Miért eszünk akkor is, amikor már jóllaktunk?

A túlsúly kialakulásában nemcsak az játszhat szerepet, hogy mit eszünk, hanem az is, hogy milyen gyakran és mekkora adagokat fogyasztunk. Sokszor akkor is tovább eszünk, amikor a szervezetünk már jelzi, hogy elegendő táplálékhoz jutott. Megszoktuk a nagy adagokat, nem szeretjük kidobni az ételt, vagy éppen egy nehéz nap után egy finom süteménnyel próbáljuk jobb kedvre deríteni magunkat. Az étkezés ugyanis nem pusztán a fizikai éhség csillapításáról szól: a családi hagyományaink, a gyerekkorunkból hozott minták és az érzelmeink is befolyásolják, hogyan viszonyulunk az ennivalóhoz.

Sok családban még ma is természetesnek számít, hogy addig kell enni, amíg ki nem ürül a tányér. A nagyszülők, a szülők gyakran szeretetből kínálják újra és újra a gyerekeket, és aggódnak, ha azok nem kérnek még egy adagot. A jó étvágyat az egészség jelének tekintik, a maradékot pedig pazarlásnak érzik.

Ezek a szokások azonban könnyen elvezethetnek oda, hogy a gyermek idővel nem a saját éhségérzetére és jóllakottságára figyel, hanem a külső elvárásokhoz igazodik. Megeszi az utolsó falatot is, mert ezt tanulta, vagy azért kér még, mert szeretné megörvendeztetni azt, aki főzött neki.

Pedig a gyerekek étvágya természetes módon változhat, és nem feltétlenül kell minden alkalommal ugyanannyit enniük. A felnőttek feladata, hogy változatos, tápláló ételeket kínáljanak nekik, miközben lehetőséget adnak arra is, hogy megtanulják felismerni a saját szükségleteiket.

A gyerekkorban kialakult minták felnőttként is velünk maradhatnak. Ha valaki egész életében azt hallotta, hogy az ételt nem szabad otthagyni, vagy a vendégségben illik többször szedni, nehezen veszi észre, mikor evett már eleget. Ilyenkor nem feltétlenül az éhség irányítja a döntéseit, hanem egy régi, automatikussá vált szokás.

Előfordult már, hogy egy fárasztó nap után úgy éreztük, mindenképpen megérdemlünk egy szelet csokoládétortát? Vagy hogy unalmunkban újra és újra kinyitottuk a hűtőt, hátha találunk valami finomságot? Az ilyen helyzetekben sokszor nem a fizikai éhség áll a háttérben.

Az evés örömet okozhat, megnyugtathat, és rövid időre elterelheti a figyelmünket a problémákról. Egy kedvenc ételhez kellemes emlékek is kapcsolódhatnak, így egy nehéz pillanatban különösen vonzónak tűnhet. A nassolás lehet a jutalmazás, a feszültségoldás vagy egyszerűen az unaloműzés eszköze is.

A gond akkor kezdődik, ha rendszeresen az ételtől várjuk a lelki megkönnyebbülést. A sütemény elfogy, a pillanatnyi öröm elmúlik, de az eredeti probléma megmarad. Ráadásul a túlevést később bűntudat is követheti, ami újabb kellemetlen érzéseket válthat ki.

Érdemes ezért időnként megállni egy pillanatra, és feltenni magunknak a kérdést: valóban éhes vagyok, vagy inkább fáradt, feszült, szomorú vagy unatkozom? Már az is sokat segíthet, ha felismerjük, mi váltja ki az evési ingert. Ha pedig a lelki evés rendszeressé válik, érdemes más megküzdési módokat is keresni, például sétát, pihenést, beszélgetést vagy szükség esetén szakember segítségét.

Az étkezési szokások megváltoztatása nem feltétlenül azzal kezdődik, hogy egyik napról a másikra megvonunk magunktól minden finomságot. Sokkal célravezetőbb, ha megpróbáljuk megérteni a saját szokásainkat, és fokozatosan alakítunk rajtuk.

Nem mindegy, hogy éhségből eszünk, megszokásból szedünk még egy adagot, vagy azért nyúlunk az édesség után, mert úgy érezzük, szükségünk van valamire, ami jobb kedvre derít. Ha felismerjük ezeket a helyzeteket, könnyebben dönthetünk arról, hogyan szeretnénk reagálni rájuk.

Az is fontos, hogy ne kizárólag a mérleg mutatójából induljunk ki. Az egészséges táplálkozás célja nem az állandó önfegyelem vagy az éhezés, hanem az, hogy a szervezetünk megkapja a szükséges tápanyagokat, és közben megtanuljunk odafigyelni a jelzéseire. Az energiaszükséglet ráadásul függ az életkortól, a fizikai aktivitástól és számos más tényezőtől, ezért nincs mindenkire érvényes, ideális adag.

Néhány egyszerű szokás segíthet abban, hogy tudatosabban étkezzünk:

Figyeljünk az adagokra! Szedjünk először kisebb mennyiséget, és ha még éhesek vagyunk, nyugodtan vegyünk újra.
Együnk lassabban! A jóllakottság érzésének kialakulásához időre van szükség, ezért érdemes nyugodtan, kapkodás nélkül étkezni.
Ne együnk automatikusan! Ha megszokásból nyitnánk ki a hűtőt, gondoljuk végig, valóban éhesek vagyunk-e.
Ne tekintsük kötelezőnek a tányér kiürítését! A maradékot eltehetjük későbbre, így az étel sem vész kárba, és magunkat sem kell túlenni.
Válasszunk megfelelő, tápláló ételeket! A kiegyensúlyozott étkezés, a rostban gazdag fogások és a megfelelő fehérjebevitel segíthetnek abban, hogy tovább érezzük magunkat jóllakottnak.
Keressünk más örömforrásokat is! A mozgás, a kikapcsolódás, a baráti beszélgetések vagy egy kis pihenés az evésen kívül is segíthetnek feltöltődni.

A változás nem mindig könnyű, hiszen a régi szokásokhoz gyakran érzelmek és családi hagyományok kötődnek. Nem kell minden falatot számolgatnunk, és egyetlen nagyobb étkezés miatt sem érdemes bűntudatot éreznünk. Sokkal fontosabb, hogy hosszú távon milyen mintákat alakítunk ki.

Az étel az életünk fontos része: táplál, örömet ad, közösséget teremt, és emlékeket őriz. Nem kell lemondanunk az élvezetekről ahhoz, hogy egészségesebben étkezzünk. Elég lehet, ha megtanulunk különbséget tenni az éhség és a megszokás, a testi szükséglet és a lelki hiány között. Ha pedig türelmesek vagyunk önmagunkkal, idővel könnyebben megtalálhatjuk az egyensúlyt, amelyben az evés ismét azt szolgálja, amiért eredetileg való: a testünk táplálását és az élet örömeinek megélését.