Lámpaláz

Közel 15 éve konferálok rendezvényeken, nagyon szeretem csinálni, de egy dolog sosem fog megszűnni, elmúlni, megváltozni, de még enyhülni sem: a lámpaláz.

Mindenki ismeri ezt az fojtó érzést, hiszen mindannyian voltunk már vizsgán, állásinterjún, szerepeltünk esetleg nyilvánosan, tartottunk előadást, mondtunk beszédet, voltunk szavalóversenyen, adtunk elő el prezentációt a hallgatóságnak. A lámpaláz egyrészt normális és egészséges, másrészt rettenet módon meg tudja nehezíteni a szereplésünket, hiszen izzad a tenyerünk, gyorsul a légzésünk, szapora a pulzus, szívünk a torkunkban dobog, kényszermozgásokat, pótcselekvéseket végzünk, fel-alá járkálunk, a gyomrunk akkora, mint egy kis gombóc, szinte szédülünk az izgalomtól, az idegességtől és még sorolhatnám a kínzó tüneteket.

Ó ne higgyétek, hogy 10-20 év után el jobb lesz, vagy attól, mert szerez az ember ebben egyfajta rutint, akkor a lámpaláz elhagyja, hát nem. Hűséges társ, számíthatsz rá, nem kevés stresszt pakolva a vállunkra.

A lámpaláz egy lélektani gátlás, egy szereplés előtti félelem, egy felfokozott izgalmi alapállapot. Jellemző oka pedig, hogy nem tartjuk elég jónak magunkat: szeretnénk megfelelően szerepelni, de félünk, hogy elrontjuk, hogy leszerepelünk, hogy nevetségessé válunk, hogy hibázunk. Hogy nem leszünk elég jók. Ebben biztosan közrejátszik egy korábbi trauma, átélt negatív érzés, valaki megjegyzése, gúnyolódása akár gyermekkorban, ha mélyre ásnánk, megtalálnánk az okát szakember segítségével, egy azonban biztos: sokan vagyunk ilyen helyzetben. Mi az mégis, ami segít, mitől lehet ezt könnyebben elviselni?

Az egyik fontos segítség, az önmagunkba vetett hit. Hogy képesek vagyunk rá és sikerül.

Aztán, hogy elfogadjuk: igen, izgulok. Természetes dolog. Nem félek, csak izgulok, nem rettegek, csak izgatott vagyok, nem remegek az idegességtől, csak lelkes vagyok.

Az izgalom normális, teljesen egészséges reakció, tulajdonképpen nélkülözhetetlen a jó szerepléshez. Az egyik kedvenc színészem azt mondta egyszer: „ha nem érzek lámpalázat, nincs is értelme az egésznek, akkor kell abbahagyni.” Valószínűleg igaza van. A lámpalázra szükség van. Egy „jó” lámpaláz maximális teljesítményre teszi képessé a szereplőt. Ugye már nem is olyan szörnyű, így nézve?

Egy jó légzéstechnika azért legyen kéznél! A levegővétel hét másodpercig tartó lassú beszívás, hét másodperc levegő-bent tartás, majd hét másodperc lassú kifújás.

Segít, ha a szereplést megelőzően jól begyakoroljuk a beszédet tükör előtt, ez magabiztosabbá tesz.

Sportolók, színészek, zenészek esküsznek a relaxálásra, relaxációs hanganyagok meghallgatására, ki kell próbálni!

Kerüljük a koffeint! Csak még idegesebbé tesz. Érdemes viszont pár korty vizet innunk, mondjuk én sokat nem is merek, nehogy a színpadon jöjjön rám a szükség.

Képzeljük el a szituációt 2-3 óra múlva! Nekem ez segít! Három óra múlva túlleszek rajta, pl. „este 6-ra már otthon pihenek megkönnyebbülten” – és így is lesz.

A rendszeres sport nemcsak karbantart, de például megtanuljuk uralni a tested és legyőzni a félelmeid. Engedjük ki a gőzt egy kis edzéssel!

Segít a lámpaláz enyhítésében, ha végre megértjük: a hallgatóság sosem hallja, látja azt a hibát, amit mi óriásinak érzünk. Valószínű észre sem vették rajtunk, mennyire remegett a gyomrunk.

Lámpaláztól függetlenül egy dolgot fogadjunk meg és ígérjünk meg magadnak. Csak úgy érdemes vizsgára, színpadra, állásinterjúra indulni, hogy bízol magadban. Azért te vagy ott, mert te tudod a legjobban megcsinálni.