Országos magbörze
A magyar Nemzeti Vidéki Hálózat és a Helyi Termék Magazin szervezésében országos vetőmag akció zajlik az ország több pontján.
Az országos magbörze következő állomása március 7-én Veszprém lesz, a Csalán iroda szolgál majd a helyszínül 17 órától. A rendezvény azt a célt szolgálja, hogy akinek van fölösleges vetőmagja, vagy egy biztosan jól termő, tuti fajtája az el tudja cserélni, ajándékozni, annak, akinek nincs, de szeretne.
Az eddigi kilenc állomáson óriási sikert könyvelhettek el a szervezők, hiszen több ezer vetőmagcserélt gazdát, vagy került jó helyre, gondos kezekbe.
A börzén bárki ingyenesen részt vehet, a szervezők annyit kérnek, hogy akinek ideje engedi, az a felfogott, előre begyűjtött vetőmagokat csomagolja be és írja rá nevét. Persze az sem baj, ha ez nem valósul meg, a vetnivaló így is elosztásra kerül majd. Akinek nincs cserélni valója az se keseregjen, a börzén bárki kérhet és kap is magot a földjébe.
A következő állomások:
Március 7. Veszprém, Csalán iroda, Rákóczi u. 3. I./2., 17 órától.
Március 9. Szeged, Kolozsvári tér 1-2. Waldorf iskola.
Március 9. Pilis, Móricz Zsigmond Közösségi Ház 9 órától.
Március 9. Monor és Gomba között, Magfalván.
Március 10. Esztergom.
Március 17. Budapest, VII. kerület, Kazinczy u. 14., Szimplakert.
Március 23. Budapest, Csörsz utcai biopiac.
Március 24. Zalaegerszeg, Falumúzeum (oltónap is).
Fotó: sxc.hu
Hogyan írjunk meggyőző motivációs levelet?

A kísérőlevél munkahelyekre történő jelentkezéskor az első benyomás eszköze az önéletrajz mellett. Nem pusztán kiegészítő dokumentum, hanem lehetőség arra, hogy megmutassuk, miért pont mi illünk az adott pozícióhoz és miért lenne velünk teljesebb a csapat. Egy jó bemutatkozó írás lényegre törő, személyes és közvetlenül kapcsolódik a hirdetett álláshoz.
Az e-rollerek árnyoldalai – Kényelmes közlekedés vagy rejtett veszélyforrás?

Az elektromos rollerek az utóbbi években szinte berobbantak a városi közlekedésbe. Gyorsak, környezetbarátok, nem igényelnek parkolóhelyet, és rövid távokon gyakran gyorsabbak, mint az autó vagy a tömegközlekedés. Ugyanakkor a kényelmi előnyök mögött komoly biztonsági kockázatok is rejlenek, amelyekről kevesebb szó esik.
Kettősségben az élet szépsége – Ünnepeljük az Ikrek Világnapját

Az élet egyik legnagyobb ajándéka a testvér, de ha ikerről van szó, ez a kötelék még különlegesebb és elválaszthatatlanabb. Az Ikrek Világnapja nem csupán egy jeles nap a naptárban, hanem egy ünnep, amelyben a szeretet, az összetartozás és az öröm jelenik meg a maga legszebb formájában.
Mi alapján rangsoroljuk az emlékeinket?

Az emberi tudat és a korábban történt események tömkelege leginkább egy állandóan változó hálóra hasonlít. Ebben bizonyos csomópontok erősebben, mások halványabban kapcsolódnak. Az, hogy miért maradnak meg egyes élmények kristálytisztán emlékezetünkben, míg mások szinte azonnal elhalványulnak, számos tényező együttes hatásának eredménye, melyek az életünk során alakulnak ki.
Balesetmentes vezetés nyáron: Tippek a kánikulai utak biztonságához

A nyári kánikula nem kell, hogy balesethez vezessen. Megfelelő előkészületekkel, a jármű állapotának ellenőrzésével és tudatos vezetési szokásokkal biztonságosan élvezhetjük a nyári utakat.