Menü

Szendvicsgeneráció – két nemzedék közé ragadva

A szendvicsgeneráció tagjai, akik ellátják a múltat és jövőt is egyszerre, mely nem kis nehézséget jelent. Egy elég szívszorító, de mindennapos probléma, amiről keveset beszélünk, pedig sokkal többet kéne.

Talán mondhatom magamról, hogy nagyjából tájékozott ember vagyok, olvasok, kutatok, hallgatok, írok, mégsem jött még velem szembe a kifejezés, a szendvicsgeneráció. Pedig tudom mi az, látom a környezetemben szinte mindenhol, de mégsem jött még a felismerés ezzel kapcsolatban.

A szendvicsgenerációba az a korosztály sorolható leginkább, akik életében valamilyen okból kifolyólag későbbre tolódott a gyermekáldás, ez miatt pedig nem csak a gyerekekről, hanem a felmenőkről is valamilyen formában gondoskodni kell. Elidősödő társadalmunk, a rossz egészségi állapotuk, a túlterhelt és a kis ember számára borsos áru szociális gondozási rendszer nem teszi lehetővé azt, amit olyannyira irigylünk a nyugattól, vagyis a gondtalan, boldog, békés időskort.

Itt jönnek képbe azok a fiatalok, vagy középkorúak, akiknek oda kell állni és bizony ápolni kell a szülőket, nagyszülőket. Amivel alapvetően nincs is gond, hiszen nem az a cél (az én szemléletem szerint), hogy szüleink egy idősek otthonában töltsék el éveiket, hanem a családi környezetben úgy, ahogy ők is gondoskodtak rólunk, amikor mi voltunk gyerekek. Ez csak az érem egyik oldala, hiszen ott a másik, amikor a gyerek/gyerekek kicsik még és nevelni, ápolni, ellátni kell (sokszor a nagyobbakat is), ami nem kicsi feladat.

Ez fizikailag, pszichésen és anyagilag is sokszor megterhelő, még akkor is, ha annyira tudatosan vállalunk gyermeket, hogy előre felmérjük, mégis mire számítsunk. Amikor erre az egészre kompletten tekintünk, akkor gyorsan érkezik a stressz, a fizikai és lelki kimerültség és a „mindenhova odaérni” rohanása. Igazából a feladat itt nem áll meg, mert közben dolgozni kell, hogy ezt anyagilag elbírjuk, háztartást kell vezetni, hogy a környezetünk se menjen tönkre, végül pedig nem igazán marad idő a pihenésre, vagy akár egy kis énidőre. Nem szeretnék a férfiakra úgy tekinteni ebből a szempontból, hogy őket nem nyomja ennek az egésznek a terhe, ellenben nem mehetünk el a mellet, hogy a házimunka és az idősgondozás inkább a nőket érinti jobban.

Sok nőnek ezekben a szerepekben egyszerre kell megfelelnie, amire nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy így szinte több állással rendelkeznek. Anya két irányból, hiszen a gyereket és a szülőt is gondozza, dolgozó ember, és végül, de nem utolsó sorban nő. Ez az egész nagyon gyorsan át tud fordulni egy kimerültségbe végül egy kiégésbe. Jönnek a testünk és lelkünk részéről a kis jelzések, tünetek, hogy ugyan lassítani kéne, pedig nem lehet. Előjön a koncentrációs nehézség, alvászavar, étkezési szokások megváltozása, hangulatingadozás, türelmetlenség. Egy idő után az ember belerokkan ebbe, ha nem tesz ellene.

Sokan próbálnak megfelelni minden irányba, de meg kell húzni a határt, hogy úgy állhassanak ott, akire lehet számítani, ehhez pedig öngondoskodás kell. Legyen az egy húsz perces séta este hazafelé a munkából, egy edzőtermi edzés, egy kávé egy barátnővel, egy esti sör a haverokkal, de nem megyek messzire, ha azt mondom, elég egy kádnyi habos vízben ázás egy könyv, vagy film társaságában. Mert igen is, megérdemeljük mindannyian. Mert sokat dolgozunk, gondoskodunk. Nem azért vagyunk a Földön, hogy túléljünk, hanem hogy megéljük az életet. Ne hunyjuk le a szemünket, ha valakinek szüksége van segítségre, mert a szendvicsgeneráció az, akinek minden, a legkisebb segítség is jól jön.

A szendvicsgeneráció tagjainak egyszerre kell gondoskodni a gyerekeiről és a szüleiről, nagyszüleiről, amihez nagyon kevés segítséget kapnak sajnos. Ez mind fizikailag, mind lelkileg és anyagilag is kimerítő.

Disszociáció és deperszonalizáció, amikor az ember idegenné válik önmaga számára

Az emberi psziché egyik különös jelensége, amikor valaki úgy érzi, mintha eltávolodna saját testétől, gondolataitól vagy a körülötte zajló valóságtól. Ezt az élményt a pszichológia disszociációnak nevezi, amelynek egyik sajátos formája a deperszonalizáció.

Anterográd amnézia, amikor a jelen nem válik emlékké

Az emberi emlékezet az identitásunk, személyiségünk és mindennapi működésünk egyik alapvető pillére. Emlékeink segítségével kapcsoljuk össze a múltat a jelennel, értelmezzük tapasztalatainkat, és alakítjuk jövőnket. De mi történik akkor, amikor az agy elveszíti azt a képességét, hogy az új élményeket tartós emlékekké alakítsa? Ezt a neurológiai jelenséget nevezzük anterográd amnéziának.

A lelki bántalmazás láthatatlan pszichológiája

A bántalmazás nem mindig jár kiabálással, fenyegetéssel vagy fizikai erőszakkal. Néha éppen a csend válik a legfájdalmasabb fegyverré. A kimondatlan szavak, a szándékos elutasítás, az érzelmi megvonás és a következetes semmibevétel olyan mély lelki sebeket okozhatnak, amelyek kívülről láthatatlanok. A pszichológia ezt a jelenséget többek között érzelmi bántalmazásként, illetve büntető hallgatásként (silent treatment) írja le.

Tudomány vagy illúzió? – Mi az asztrológia?

A horoszkópok évszázadok óta foglalkoztatják az embereket, sokan pedig ma is a csillagok állásából próbálnak következtetni a személyiségükre és a jövőjükre. De vajon tudományos bizonyítékok is alátámasztják ezeket az elképzeléseket?

6 jel, hogy valaki csak akkor keres, amikor szüksége van rád – így ismerheted fel az érdekkapcsolatokat

Vannak emberek, akiknek mindig van egy kedves szavuk hozzánk, de valahogy csak akkor jutunk eszükbe, amikor szükségük van valamire. Egy szívességre, egy jó tanácsra, egy kis segítségre vagy egyszerűen valakire, aki meghallgatja őket. Amíg adni tudunk, fontosak vagyunk számukra, ám amikor nekünk lenne szükségünk támogatásra, hirtelen elfogynak a hívások és az üzenetek. Az egyoldalú kapcsolatok felismerése nem mindig könnyű, de néhány árulkodó jel segíthet tisztábban látni.