Tvrtko adományozásra buzdít
- Dátum: 2016.02.16., 11:16
Az utóbbi években sokféle szórakoztató felhívás terjedt el a népszerű közösségi oldalon. Volt itt már mesefigurás profilfotó, vagy a nemrégiben általunk is ismertetett 15 évvel régebbi képek posztolása. Sokáig futott az a kezdeményezés is, amikor jeges vödör vízzel öntötték magukat nyakon az emberek. Utóbbi eredeti célja is jótékonynak indult, csakhogy mire elérkezett a világ minden tájára, a lényeg veszett el a dologból. Az eredeti kampány egy ALS nevű, mozgató idegsejteket támadó betegségre hívta fel a figyelmet. "Adományozz, vagy öntsd magad nyakon egy vödörnyi jeges vízzel! Vagy mindkettőt." - szólt az eredeti felhívás. Nagy célt ért el, hiszen a hirdető szervezet döbbenetes összegű adományt kapott, de tény, hogy hazánkban már csak kevesen tudták, hogy miként is függ össze egymással a "jegesvizezés" és a jótékony célok.
Vujity Tvrtko ezúttal hazai pályán kezdeményez kihívást, melynek keretében adományozásra buzdítja az embereket, legelső sorban a politikusokat.
Tvrtko élete egyik legfontosabb cselekedetének tartja ezt a kampányt, és előre fokozta a hangulatot, mielőtt bejelentette, hogy mire készül. A bulvár, a sajtó műküdését jól ismeri, és fel is használta ezeket az eszközöket. Mivel jótékony célra állította, ezért nagyon jól is tette. A felhívása azért is lett rögtön népszerű, mert a hétköznapi emberek gondolatát fogalmazta meg azzal, hogy éppen a politikusokat, parlamenti képviselőket szólította fel arra, hogy egy-egy szervezetnek adományozzanak, és erről tegyenek ki fotókat a facebook-ra.

Elsőnek maga Tvrtko pózolt egy csekkel, amin a gyógyíthatatlan beteg gyerekeket ápoló pécsi Szemem Fénye Alapítványnak adományoz 20.000 Ft-ot. Mint elmondta, nála még négy napon keresztül folytatódik az akció, hogy kampányát tovább népszerűsítse, és mindegyik napon 20-20 ezer forintos összegeket küld különféle szervezeteknek.
Kérését pillanatokon belül teljesítette is néhány politikus, akik csekkel, vagy utalási igazolással pózolnak. Mint azt Tvrtko elmondta, azért a parlamenti képviselőket hívta ki, mert ők azok, akik hivatalosan az adott terület, az adott régióban élő emberek képviselői, akiknek közfeladata az, hogy tegyenek az ott élőkért, továbbá ők ismerik azokat a tehetős vállalkozókat, akiket szintén érdemes és ajánlott a játékba invitálni.

A felhívás egy nap alatt futótűzként terjedt el az interneten, és nem csak hogy rengeteg politikus, sportoló, és egyéb közszereplő szállt be a kezdeményezésbe, hanem sok-sok civil is, hiszen a játékban nincs meghatározva az utalás összege, vagy célja. Máris érkeztek visszajelzések azoktól a szervezetektől, intézményektől, akik az adományösszegeket kapták, köszönve a nemes cselekedeteket - s mindezt egyetlen nap alatt.
Eddig példátlan eredmény ez, az bizonyos, és bízunk benne, hogy a továbbiakban is hasonló sikere lesz a tévés kezdeményezésének, aki már évek óta Pécs város jószolgálati nagykövete - láthatjuk, hogy nem véletlenül. A riportjaiból, könyveiből is látszott, hogy fontos számára az emberek sorsa, amit ezzel az akciójával újra bebizonyított.
A tavasz megújulása – Húsvéti szokások modern köntösben
A húsvét a megújulás, az újjászületés és a tavasz ünnepe, amely évszázadok óta fontos szerepet tölt be a különböző kultúrákban. Az ünnep gyökerei mélyen a keresztény hagyományokban rejlenek, ugyanakkor a népi szokások is szervesen hozzátartoznak, így a húsvét egyszerre vallási és kulturális élmény.
Április 2. Az autizmus világnapja
Április 2-a világszerte az autizmus világnapja, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az autizmus spektrumzavarral élő emberek helyzetére, elfogadására és támogatására. Ez a nap nemcsak az érintettekről szól, hanem a családtagokról, pedagógusokról és szakemberekről is, akik nap mint nap azon dolgoznak, hogy az autista emberek teljesebb életet élhessenek.
Allergia vagy megfázás – hogyan különböztessük meg?
Az elmúlt hetekben én is folyamatosan küzdök a tüsszögéssel, orrfolyással és a viszkető, könnyező szemekkel, így pontosan tudom, milyen nehéz eldönteni, vajon megfázásról van szó, vagy valamilyen allergiás reakcióról. A közönséges megfázás és a szezonális allergiák tünetei sok ponton hasonlítanak egymásra, ezért gyakran zavarba ejtő lehet a különbség felismerése.
Kullancsveszély Magyarországon – amit mindenkinek tudnia kell
A kullancsok Magyarországon is jelentős közegészségügyi kockázatot jelentenek. Elsősorban tavasztól késő őszig aktívak, de enyhe teleken akár egész évben találkozhatunk velük.
Amikor az AI diktálja a tempót – így maradhatsz ura a saját munkádnak
A nap sokaknál ma már ugyanazzal kezdődik: még fel sem ébrednek igazán, de már a telefonjukon görgetik az új technológiai újdonságokat. Friss eszközök, „kihagyhatatlan” módszerek, hatékonyságnövelő tippek jelennek meg egymás után, és könnyű azt érezni, hogy aki nem tart lépést, az végleg lemarad.