Egy tündérmese örök nosztalgiája
- Dátum: 2026.11.07., 07:05
- Vass Attila
- képek: pexels
- dal, film, kritika, musical, szerelmes, színház, zene
Imádtuk Julie Roberts és Richard Gere párosát a 90-es évek nagy romantikus klasszikusában, a Micsoda nőben. Aki nem akarja ismét rongyosra nézi a filmet, annak adott a Madách Színházban újraalkotott musicalváltozat. Érdekesség, hogy a zenei világért eredetileg Bryan Adams felelt. A non-replica, egyedi magyar változat jobb szöveget, kellemes hangulatot és folyamatos pörgést ígért Szirtes Tamás rendezésében. A 12 éven felülieknek joggal ajánlható, bő két és fél órás darab kiváló, musicales betéteinek világa magával ragadó, de tematikája kissé sablonos, amihez a színpad feletti angol felirat igazából csak mankó a külföldieknek, hiszen az nagyon szabadon viszonyul a hallható szöveghez. Bátran állíthatom, hogy Bárány Ferenc (dalszövegek) és Baráthy György (próza) fordítása feljavítja az alapanyagot.

A színészek hozzák a kötelezőt, a váltott szereposztás mellett esetemben Vivien (Zámbó Brigitta) és Edward (Pesák Ádám) románca remekül működött. Aki viszont elviszi a show-t, az Sánta László, aki rengeteg mellékszerepében, szemlátomást mindenhez is ért a világot jelentő deszkákon. A párbeszédek kibontottsága és letisztultsága kapcsán volt némi hiányérzetem, hiszen kissé túl gyorsan ledarálják a kötelező köröket két dalbetét közt. Hiába no, sajnos nem lehettek annyira tekintettel a filmet egyáltalán nem ismerőkre. Rajongói kötelező kör ez, nem is lehet tagadni.
A tánc kardinális kérdés egy musical esetében, nem lehetett rá panasz, viszont pár kisebb kitérő kissé kilógott a fősztoriból. Így miközben az ismert történet bontakozik ki előttünk, némi új ízt is kapnak a nézők a Micsoda nő! musicallel. A végén felcsendül az örökzöld címadó sláger is, hála istennek immáron angolul. Ha át akarnék menni színházológusba úgy fogalmaznék, hogy az ABBA zenei bravúrjait, ahogy a József, Macskák táncdinamikáját vagy az Operaház fantomjának sztorimélységét ezúttal hiába is keressük, de azért kellemes délután/este vár ránk, ha befizetünk erre a 90-es évekbeli zenés nosztalgiaútra.

Maradjunk inkább annyiban, hogy kellemes tündérmese ez, amely nem émelyítően szirupos, kedves Hamupipőke-átirat helyenként meglepően rímes sorokkal, profi táncelemekkel. Szerethető humorral, sok romantikával nyakon öntve. Nem lehet nem szeretni, a régi, ma már inkább 50-es rajongók imádni fogják, de a mezei halandók is feltöltődhetnek ezen a hollywoodi mesén, ahol az álmok valóra válnak. A szerelmesek pedig megmentik egymást és megélik vágyaikat. Soha rosszabb üzenetet ezekre az egyre hidegülő estékre.
Képek: Madách Színház hivatalos honlapja
Minden családban van egy örökség
Sajnos a legkifinomultabb, nyugdíjasokat érintő átverések aranykorát éljük. Erről és egy diszfunkcionális család dinamikájáról írt egy remek forgatókönyvet Tasnádi István de hosszú, hosszú évekig nem talált finanszírozóra, így a Vígszínháznak készített színdarab lett belőle (Apa szeme fénye címmel). Azonban hála istennek a pszicho-thriller kamaradarab filmként végül alig 2 hét forgatással, rengeteg kreatív megoldással elkészült, és immáron vezeti a honi nézői listákat. Vajon Mucsi apakaraktere vagy az ezer éve együtt szereplő Molnár Áron, Lengyel Tamás fiatal páros közti összhang ennek az oka vagy a film erős, kissé tabusított témája?
A férfiak is tudnak magukon nevetni!
Az egykor Bafta (angolok Oscarja) és számos más európai filmdíjat bezsebelő, 1997-es Alul semmi brit-amerikai közismert vígjátékot is elérte a humoros emberdrámák evolúciója, színpadra álmodták. A magyarországi ősbemutatót elkövető Thália Színház még bőszen műsorra tűzi a hat sheffieldi munkanélküli pasi kálváriáját ahogy férfi sztriptízzel próbálnak egy kis pénzt szerezni és egyúttal visszaszerezni önbizalmukat. De vajon a remek alapanyag, a vicces jelenetek, Szabó Győzővel a címszerepben élvezhető-e a mai kor színpadán?
A tomboló csend anatómiája
Csehov Sirálya igazi klasszikus. Régóta finomra hangolja lelkünk az orosz vidék és az egyetemes hétköznapjaink dilemmáira. A roppant tehetséges grúz rendező, David Doiasvili által levezényelt feldolgozása a Vígszínházban emberpróbáló, 16-os karikás, majd három és fél órája hatalmas energiákat mozgat meg, miközben tradicionálisabb vonalvezetőségűnek definiálja magát. Nézzük, mennyire sikerült.
Igazából színdarab
A robotika és a mesterséges intelligencia emberi érzelmi kalandokba keverése hálás téma volt már a 90-es évek végén is. A brit Sir Alan Ayckbourn világsikerű színdarabjának tavaly téli, Pesti Színházbeli magyar bemutatója nem kerülte el a honi műértő színházszeretőket. Az Igazából komédiában egy robot színész pergő öntudatra ébredését követhetjük végig remek karakterekkel, kiváló helyzetkomikai és improvizációs csomagolásban. Igazi csemege, rengeteg ötletes ruhával és díszlettel. A szerelem vajon felülírja a kibervilág törvényeit is?
Brad Pitt és kutyája a túlélésért küzd Alaszka zord vidékén
Egy egykori katona és hűséges németjuhásza egy repülőgép-szerencsétlenség után Alaszka távoli vidékén reked. A civilizációtól elszigetelve, telefon és GPS nélkül kell megtalálniuk a kiutat, miközben a rideg környezet folyamatosan próbára teszi őket.