Menü

2 évesek lettek a mesedoktorok

  • Dátum: 2015.09.21., 09:23

2 évvel ezelőtt, 2013 augusztusában indult útjára a K&H gyógyvarázs mesedoktorok program. Az azóta eltelt időszakban összesen 9700 alkalommal olvastak gyógyító meséket a kórházi falak között a program keretein belül.

„Amikor két évvel ezelőtt, egy nap alatt több mint 20 ezer ember nézte meg a weboldalunkat, és 24 óra alatt elfogytak a meseolvasó időpontok, még csak remélni mertük, hogy az önkéntesek lelkesedése nem egy gyorsan múló fellángolás lesz” – mondta Lesti Mónika, a K&H Csoport szenior kommunikációs referense. „Az elmúlt két év tapasztalatai azt bizonyítják, rengeteg segíteni akaró ember van, aki saját szabadidejét feláldozva járja a kórházakat, és történeteivel hozzájárul a kis betegek lelki egészségéhez, hogy azok mielőbb ismét teljes életet élhessenek. Legutóbbi felmérésünk azonban azt mutatja, hogy a mesedoktorok ténykedésének nemcsak a kicsik örülnek – az orvosok és ápolók szerint a mese eltereli a gyerekek gondolatait, segíti gyógyulásukat, értelmes időtöltéssel foglalja le őket – hanem feloldozást jelent a szülőnek is, aki fellélegezhet 24 órás ügyelete alatt.”

A 2 éves K&H gyógyvarázs mesedoktorok főbb számai dióhéjban:

  • a programban 45 kórház vesz részt – az ország 18 megyéjében, 9 budapesti és 36 vidéki intézményben olvashatnak az önkéntesek
  • összesen 32 940 önkéntes regisztrált a programra
  • 9700 alkalommal olvastak eddig mesét a kórházakban
  • a legtöbb önkéntes keddenként megy mesét olvasni – hetente összesen 29 keddi időpont közül választhatnak a meseolvasók
  • a legtöbb meseolvasás a budapesti Szent László Kórház Gyermekinfektológiai osztályán történt, összesen több mint 600 mesedoktor látogatta meg az itt fekvő gyermekeket az elmúlt két évben
  • a kórházi ágyak számához viszonyítva a legtöbb mesedoktort az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet fogadta, ahol a bent lévő gyermekekhez akár minden nap mehetnek az önkéntesek
  • a legtöbb meseolvasó időpontot a salgótarjáni Szent Lázár Kórház kínálja, de a fehérgyarmati és az ajkai kórház is nagy számban tud meseolvasókat fogadni
  • a mesedoktorok zöme (92%) nő, 40%-uk budapesti lakos, 21% megyeszékhelyen, 25% egyéb városokban lakik. A programban leginkább a 18 és 50 év közöttiek vesznek részt (összességében 76%), ezen belül a 30-40 közötti korosztály aránya a legmagasabb (26%)
  • A mesedoktorok legszívesebben állatmeséket vagy magyar népmeséket olvasnak a gyerekeknek, de a régi klasszikusok – általában Grimm és Andersen meséi – is nagyon népszerűek az önkéntesek körében

A személyes meseolvasás akadályainak – kórházak befogadóképességek, látogatási tilalom, utazási nehézségek, távolságok – kiküszöbölésére 2013 decemberétől az önkéntesek videón keresztül is elküldhetik kedvenc történeteiket a K&H gyógyvarázs mesedoktorok a weben programon keresztül. A K&H gyógyvarázs YouTube csatornán jelenleg 266 mese van, amit összesen 29 500 alkalommal néztek meg az ország 30 kórházában a kis betegek.

További információ: http://khgyogyvarazs.hu/

Forrás, fotó:
Well PR

Idősek Világnapja – Tisztelet, gondoskodás és megbecsülés minden generációnak

Október 1-jén világszerte megünnepeljük az Idősek Világnapját, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az időskorúak társadalomban betöltött pótolhatatlan szerepére, valamint hangsúlyozza a megbecsülés, a gondoskodás és a tisztelet fontosságát.

Az ősz varázsa: hogyan formálja hangulatunkat és mindennapjainkat?

Az ősz minden évben sajátos hangulatot hoz magával. Amikor az első sárguló levelek megjelennek a fákon, és a hűvös reggelek lassan felváltják a nyári forróságot, valami átkapcsol bennünk is. Az ősz nem csupán az időjárás változását jelenti, hanem lelki és életmódbeli fordulatot is.

Edzők Napja – A háttér hősei

A héten ünnepeljük az edzők világnapját. Úgy éreztem ez a nap kiváló alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és köszönetet mondjunk azoknak az embereknek, akik a sport világában sokszor a háttérben, de annál nagyobb odaadással dolgoznak.

Az alvás az egyik legjobb gyógyszer

Ki ne hallotta volna már a mondást, hogy egy jó alvás csodákra képes, na, de mégis milyen csodákra?!

Sószoba az óvodában – játékos egészségmegőrzés a kicsiknek

Egyre több óvodában alakítanak ki sószobát vagy sóhomokozót, hiszen a gyerekek egészségének védelme kiemelten fontos már kisgyermekkorban. A sószoba olyan különleges helyiség, ahol a falakat és a padlót természetes só borítja, a levegő pedig finom sómikrorészecskékkel telített.