Menü

A fiúk is szomorúak csak nevetnek rajta - A kaszkadőr

A nemrégiben megjelent A kaszkadőr egyfajta bemutatása azon szakmának, ami nélkül a filmezés lehet nem is létezhetne. Az alkotás attraktív akciójeleneteken keresztül bemutatott szerelmi történet, ami közben meglovagolja a retró stílus világát is. Kitekint rengeteg ikonikus 80-as évekbeli alkotásra, és közben nézői szempontból egész végig fenntartja a karakterekért való izgalmat.

Miről szól?

Colt Seavers (Ryan Gosling) sikeres kaszkadőr, akit már-már olyan tisztelet és elismertség övez a stábon belül, mint magát a neves filmsztárt, Tom Rydert (Aaron Taylor-Johnson). A dublőr ráadásul a ripacs színésszel szemben tényleg mindent kockára tesz az adott jelenet tökéletessége kedvéért. Ez az alázatosság azonban nem kifizetődő, hiszen Seavers mindent elveszít egy súlyos forgatási baleset következtében: nemcsak munkájának és karrierjének kell búcsút mondjon, de még a feltörekvő filmkészítővel, Jody Morenóval (Emily Blunt) való kapcsolata is megsínyli a történteket. A felépülése után elszigetelődő Colt mégis visszatér, hogy az immár első rendezésén dolgozó nő segítségére siessen és felkutassa a készülő produkció nyomtalanul eltűnt főszereplőjét, Colt régi partnerét, Rydert.

A történet egyszerre három narratív síkon zajlik: a film-a-filmben sci-fi cselekménye, a forgatás szakmai közegének eseményei, továbbá az ezzel párhuzamosan zajló, Ryder utáni nyomozás részletei. Az apparátus megtörését csak tovább erősítik az olyan kiszólások, mint a kaszkadőrszakma elismertségét hangsúlyozó áthallásos megjegyzések, vagy az alkotás alapjául szolgáló 1980-as években futó televíziós sorozat szereplőinek rövid megjelenései.

Modern kori retró

Egyre több hollywoodi rendező kezdi felismerni, hogy a közönség lassan, de biztosan belefárad a végeláthatatlan univerzumépítésekbe, és a sablonos karakterekbe. A retró hullám meglovagolásának, és a nosztalgiavonatra való felszállásnak az egyik legjelentősebb alkotása a Top Gun: Maverick volt. Valószínűleg maguk sem gondolták, hogy a nyolcvanas évekbeli kultfilm folytatásával globális szinten kasszát fognak robbantani, és leigázzák 2-3 hétre az összes mozit. A retró újraalkotásáról szóló recept több mint bevált, és tekintve, hogy A kaszkadőr hasonló alapanyagokból dolgozik, aligha kell tartani attól, hogy Ryan Gosling akciózása unalmassá válik. Ráadásul ahogyan a stáblista utáni jelenetekből kiderül Leitch akció-vígjátékának alapjául egy, a nyolcvanas években futott sorozat szolgált. A hazánkban soha nem sugárzott The Fall Guy főhősének szintén Colt Seavers a neve, ám ő kaszkadőr főállása mellett fejvadászként is keresi kenyerét.

A kaszkadőr az akciómozik kliséire épít. Hiszen az extrém hangulat- és műfajkeveréseket tematizáló romkomok elsősorban aktuális gender kérdésekre reflektálnak, és tipikusan a férfi zsánerek által közvetített macsó parodizálásán keresztül. Colt identitásválsága abból fakad, hogy nem képes felérni a Jody filmjében szereplő karakterek eszményi férfiképéhez. A sztárszínész tényleges megmentésével megannyi fiktív akciófigura imitálása után végre a való életben is bizonyíthatja rátermettségét. Az alkotás egymást követő, nagyszabású akciószekvenciái inkább hatnak lazán kapcsolódó, látványos epizódoknak, mint összefüggő dramaturgiai egységnek.

Ennek köszönhetően Colt jellemfejlődése az érzelmek megélésének hangsúlyozása mellett ambivalens módon a férfi akcióperszónájának térnyerését emeli ki. A cselekmény első felének kevés meglepetést, de annál több kínosan viccelődő párbeszédet tartogató szerelmi konfliktusai még önálló személyiségként láttatták az időnként elérzékenyülő főhőst, a továbbiakban a (messze túl későn) kibontakozó nyomozás párhuzamosan futó szála ugyanakkor a nemi szerepek sztereotipikus ábrázolásmódját erősíti. A fordulatokat egymásra halmozó történetsík az akciózsáner kiforgatása helyett csak tovább erősíti azokat, tipikusan maszkulin megoldásokat kikényszerítve a főhősből. Mivel a film saját valóságára is kiterjeszti a történeten belüli fikciókból kölcsönzött elemeket, emiatt a férfiasság felszínes bemutatásának kifigurázása helyett önmaga paródiájává válik.

Látványos és szórakoztató

A rendező, David Leitch, maga is kaszkadőrként kezdte a karrierjét, rendezőként jegyzett filmjei (Atomszőke, Deadpool 2, Halálos iramban: Hobbs és Shaw, A gyilkos járat) pedig ennek megfelelően elsősorban a korábbi munkásságát összegző showreel bemutatóknak hatnak. A kaszkadőr szintén kifejezetten a szakma előtt kíván tisztelegni, ez a szándék azonban kimerül a legkülönfélébb attrakciók előadásában: Leitch autós és motoros üldözések, zuhanások, ütközések, ökölharcok, fegyveres koreográfiák és parkour-szekvenciák sorát vonultatja fel, de kapunk motorcsónakos ugratást, helikopteres verekedést és lángra gyújtott dublőröket is. A bármiféle dramaturgiai érzék nélkül egymás után szerkesztett jelenetek klipszerűségét tovább erősítik az aláfestő klasszikus rockslágerek folyamatosan újrainduló dallamai.

A kaszkadőr egy hallatlanul szórakoztató és látványos akció-vígjáték, amely a kulisszák mögé beengedve a filmkészítés egy kevésbé ismert, ám annál izgalmasabb oldalát is bemutatja. Mindenképpen örvendetes, hogy végre foglalkozik egy alkotás azoknak a munkájával, akik nélkül a mozi már régen halott lenne, ráadásul mindezt olyasvalaki tárja elénk, aki hitelesen tud beszélni erről a közegről. Legviccesebb jelenetei azok, amelyek az őrület határát súroló forgatáson játszódnak. Menetrendszerűen követik egymást a fantasztikusan megkoreografált akció szekvenciák, valamint Colt és Jody romantikus évődései, ami az indokolatlanul hosszú (126 perces) játékidő alatt egy ponton túl repetitívvé és monotonná válik.

Maga a szerelmi sztori egyébként sem kap akkora teret, mint ahogy azt a film legelején gondolhattuk volna. Helyette zseniális, ahogy Colt a szakmai tudását kamatoztatva mászik ki az egyre szorultabb és halálosabb helyzetekből, aminek köszönhetően sokszor nem is a tulajdonképpeni csihi-puhit a legszórakoztatóbb nézni, hanem azt, ahogy a kaszkadőr főhős a másodperc törtrésze alatt megtervezi, miként fog kibabrálni és elbánni a rosszfiúkkal. A stáblista közben pergő werkfilmet is érdemes végigülni, hiszen garantáltan ámulni fogunk azon, hogy a dublőrök, illetve maga Ryan Gosling hogyan csinálták meg ténylegesen ezeket a kreatív, de szédítően merész mutatványokat.

A kaszkadőrt modern, vagy annak szánt kiszólásai ellenére az örök érvényű és sokszor látott szerelmi szál, valamint a két főszereplő közötti összhang simán eladja még annak ellenére is, hogy kicsit túl van nyújtva. Ugyanez elmondható a filmről is, ami mintha akciójelenetből is eggyel többet kínálna a kelleténél – legalábbis amikor azt hinnéd, ez a megmozdulás most már biztosan az utolsó, akkor jön még egy nagyobb és hangosabb –. Az akciójelenetek kiválóak, a cselekmény fordulatos, a poénok többnyire ütősek, a szereplők pedig elég karizmatikusak ahhoz, hogy elvigyék a hátukon a produkciót. A kaszkadőr kevés hibájával együtt is páros lábbal rúgta be a nyári moziszezon ajtaját: Ryan Gosling Miami Vice-os dzsekiben feszítve kap szét tucatnyi rosszfiút, és közben szól a stílusos retró zene. A felhőtlen szórakozáshoz ez már bőven elég, egy adag popcornnal, és üdítővel.

Izland a melankólia szigete is

A Nyári fény, aztán leszáll az éj, Jón Kalman Stefánsson izlandi író melankolikus novellacsokorszerű regénye húsz éve nagy sikerrel szerepel a könyves toplistákon. Svéd és izlandi pénzből három éve kapott egy figyelemreméltó filmfeldolgozást, pár napja már látható a honi művészmozikban is. Tragikus és szívbe markoló, egyszerű, emberi, falusi történetek egyvelege, amely a forgalmazói plakát ellenére egyáltalán nem komédia, csak egy lassú dráma.

Imposztorra várva

Közel egy éve töretlen sikerrel megy a Pesti Színházban Rudolf Péter rendezésében, Spiró György műve alapján készült Az imposztor, amely komédia jellege ellenére komoly társadalom- és politikakritikával is bír. A közel háromórás darab minden perce igazi élményt ad a rá jegyet vevőknek. Kern Andrással a címszerepben a darab jutalomjáték, a várható, megérdemelt tapsvihar azonban egyértelmű kikacsintás az elmúlt 30 évünk viszonyaira is. De lássuk a részleteket.

Piramisjátékra épült a magyar álom

Az RTL Bróker Marcsi sorozatát jelentős előzetes elvárások kísérték, amelyeknek az alkotás kétségkívül megfelelt, sőt, túl is szárnyalta azokat. Már az első képkockák beszippantanak: az 1990-es évek vidéki Magyarországát a díszletek, a zenék, a ruhák és a karcagi utcák tökéletesen hozzák vissza. Nemcsak nosztalgia ez, hanem korrajz arról, hogyan válhatott egy banki alkalmazottból országos szélhámossá valaki.

Lázadni kell, ennyi az egész?

Paul Thomas Anderson korunk egyik legsajátosabb látásmódú rendezője (Boogie nights, The Master, Vérző olaj). A naturalista ábrázolásából, a kiváló karaktereiből és kiemelkedően jó cselekvésvezetéséből ismét varázsolt, ezúttal egy igazi politikailag túlfűtött, karikaturisztikus remekművet. Megszületett a Trump-érából való kiábrándulás dicshimnusza, az év regényadaptációja, vagy csak egy maró humorú középső ujj mindenkinek, ami egy tesztoszteronbombába csomagolt korrajz is egyben? Ennek jártam utána.

Daryl Dixon Spanyolországban

A The Walking Dead-univerzum folyamatosan képes megújulni, ha nem is minden szempontból, de legalább vizuálisan. A Daryl Dixon-széria harmadik évada erre a legfrissebb bizonyíték. Ugyanis a cselekmény Franciaországból egy rövid időre Londonba, majd Spanyolországba helyeződik át, és ez a váltás alapvetően megváltoztatja a sorozat hangulatát.