Menü

Róbert Gida és az örök gyerekkor

A tévés emlékfoszlányok láthatatlan életfaluvá varázsolták egy generáció minden tagját. Az amerikai akcióhulladékok, a tévésorozatok és a youtube dömping előtt a közös vizuális ingeradag alapjait a rajzfilmek tették ki. A Tom és Jerry, a Flinstone család és a Disney mozi délután olyan homogén élményt adott, hogy most is önfeledt mosollyal emlékszünk vissza mozgóképes rácsodálkozásunk eme ártatlan időszakára. A producerek ebből merítkezve már piacra dobták a Hupikék törpikék és a Maci Laci élőszereplős animációját is. A Disney sem akar kimaradni és A.A.Milne világhírű Micimackójának is újabb része jelentkezik a mozikban.

Ezúttal meglepő módon egy élőszereplős darab készült. Az előjelek kiválóak voltak. Először is megnyerték a filmnek az Én, a Pán Péter rendezőjét és a legprofibb skót színészveteránt, Ewan McGregort az idős Róbert Gida szerepére. Az animációs bevezető is elég hangulatosra sikerült. Az alapfelállás azonban csavart egyet a dolgon és meghagyta plüssállatoknak a Százholdas Pagony lakóit. Ami egyrészt tisztelgés az eredeti mű felé, hiszen ott is valós otthoni, az író fiának, gyerekjátékai jelentették a karakterek alapját. Azonban ez a vásznon roppant furán hat. Habár már nem tudok és nem is akarnék egy 6-10 éves fejével gondolkodni, de talán jobb lett volna ha vagy csak animáció vagy csak élőszereplős feldolgozást láthatnánk a moziban.

Nagyon bizarrul hatnak a beszélő plüssfigurák főleg a történet londoni részeinél. A sztori mondanom se kell túlontúl amerikaira sikerült. A munkája és a családja közti őrlődő immáron felnőtt Róbert Gida apaként próbál helytállni. A helyzet fokozódik és hirtelen feltűnik az örök ifjú Micimackó a színen, aki több kárt csinál, mint hasznot. Főhősünk meghasonlik és kezdetét veszi a kaland a gyerekkori emlékeken keresztül egy jobb jelenbe. A történet bájosan cuki, de semmi több. Igazán a legkisebbeket célozza meg, akik még tudják tiszta szívvel felfedezni újra és újra a látottakat. A korombeliek nosztalgiája elmarad. Ebbe a világban szinte csak a kicsik érezhetik jól magukat. Ennek az együgyű mackó kalandnak a megtekintése nekünk már csak kiskorú felügyelete mellett vállalható, de vele/velük örömest.

fotók:www.imdb.com szerző: Vass Attila

Egy nélkülöző nemzet szülöttei

Nemes Jeles László harmadik nagyjátékfilmje, az Árva a 20. századi magyar társadalmi traumák és a személyes veszteségek metszéspontján született meg. Nagyszabású művészi alkotás, amely egyszerre beszél a mindennapi veszteségről és a gyászról. A történet a múltat nem pusztán idézi, hanem felépíti és újraéli – fájdalmasan, őszintén és minden pátosz nélkül.

Del Toro újraéleszti a Frankensteint

„Él-váltás” – a modern Frankenstein-történet új kiadását láttuk a minap férjemmel, a Frankenstein (2025) című filmet, amelyet Guillermo del Toro maga írta és rendezte, és amely a klasszikus Frankenstein; or, The Modern Prometheus-regény most már nemcsak adaptációja, hanem – részben – újragondolása is.

Az ember, aki az USA-ban született

Reneszánszukat élik a szélesvásznon a zenész életrajzok és az egy-egy híres énekes legismertebb albumának készítéséről szóló filmek, e kettő keveréke a legújabb mozi, a beszédes című, Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől. Nem árul zsákbamacskát. Remek zenéket, nagy emberi vívódásokat ígér egy kissé szürkének ható főhőssel, aki a múlt démonjaival küzd, de végül a teljes nihil helyett a szupersztárság lesz osztályrésze.

Izland a melankólia szigete is

A Nyári fény, aztán leszáll az éj, Jón Kalman Stefánsson izlandi író melankolikus novellacsokorszerű regénye húsz éve nagy sikerrel szerepel a könyves toplistákon. Svéd és izlandi pénzből három éve kapott egy figyelemreméltó filmfeldolgozást, pár napja már látható a honi művészmozikban is. Tragikus és szívbe markoló, egyszerű, emberi, falusi történetek egyvelege, amely a forgalmazói plakát ellenére egyáltalán nem komédia, csak egy lassú dráma.

Imposztorra várva

Közel egy éve töretlen sikerrel megy a Pesti Színházban Rudolf Péter rendezésében, Spiró György műve alapján készült Az imposztor, amely komédia jellege ellenére komoly társadalom- és politikakritikával is bír. A közel háromórás darab minden perce igazi élményt ad a rá jegyet vevőknek. Kern Andrással a címszerepben a darab jutalomjáték, a várható, megérdemelt tapsvihar azonban egyértelmű kikacsintás az elmúlt 30 évünk viszonyaira is. De lássuk a részleteket.