Menü
  • Ajánló
  • Az X-Men korszak vége

Az X-Men korszak vége

Mindig is a kedvenc történeteim voltak az X-Menek képregény füzetei. Az önmagukat elfogadni nehezen tudó, a többségtől ebben vagy abban különböző fiatal útjukat kereső jótét lelkek világával könnyű volt azonosulni. Ez a piaci rést a Fox stúdió is meglátta és 2000-ben elindított egy filmlavinát a mutánsok világáról. Meglepő módon a kezdeti sikert mindig nagyobb követte, így logikusnak tűnt egy előzményfilm készítése, amely kiváló lett (Az elsők). A folytatás minden idők egyik legjobb képregény adaptációja lett (Az eljövendő múlt napjai), az ezt követő Apokalipszis azonban kissé belterjessé vált. Ilyenek előzmények után a legerősebb szuperlény Főnix (Sophie Turner) elborulása és energia felrobbanása váratott csak magára. Az immáron a Disney stúdió birtokában lévő időszak záró darabja azonban roppant hakni szagúra sikeredett. Nem tudott eredeti lenni. Rég látott paneleket puffogtat.

Adott egy küldetés az űrben, amely során egy nagy energiabombát, állítólag napkitörést, szív magába Főnix, miközben az X-Men menti egy űrsikló legénységét. Ennek azonban nem várt következményei lesznek. Nem meglepő módon megjelennek erre az energiára ácsingózók is. A harc kezdetét veszi. Kapunk persze egy kis tanmesét saját magunk elfogadásáról is, mint minden Xavier professzori filmben, de ez most nagyon dadog. Mindent mintha már láttunk volna valahol. A megszokott színészeik kissé feszengenek csak a párbeszédektől. Egyedül Fassbinder, mindig zseniális Magnetója, húzza ki a középszer aljáról a mozit. A sztori sajnos bot egyenes és nagyon hasonlít a Marvel kapitányéhoz. Se nem új, se nem friss és csak néha izgalmas. Az effektek azért még mindig a helyükön vannak. Azoknak a csillogó szemű fiataloknak, akiknek igazából szólnának a 60-70-es évek társadalmi integrációja ihlette kalandok, valószínűleg így is tetszeni fog. Nincs nagy baj, itt az idő egy megújult folytatásra. A sötét Főnix kissé elnyújtott játékidejében most ennyi volt. Izgatott várjuk van e még ebben a Bosszúállós dominanciában van e még létjogosultsága a mutánsoknak. Nagy kérdés.

  • A rovat további cikkei

Izland a melankólia szigete is

A Nyári fény, aztán leszáll az éj, Jón Kalman Stefánsson izlandi író melankolikus novellacsokorszerű regénye húsz éve nagy sikerrel szerepel a könyves toplistákon. Svéd és izlandi pénzből három éve kapott egy figyelemreméltó filmfeldolgozást, pár napja már látható a honi művészmozikban is. Tragikus és szívbe markoló, egyszerű, emberi, falusi történetek egyvelege, amely a forgalmazói plakát ellenére egyáltalán nem komédia, csak egy lassú dráma.

Imposztorra várva

Közel egy éve töretlen sikerrel megy a Pesti Színházban Rudolf Péter rendezésében, Spiró György műve alapján készült Az imposztor, amely komédia jellege ellenére komoly társadalom- és politikakritikával is bír. A közel háromórás darab minden perce igazi élményt ad a rá jegyet vevőknek. Kern Andrással a címszerepben a darab jutalomjáték, a várható, megérdemelt tapsvihar azonban egyértelmű kikacsintás az elmúlt 30 évünk viszonyaira is. De lássuk a részleteket.

Piramisjátékra épült a magyar álom

Az RTL Bróker Marcsi sorozatát jelentős előzetes elvárások kísérték, amelyeknek az alkotás kétségkívül megfelelt, sőt, túl is szárnyalta azokat. Már az első képkockák beszippantanak: az 1990-es évek vidéki Magyarországát a díszletek, a zenék, a ruhák és a karcagi utcák tökéletesen hozzák vissza. Nemcsak nosztalgia ez, hanem korrajz arról, hogyan válhatott egy banki alkalmazottból országos szélhámossá valaki.

Lázadni kell, ennyi az egész?

Paul Thomas Anderson korunk egyik legsajátosabb látásmódú rendezője (Boogie nights, The Master, Vérző olaj). A naturalista ábrázolásából, a kiváló karaktereiből és kiemelkedően jó cselekvésvezetéséből ismét varázsolt, ezúttal egy igazi politikailag túlfűtött, karikaturisztikus remekművet. Megszületett a Trump-érából való kiábrándulás dicshimnusza, az év regényadaptációja, vagy csak egy maró humorú középső ujj mindenkinek, ami egy tesztoszteronbombába csomagolt korrajz is egyben? Ennek jártam utána.

Daryl Dixon Spanyolországban

A The Walking Dead-univerzum folyamatosan képes megújulni, ha nem is minden szempontból, de legalább vizuálisan. A Daryl Dixon-széria harmadik évada erre a legfrissebb bizonyíték. Ugyanis a cselekmény Franciaországból egy rövid időre Londonba, majd Spanyolországba helyeződik át, és ez a váltás alapvetően megváltoztatja a sorozat hangulatát.