Menü

Társfüggőség, avagy kodependens kötődés a kapcsolatainkban

A társfüggőséget, mint fogalmat a hétköznapokban azokra a személyekre szoktuk használni, akik a párjukhoz függő módon kötődnek. Tágabb értelemben azonban a szakma bármely kapcsolatra használja, ahol a személy – addiktív kötődésben – szinte belefonódik a másik személyébe, így saját énképe, személyisége és problémái háttérbe szorulnak.

Lehet például ez a kapcsolat egy szülő-gyermek kötődés is. A társfüggő esetén nagyon fontos aspektus a kontroll is, hiszen az alárendelődés mellett kényszeresen próbálják kontrollálni a másik személyt, annak viselkedését. Addiktológiai szemléletben minden szer- vagy viselkedésesfüggő személy mellé tartozik egy (vagy akár több) társfüggő pár, családtag, aki kitart mellette a függőség ellenére is.

Mi van a társfüggő személyiség hátterében?

A társfüggőség kialakulásának hátterében gyakran fellelhető egy diszfunkcionálisan működő család, ahol előfordult fizikai és/vagy érzelmi elhanyagolás, esetleg bántalmazás, a szülők szerfüggősége, vagy pszichiátriai betegsége. Emiatt a szülő nem volt elérhető sem érzelmileg, sem fizikailag a gyermek számára, nem tudta szükségleteit kielégíteni, ezért a gyermek fejében egy kockázatos és instabil családi kép alakult ki.

Felnőtt korban ezt a személy akaratlanul bár, de “leutánozza”, és az elvesztéstől való félelem következtében függő módon kezd kötődni.

A tapasztalatok szerint inkább nőket érint ez a probléma, de idejében felismerni elég nehéz, mert az alapvető női és anyai eszköztárba tartozik a gondoskodás, áldozatvállalás. Akkor ismerhetjük fel ennek kártékony oldalát, ha ez a viselkedés már minden mást elhomályosít, és a kapcsolat résztvevője a boldogtalanság ellenére is mindenáron menteni próbálja a kötődését. A társfüggőség tehát mindkét fél (a a társsfüggő és a függő) életminőségét rontja.

A társfüggőség jellemzői

Saját magát háttérbe szorítja, nehezen képviseli az érdekeit.

Elképzelhetetlen, hogy ne tartozzon valakihez, fokozott az elhagyástól való félelme, emiatt a kapcsolataiban elviseli a folyamatos bántásokat, bántalmazásokat, negatív kritikákat.

Túlzott felelősségérzetet érez családjáért, kapcsolódásaiért, s emiatt kényszeresen, sokszor erőn felül megtesz mindent mások fizikai és pszichés jóllétéért, háttérbe szorítva ezzel saját szükségleteit.

Látszólag konfliktuskerülő, azonban akaratát sokszor manipulációval éri el (pl. nem azt mondja, amit gondol, vagy hazudik akkor is, amikor igazat is mondhatna).

Lételeme a kontroll, a helyzet, más személyek irányítása, s nem tudja elképzelni, hogy az ő irányítása nélkül is működhetnek ezek.

Magát áldozat szerepben látja, de a megmentő-üldöző-áldozat játszmát működtetik folyamatosan. Megmentő, amikor a függő személyt segíti (például megold helyette dolgokat, szerhatás alatt hazaviszi, ellátja, stb.), s ezzel akár kiszolgálja függőségét. Üldöző, amikor próbálja a függőt rávenni a változásra és folyamatosan negatív kritikával illeti az életminőségükkel kapcsolatban (pl. “Te tehetsz róla, hogy itt tartunk…”). Áldozat pedig, amikor úgy tekint magára, hogy ő csupán a dolgok és a helyzet elszenvedője, illetve hagyja, hogy a függő bántsa. Ebben a játszmában a függő is felveheti bármely szerepet, s ezt tetszőlegesen kombinálhatják.

Gyakran érez dühöt és bűntudatot a származási családban történtek miatt, amire nem volt befolyása. — Ezt a dühöt és a jelen addiktív kapcsolatban megélt negatív érzéseket próbálja elnyomni, ami egy darabig sikeres lehet, de egy idő után általában dühkitörés révén jönnek a felszínre. A kodependens személy ettől szenved.

Megjelenik az intimitás iránti vágy és az attól való félelem is egyben, s emiatt gyakoriak a szexuális problémák is.

Egyszerre tagadja saját maga és a kötődési személy problémáját, mert szégyelli azt — emiatt gyakran elszigetelődik, szociális és családi kapcsolatai ellaposodnak, megszűnnek. Előfordulhatnak hangulatzavarok (pl. depresszió).

Fontos a felismerés és a segítségkérés

A társfüggőség egy folyamatosan előre haladó és súlyosbodó probléma, mely megfelelő beavatkozás és kezelés nélkül kontrollálhatatlanná és veszélyessé válhat, ezért mindenképp fontos a segítség kérése.

A változás útjára való lépés első aspektusa, hogy tudatosítjuk azt az egyszerű alaptételt, amit valószínűleg tudunk, csak hajlamosak vagyunk elfelejteni: “Mindenki saját magáért felelős és nem akarhatunk jobban változni, mint a másik!”

Az érzelmi zsenik köztünk járnak – avagy miért nem elég az IQ a boldogsághoz

Képzeljék el, hogy van valaki, aki nem biztos, hogy ő a legokosabb a szobában, mégis mindenki szereti, vele könnyű beszélgetni, és valahogy mindig tudja, mit kell mondani. Ő az a típus, akinek nem esik nehezére kezelni a stresszt, empatikus, és nem omlik össze egy kritika hallatán sem.

Miért hálás az agyad, ha nyelveket tanulsz?

Sokan azt hiszik, hogy új nyelvet tanulni csak gyerekkorban érdemes, pedig az agyunk felnőttként is elképesztően rugalmas. A nyelvtanulás nemcsak új szavakat és kifejezéseket ad, hanem valódi agytornát is jelent – javítja a memóriát, fejleszti a koncentrációt, sőt, még boldogabbá is tehet.

Lelki egészség: ne csak testben, lélekben is fitten!

Október 10-e nem csak egy nap a naptárban, hanem a Lelki Egészség Világnapja, amikor kicsit megállhatunk, és átértékelhetjük, mennyire figyelünk a saját mentális jólétünkre.

Hogyan győzhetjük le a nyilvános beszédtől való félelmet?

A legtöbben nem vagyunk született szónokok. A prezentálás gondolata gyakran már önmagában is szorongást vált ki – remegő hang, kiszáradt torok és zakatoló szív jellemző ilyenkor. A magabiztos megszólalás nem veleszületett adottság, de gyakorlással és önismerettel fejleszthető képesség.

„Képek nélkül a gondolatainkban” – Mi az afantázia?

Amikor becsukjuk a szemünket, a legtöbben képesek vagyunk előhívni egy tájat, valakinek az arcát vagy akár a reggeli ételünket. Vannak azonban emberek, akik számára mindez teljesen elérhetetlen. Ők azok, akik afantáziával élnek. A jelenség a képzelet szinte teljes hiányát jelenti – ugyanakkor ez nem betegség, hanem az agy működésének egy természetes változata.