Menü

Ezt árulja el rólad, ha sosem posztolsz fotókat a közösségi médiában

Mindig érdekesnek találtam azokat az embereket, akik képesek úgy élni az életüket, hogy közben nem érzik szükségét annak, hogy mindent meg is mutassanak belőle. A férjem például pontosan ilyen. Évek óta fent van a közösségi oldalakon, mégis alig találni róla fotót. Nincs napi szelfi, nincs „itt jártunk” kép, és a nyaralásainkról sem ő tölti fel az első naplementés posztot. Sokáig nem is értettem ezt. Hiszen ma már szinte természetes, hogy dokumentáljuk az életünket.

Aztán rájöttem valamire: vannak emberek, akik egyszerűen nem a közösségi médiában akarják megélni önmagukat.

A pszichológusok szerint egyébként meglepően sokat elárul a személyiségünkről az, hogyan használjuk a közösségi oldalakat. És az is beszédes lehet, ha valaki szinte soha nem posztol magáról fotókat.

Nem a lájkokból építik az önbizalmukat.

A közösségi média működése nagyrészt a visszajelzésekre épül. Feltöltünk egy képet, várjuk a reakciókat, a szívecskéket, a kommenteket. Egy idő után szinte észrevétlenül is kialakulhat bennünk az érzés, hogy a figyelem egyfajta megerősítés.

A férjem viszont teljesen más. Soha nem érdekli, hányan látták a fotót, és még kevésbé az, hogy ki mit gondol róla online. Sokszor azt érzem, hogy ez egyfajta belső nyugalomból fakad. Nem akar bizonyítani. Nem akar folyamatosan jelen lenni mások életében ahhoz, hogy jól érezze magát a sajátjában.

És talán ez az egyik legnagyobb különbség azok között, akik állandóan posztolnak, és azok között, akik nem.

Számukra a pillanat fontosabb, mint a tartalom.

Emlékszem, egyszer egy gyönyörű helyen vacsoráztunk a nyaralás alatt. Körülöttünk szinte minden asztalnál telefonok emelkedtek a levegőbe, mindenki fotózott. Én is elővettem volna a mobilomat, de a férjem csak annyit mondott mosolyogva: „Most inkább élvezzük.”

Akkor döbbentem rá, hogy vannak emberek, akik nem akarják azonnal megosztani az élményeiket. Nem azért, mert titkolóznak, hanem mert szeretnék valóban megélni őket. A szakemberek szerint azok, akik ritkábban posztolnak, sokszor tudatosabban védik a magánéletüket is. Nem érzik úgy, hogy minden boldog pillanat csak akkor számít, ha mások is látják.

Az online csend nem egyenlő a zárkózottsággal.

Sokan hajlamosak azt gondolni, hogy aki nem aktív a közösségi médiában, az antiszociális vagy unalmas. Pedig ez egyáltalán nem igaz. A férjem például társaságban kifejezetten nyitott, jó humorú ember. Egyszerűen csak különválasztja a valódi életet az online világtól.

És egyre inkább azt látom, hogy sokan kezdenek hasonlóan gondolkodni. Elfáradtunk a tökéletesre szerkesztett életek között. A folyamatos jelenlét kényszere sok emberből inkább szorongást vált ki, mint örömöt.

Talán ezért is lett mostanában valahogy értékesebb az a fajta csend, amit az ilyen emberek képviselnek.

Nem minden pillanatnak kell bizonyíték.

A közösségi média világában könnyű elhinni, hogy ami nincs kiposztolva, az meg sem történt. Pedig a legszebb emlékek gyakran éppen azok, amelyek csak nekünk maradnak meg. És lehet, hogy azok az emberek, akik nem osztanak meg magukról állandóan fotókat, valójában nem kevesebbet élnek – hanem egy kicsit szabadabban.

Nem a jóga, hanem az erdő hódít

Van, amikor nem egy edzőterem, nem egy jógamatrac, hanem egyszerűen az erdő jelenti a legjobb kikapcsolódást. A fák között sétálva, a madarak hangját hallgatva és a természet apró részleteire figyelve sokan tapasztalják meg, milyen érzés igazán lelassulni. Az erdőfürdőzés, vagyis a japán eredetű sinrin-joku egyre népszerűbb a világban, és nem véletlenül: a természet közelsége a testi-lelki feltöltődésben is segíthet.

A fájdalom, amelynek nincs határideje – október 15. a perinatális gyász világnapja

Vannak veszteségek, amelyekről nehéz beszélni, amelyekre sokszor nincsenek megfelelő szavak, és amelyek fájdalma évekkel később is ugyanúgy ott élhet a szülők szívében. Október 15-én a perinatális gyász világnapján azokra a gyermekekre emlékezünk, akiknek túl rövid idő jutott ezen a világon, és azokra a családokra, akiknek meg kellett tapasztalniuk a gyermekük elvesztésével járó felfoghatatlan fájdalmat.

5000 lépés az emberkereskedelem áldozataiért – amikor a csendes séta fontos üzenetet hordoz

Vannak problémák, amelyekről könnyebb azt gondolni, hogy messze történnek tőlünk. Az emberkereskedelem sokak fejében még mindig a filmekből ismert, szélsőséges helyzeteket jelenti: bezárt ajtókat, láncokat, erőszakot. A valóság azonban ennél sokkal összetettebb.

Nem tudok lefogyni, pedig szeretnék – A fogyás pszichés akadályai

Sokan érzik úgy, hogy minden vágyuk a fogyás, mégsem képesek tartós eredményt elérni. Hiába az elhatározás, a diéta és a motiváció, valami újra és újra megakadályozza az életmódváltást. A fogyás pszichés akadályai gyakran jelentős szerepet játszanak ebben a folyamatban. De miért olyan nehéz lefogyni, ha valóban szeretnénk?

Így teszi tönkre a sok mobilozás a nyaki gerincet

Egy üzenet, egy gyors videó, néhány perc közösségi média – aztán máris eltelt fél óra. A telefon ma már szinte mindenhová velünk tart, sokan pedig naponta több órán keresztül nézik a kijelzőt. Ennek azonban nemcsak a szemünk és a figyelmünk láthatja kárát. A helytelen testtartás miatt a nyaki gerincünk is komoly terhelésnek lehet kitéve.