A kiszebáb égetés hagyománya – tavaszvárás a küszöbön

Magyarországon többféle télűző, tavaszváró hagyományunk van, ide tartozik a kiszebáb égetésének szokása is.

A kisze bábégetés, más néven kiszebáb-égetés vagy kiszehajtás a magyar néphagyomány egyik talán leglátványosabb télbúcsúztató szokása. A hagyomány lényege, hogy a közösség egy szalmából, rongyokból készült bábut készít, majd ünnepélyesen elégeti vagy vízbe dobja. A szertartás jelképes, a tél, a betegségek és minden velünk történt rossz elűzését, valamint a tavasz és az újjászületés köszöntését fejezi ki. A kiszehajtás eredete a kereszténység előtti időkig nyúlnak vissza. Az európai népek körében általános volt az a hit, hogy a természet ismétlődő megújulását különféle rituálékkal lehet segíteni. A tél a hideg, a sötétség és a nélkülözés időszaka volt, ezért az emberek jelképes tettekkel próbálták elűzni.

A magyar néphagyományban a kiszebáb gyakran nőalakot formázott, maga a kisze szó egyes kutatók szerint a böjti időszakhoz köthető, mások szerint a szláv eredetű kysel - savanyú étel- szóval függ össze, amely a böjt egyszerű ételeire utalhat. A kisze tehát a tél, a böjt és a nélkülözés jelképe lett. A középkorban a falusi közösségek farsangi hagyományaiba illeszkedett, így ideje a farsang végén, általában hamvazószerda előtti napokban vagy nagyböjt első vasárnapján került sor. Sok helyen pontosan a böjt első vasárnapjához, az úgynevezett kiszevasárnaphoz kötődött.

A szokás akár falvanként is változhatott, de az alapvető elemei megegyeztek. Elsősorban a bábkészítés, azaz a gyerekek vagy fiatal lányok szalmából, rongyokból bábut készítettek, majd gyakran női ruhába öltöztették. Ezután jött a felvonulás, énekléssel és csúfolódó versekkel, énekekkel végig mentek a falun. A felvonulás után jött az izgalmas rész, amikor máglyát raktak és tüzet gyújtottak és a készített bábokat elégették. Ennek másik formája, amikor nem tűzre dobták, hanem a folyóba, hogy a víz elsodorja a bábut. Sok helyen a gyerekek egy papírdarabra felírták bánatukat, félelmeiket, és azt is a tűzbe dobták. A rituálé célja az volt, hogy a téllel együtt minden rossz, vagyis betegség, vagy balszerencse is távozzon a közösség életéből.

Napjainkban a kisze báb égetés elsősorban hagyományőrző rendezvények részeként él tovább. Óvodákban, iskolákban, falunapokon szerveznek kiszehajtást, ahol a gyerekek megismerkedhetnek a magyar népszokásokkal. Ugyan ma már nem hiszünk szó szerint abban, hogy a tél „elégethető”, a szokás mégis fontos üzenetet hordoz, méghozzá azt, hogy az elengedés és az újrakezdés lehetősége a kezünkben van. A modern felfogású ember számára is ismerős érzés, hogy szeretne megszabadulni a múlt gondjaitól, és tiszta lappal indulni tavasszal.

A kiszebáb égetése egy tavaszváró, télbúcsúztató néphagyomány, melyet egy kis báb elégetésével, vagy annak folyóba dobásával ünneplünk, ezzel elűzzük a hideget, a betegségeket, vagy a minket sújtó bajokat.