A hűségről

Ahogyan van jó néhány, a társadalom alkotta szabály, amelyeknek igyekszünk megfelelni, úgy van néhány íratlan "törvényünk" is, amelynek a betartására belső késztetés hatására is törekszünk. Míg az állatoknál a lopás, gyilkosság megengedett, büntetéssel nem járó cselekedetek, addig az embereknél mindez súlyosan tiltott.

De nemcsak a tiltás miatt kerüljük el az egyes dolgokat, ugyanis a legtöbb bűncselekménytől morális alapon tartjuk távol magunkat. De mi a helyzet a törvény által nem büntetett cselekedetekkel? A hűtlenség épp egy ilyen dolog. A zsidóknál az árulás, jótevőink becsapása és a házasságtörés is büntetést vont maga után. Ezen is látszik, hogy a józan lelkiismerettel szemben való cselekvés bűnnek számít, és ezzel legbelül mindenki tisztában van. De akkor mi visz rá mégis arra, hogy eláruljuk partnerünket, saját elveinket, a vallásunkat, világnézetünket?

A válasz sokkal összetettebb, mint azt gondolnánk. Ugyanis mindezeket nem is sorolhatjuk egy kategóriába. Hiszen gondoljunk csak bele: hűtlennek bizonyulni az elveinkkel szemben sokkal könnyebb, mint hűtlennek lenni egy párkapcsolatban. Ha azokra az emberekre gondolunk, akik mélyen elhatározzák, hogy nem dohányoznak, majd valamilyen külső nyomás hatására mégis egyszer-egyszer kipróbálják, nem fognak akkora bűntudatot érezni, mint akik megcsalják a párjukat. Hiszen abban is különbség van, hogy a lojalitás ki felé irányul. De miért van az, hogy az önmagam által rajzolt határokat könnyebben átlépem, mint a mások által kreáltakat? Miért vagyok könnyebben hűtlen saját magammal szemben, mint valaki mással?

Az ok a felelősségre vonás, a következményektől való félelem. Ha magunk számára csalódást okozunk, olykor megelégszünk már a mély elhatározással is, hogy ez csak egyszeri alkalom volt. Egyszerűen csak kárpótoljuk magunkat azért, hogy nem tartottuk be az önmagunk számára tett ígéreteket. Az elveink pedig életünk során folyamatos változáson mennek keresztül, éppen emiatt olykor nem is baj, ha kicsit formálunk rajtuk. Egy párkapcsolat viszont íratlan szabályokkal van teli.

Az egymás felé tanúsított hűség és bizalom elengedhetetlen feltétele a harmonikus kapcsolatnak. Hogy ez miben nyilvánul meg, és milyen keretek között mozog, az a kapcsolat résztvevőitől függ. De az bizonyos, hogy a határok átlépése mindig következményekkel jár. A hűtlenség nem mindenkinél fizikai értelemben használatos fogalom. A gondolatban, érzelmekben mutatott hűtlenség olykor még rosszabb, nehezebben feldolgozható a másik fél számára.

Hogy mi késztet minket arra, hogy hűtlenek kegyünk néha, az talán egyetlen szóval is leírható: nyomás. A nyomás jöhet másoktól, mint ahogy a dohányzást is legtöbben mások hatására, mások tanácsára próbálják ki először. De mi magunk is nyomás alá helyezhetjük társainkat, sőt, önmagunkat is. Hiszen hányan mondják maguknak, hogy ők azért cselekszenek lelkiismeretük ellenére, mert szükségük van rá? Hányan magyarázzák párjuk megcsalását azzal, hogy unalmassá, megszokottá, rutinszerűvé vált a kapcsolat? Hányan mentegetik magukat azzal egy barátjuk, ismerősük átverése után, hogy annak viselkedése vitte őket erre a döntésre?

Legtöbbször pedig ez az önmagunkra tett teher el is hiteti velünk, hogy amit tettünk, az helyes volt. És bár ezt sokszor próbáljuk tagadni, mindannyiunkkal előfordult már.

Viszont ez nem azt jelenti, hogy ha egyszer letérünk helyesnek tartott útról, azzal eltörölhetetlen hibát követünk el. Hűségesnek lenni ugyanis nem egy döntés, hanem egy mindennapos döntés. Sőt, minden percben, minden alkalommal választanunk kell, hogy kitartunk-e. És ha sokból egyszer megbotlunk, még ugyanúgy állva maradhatunk, persze csak akkor, ha kellő akaraterővel rendelkezünk hozzá. És ez az akaraterő, nos, ez is döntés kérdése.

szerző: Varga Ágnes Kata