Menü
  • Ajánló
  • Az X-Men korszak vége

Az X-Men korszak vége

Mindig is a kedvenc történeteim voltak az X-Menek képregény füzetei. Az önmagukat elfogadni nehezen tudó, a többségtől ebben vagy abban különböző fiatal útjukat kereső jótét lelkek világával könnyű volt azonosulni. Ez a piaci rést a Fox stúdió is meglátta és 2000-ben elindított egy filmlavinát a mutánsok világáról. Meglepő módon a kezdeti sikert mindig nagyobb követte, így logikusnak tűnt egy előzményfilm készítése, amely kiváló lett (Az elsők). A folytatás minden idők egyik legjobb képregény adaptációja lett (Az eljövendő múlt napjai), az ezt követő Apokalipszis azonban kissé belterjessé vált. Ilyenek előzmények után a legerősebb szuperlény Főnix (Sophie Turner) elborulása és energia felrobbanása váratott csak magára. Az immáron a Disney stúdió birtokában lévő időszak záró darabja azonban roppant hakni szagúra sikeredett. Nem tudott eredeti lenni. Rég látott paneleket puffogtat.

Adott egy küldetés az űrben, amely során egy nagy energiabombát, állítólag napkitörést, szív magába Főnix, miközben az X-Men menti egy űrsikló legénységét. Ennek azonban nem várt következményei lesznek. Nem meglepő módon megjelennek erre az energiára ácsingózók is. A harc kezdetét veszi. Kapunk persze egy kis tanmesét saját magunk elfogadásáról is, mint minden Xavier professzori filmben, de ez most nagyon dadog. Mindent mintha már láttunk volna valahol. A megszokott színészeik kissé feszengenek csak a párbeszédektől. Egyedül Fassbinder, mindig zseniális Magnetója, húzza ki a középszer aljáról a mozit. A sztori sajnos bot egyenes és nagyon hasonlít a Marvel kapitányéhoz. Se nem új, se nem friss és csak néha izgalmas. Az effektek azért még mindig a helyükön vannak. Azoknak a csillogó szemű fiataloknak, akiknek igazából szólnának a 60-70-es évek társadalmi integrációja ihlette kalandok, valószínűleg így is tetszeni fog. Nincs nagy baj, itt az idő egy megújult folytatásra. A sötét Főnix kissé elnyújtott játékidejében most ennyi volt. Izgatott várjuk van e még ebben a Bosszúállós dominanciában van e még létjogosultsága a mutánsoknak. Nagy kérdés.

  • A rovat további cikkei

Vér, hit és blues

A 2025-ben bemutatott, angolul Sinners címen futó Bűnösöket lehetetlen egyetlen műfajba beszorítani. Egyszerre történelmi lenyomat, karakterközpontú dráma és vérben úszó horror, amelynek minden dobbanása a bluesból táplálkozik. Ryan Coogler alkotása felépít egy világot, amit aztán könyörtelenül darabokra szed, miközben végig ott zakatol a kérdés, hogy az összeomlás mögött fellelhető-e a megváltás ígérete.

Jelszavaink valának: hit és barátság

Andy Weir (Mentőexpedició) író új könyve nem akármilyen morális és sci-fi kérdéseket boncolgatott. A megfilmesítése nagy költségvetéssel nem is volt kérdés. Ezúttal a kihűlés szélén álló Nap miatti apokalipszist csak a karizmatikus biológus (Ryan Gosling - Drive, Kaszkadőr, Barbie) vezette kutatással kerülhetjük el, amelynek része egy űrküldetés is, ahol nem akármilyen kalandok és útitárs vár az asztronautákra. Remek sci-fit, sokszínű zenét és igazi vizuális parádét ígért az életigenlő A Hail Mary-küldetés.

Három generáció, egy közös újrakezdés

Három nő, egy család, három teljesen különböző világ. Mégis ugyanazzal a dilemmával néznek szembe: hogyan lehet tiszta lapot nyitni ott, ahol már minden fejezet lezártnak tűnik? A Szenvedélyes nők a közönség igényeire épít, miközben ügyesen érzékeli, hogy milyen konfliktusok és érzelmi helyzetek érdeklik a nézőket.

A Hét Királyság lovagja

Van az a pillanat, amikor egy filmes univerzum rájön, hogy nem kell mindig világégés ahhoz, hogy érdekes legyen. A Hét Királyság lovagja pontosan ezt csinálja – visszavesz a sárkányokból, a grandiózus hadjáratokból és inkább két vándor alakjára fókuszál. Kisebb lépték, alacsonyabb tét, de ettől még ugyanúgy Westeros.

A New York-i utca királya is képes felnőni!

Adott volt Martin Reisman, a New York-i utcák egykori feltörekvő, de fogadható utcasportjának, a pingpongnak koronázatlan királya, akinek 50-60-as évekbeli mozgalmas élete, és persze annak emlékirata ordított a megfilmesítésért. Ennek részben fikciós feldolgozása lett a Marty Supreme, ami berobbant a köztudatba. Remek kameramozgás, hihetetlenül hiteles díszletek, dübörgő 80-as évekbeli zene, a vásznon tomboló Timothée Chalamet (Dűne filmek, Wonka) jellemzi. Remek fekete komédia, vagy csak egy fanyar humorú, naturalista tesztoszteronbomba? Purgatóriumtörténet vagy az amerikai kapitalista álom asztalitenisz sportfilm fátyolban való metaforikus felnövés meséje? A trailer mindent is ígért.