Menü

A túlzott kólafogyasztás veszélyei

Korábban már megállapították, hogy a cukortartalmú italok rontják a fogat, továbbá növelik a cukorbetegség és metabolikus szindróma kialakulásának kockázatát.

Egyre több bizonyíték támasztja alá azt a megállapítást, miszerint a túlzott kólafogyasztás hypokalaemia betegséghez vezet. Ez azt jelenti, hogy a vérben csökken a kálium mennyisége, ami a létfontosságú izomfunkciókra káros hatással van.

Mik lehetnek a tünetek?

A tünetek az enyhe gyengeségérzettől a bénulásig terjedhetnek. A tanulmány szerint azonban szerencsére az összes vizsgált páciens gyorsan és teljesen felépült, miután abbahagyták a kólafogyasztást, és káliumot szedtek orális vagy intravénás formában.

Az esettanulmányban olyan embereket vizsgáltak, akik naponta 2-9 liter üdítőt ittak meg, a páciensek között terhes nők is voltak. Az egyikük például napi három liter kólát fogyasztott, és fáradtságra, étvágycsökkenésre, állandó hányásra panaszkodott. Az elektrodiagram kimutatta, hogy a nőnek szívkoszorúér-elzáródása volt, pedig a vérvizsgálat csak káliumhiányt mutatott.

A másik terhes nőnél is alacsony volt a káliumszint, és izomgyengülésre is panaszkodott. Kiderült, hogy napi hét liter kólát ivott meg.

Az alváshiány mellett, a nyugtalanság is a koffeinbevitel egyik mellékhatása. Minden egyes kólás doboz annyi koffeint tartalmaz, mint egy csésze igen erős kávé. A függőséget okozó hatását is bebizonyították már, ezért ha egyszer a kevesebb kóla mellett döntesz, fejfájást, ingerlékenységet, sőt akár depressziót is tapasztalhatsz.

Amikor túlsúlyról beszélünk, elsősorban nem a kinézetre, hanem arra gondolunk, hogyan is érezzük magunkat. A túlsúly önmagában nem okoz problémát, azonban negatív hatással van az immunrendszerre, valamint a szívrendszerre, továbbá az ízületeidre és csontjaidra, amik a kalciumhiány következtében már egyébként is le vannak gyengülve.

Ha úgy gondolod, hogy a diétás kóla egészségesebb és biztonságosabb, sajnos el kell, hogy keserítsünk.

A Zero cukros Coca-Cola valószínűleg egyáltalán nem tartalmaz cukrot, helyette tele vannak mesterséges édesítőszerekkel, amik rettentően káros hatással vannak a veséidre. Főként, ha olyannyira függő vagy, hogy mindennap fogyasztasz kólát.

Szerző: Udvari Fanni

Közeleg az autók télre való felkészítése

Aktuálissá vált az autók télre való felkészítése. Vannak, akik minden évben megteszik ezt figyelmeztetés nélkül is, azonban szerintem senkinek sem árt átismételni a teendőket. Nemsokára itt a tél. Ja, már itt is van.

Különórák és pihenés – Így marad meg a harmónia

Egyre több gyerek délutánját tölti ki a szervezett foglalkozások sora, a zsúfolt napirend azonban könnyen a pihenés rovására mehet. Cikkünk bemutatja, milyen jelek utalhatnak a túlterhelésre, és hogyan segíthetnek a szülők egyensúlyt teremteni a különórák, a szabadidő és a pihenés között.

Savanyúságok a magyar konyhában

A magyar konyha elengedhetetlen része a savanyúság, de nem csak isteni finom, hanem kimondottan egészségesek is.

Miért eszünk akkor is, amikor már jóllaktunk?

A túlsúly kialakulásában nemcsak az játszhat szerepet, hogy mit eszünk, hanem az is, hogy milyen gyakran és mekkora adagokat fogyasztunk. Sokszor akkor is tovább eszünk, amikor a szervezetünk már jelzi, hogy elegendő táplálékhoz jutott.

Korai kelés, hosszabb délutánok – Miért éri meg hamarabb kezdeni a munkát?

A hajnali ébredés sokak számára kihívás, mások viszont szeretik, hogy már a reggeli órákban lendületbe kerülnek. A korábbi munkakezdés a teljesítményre, a szabadidőre és az egészségre is hatással lehet, előnyei azonban csak megfelelő pihenés mellett érvényesülnek.