nagyobb területet is érinthet. „A probléma jellemző módon a fehérebb, világosabb bőrön jelentkezik, de természetesen örökletes tényezők, hormonális változások és a környezeti hatások, főként a túlzott napozás is közrejátszhatnak kialakulásában.
Ősztől tavaszig halványítsuk a pigmentfoltokat
„Mivel a bőrben lévő festékanyag fontos szerepet játszik a nap károsító hatásának kivédésében, a fokozott napsugárzás pigment termelésre készteti a bőrt. Ha a pigmentáció folyamata nem egyenletes, akkor bizonyos helyeken sokkal gyorsabban termelődik a festékanyag, míg máshol kevésbé, így egyre kifejezettebbé válnak a különbségek. „Eleinte a bőr kifakulásával eltűnhetnek ezek a foltok, de egy idő után egyre erősebbé válnak, hiszen mindig már egy kis színkülönbségről indul újra a folyamat”- meséli Kürti Éva, a Fytofontana Stem Cells szépségszakértője, aki azt is elárulja, mit tehetünk ellene. „A pigment halványító termékek általában enzimgátlás útján fogják vissza a festékanyag termelődésének folyamatát. Ennek köszönhetően alakult ki az az általános nézet, hogy nyáron egyénre szabott, de erőteljes fényvédelemmel védjük a bőrt az UV sugárzással szemben, ősztől tavaszig pedig halványítsuk a pigmentfoltokat!
A Fytofontana Stem Cells őssejtes termékcsalád pigment halványító emulziója 25-ös fényvédő faktorral védi a bőrt a napsugárzás pigmentfokozó hatása ellen, ezért nappali alkalmazása javasolt és a nyári hétköznapokon is használható. Éjszakára jól kombinálható a pigment halványító szérummal, mely nem tartalmaz faktort. A korszerű pigment halványító összetevők hatását tovább fokozza a bőrmegújító őssejtes komplex. Célja a bőr fiatalosabb működése, melyhez hozzátartozik az egészségesebb pigmentációs folyamat is. A szérum és a 25-ös fényvédelemmel rendelkező emulzió együtt is használható, éjszakai és nappali bőrápolásra. Hatásukat megalapozza a gyógynövény kivonatokat tartalmazó, kétfázisú arclemosó, mely szintét tartalmaz depigmentációs összetevőt. A kéz foltjaira egy speciális bőrfiatalító, bőrmegújító emulziót fejlesztettek ki, pigment halványító komponensekkel.”
Forrás, fotó:
Lifesytle Communications
Idősek Világnapja – Tisztelet, gondoskodás és megbecsülés minden generációnak

Október 1-jén világszerte megünnepeljük az Idősek Világnapját, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az időskorúak társadalomban betöltött pótolhatatlan szerepére, valamint hangsúlyozza a megbecsülés, a gondoskodás és a tisztelet fontosságát.
Az ősz varázsa: hogyan formálja hangulatunkat és mindennapjainkat?

Az ősz minden évben sajátos hangulatot hoz magával. Amikor az első sárguló levelek megjelennek a fákon, és a hűvös reggelek lassan felváltják a nyári forróságot, valami átkapcsol bennünk is. Az ősz nem csupán az időjárás változását jelenti, hanem lelki és életmódbeli fordulatot is.
Edzők Napja – A háttér hősei

A héten ünnepeljük az edzők világnapját. Úgy éreztem ez a nap kiváló alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és köszönetet mondjunk azoknak az embereknek, akik a sport világában sokszor a háttérben, de annál nagyobb odaadással dolgoznak.
Az alvás az egyik legjobb gyógyszer

Ki ne hallotta volna már a mondást, hogy egy jó alvás csodákra képes, na, de mégis milyen csodákra?!
Sószoba az óvodában – játékos egészségmegőrzés a kicsiknek

Egyre több óvodában alakítanak ki sószobát vagy sóhomokozót, hiszen a gyerekek egészségének védelme kiemelten fontos már kisgyermekkorban. A sószoba olyan különleges helyiség, ahol a falakat és a padlót természetes só borítja, a levegő pedig finom sómikrorészecskékkel telített.