Ma tartják a Debreceni Virágkarnevált
Virágdíszes kerékpáros felvonulás nyitja meg ma reggel a 44. Debreceni Virágkarnevált, majd veterán autók és motorok gördülnek végig a felvonulás útvonalán: a Nagyállomástól indulva, a Nagytemplom előtt elhaladva, a Nagyerdőben lévő atlétikai stadionig.
A karnevál történetének kezdeteit megidéző kerékpáros felvonulás az elmúlt években a virágkarnevál egyik legüdébb, legnépszerűbb kísérőrendezvényévé nőtte ki magát, és ma már nem csak egyéni résztvevők, hanem családok és munkahelyi-, illetve baráti közösségek is kerekeznek virágokkal díszített kerékpárjaikon, mintegy előfutáraként a virágkocsik és a művészeti csoportok felvonulásának.

Az idei karneválon 16 virágkocsit láthat majd a közönség; a kompozíciók elkészítéséhez mintegy hárommillió szál élő- és száraz virágot használtak fel a készítőik.
A menet élén a hagyományoknak megfelelően Debrecen város nyitókocsija halad fanfárosokkal és a város címerével, illetve a Szent Koronát és az uralkodói jelképeket: az országalmát, a jogart és az uralkodói palástot ábrázoló kompozícióval.
A virágkocsik között a karneváli menetben 23 hazai és külföldi együttest, művészeti csoportot láthat a közönség.
A szervezők az idén is díjazzák a legszebb virágkocsikat, azonban a hagyományoktól eltérően ezúttal nem lesz zsűri, kizárólag a közönség döntheti el szavazatával, hogy melyik virágkompozíció lesz dobogós, illetve melyik művészeti együttes produkciója tetszett a legjobban.
Az augusztus 20-ai programsorozat a virágkocsik esti levonulásával, tűzijátékkal, illetve utcabállal fejeződik be Debrecenben.
Forrás:
MTI
Fotó:
pixabay.com
Tiszteljük a szolgáltatóipart – egy lemondott időpont tanulsága
A szolgáltatóipar mindennapjaink láthatatlan gerince. Fodrászok, kozmetikusok, masszőrök, szerelők és számtalan más szakember dolgozik azon, hogy kényelmesebb, rendezettebb és élhetőbb legyen az életünk.
Elektromos vagy hagyományos fogkefe? Így válassz tudatosan
A megfelelő szájápolás alapja a rendszeres és alapos fogmosás, azonban nemcsak az számít, hogy hányszor mosunk fogat, hanem az is, milyen eszközt és technikát használunk hozzá. Sokan felteszik a kérdést: vajon az elektromos vagy a hagyományos fogkefe a jobb választás?
Lélek és csillagok: mely jegyek a legfogékonyabbak a spiritualitásra?
A „spirituális csillagjegyek” kifejezés nem hivatalos asztrológiai kategória, inkább egy modern értelmezés, amely azokat a jegyeket emeli ki, amelyek különösen fogékonyak a belső világra, az intuícióra, az önismeretre és a transzcendens tapasztalatokra.
Magyar konyha újragondolva
A magyar konyha gazdag hagyományai nem zárják ki az egészségtudatos szemléletet, sőt, megfelelő átalakítással jól illeszthetők a modern életmódhoz. A kérdés nem az, hogy lemondjunk-e róla, hanem az, hogyan tudjuk okosan újragondolni ezeket a recepteket.
Új egyensúly otthon – amikor végre jutott idő egymásra
Az év nagy részében szinte észrevétlenül sodródtunk a teendők között. Munka, iskola, különórák, határidők követték egymást, és a napok gyakran úgy teltek el, hogy alig maradt valódi idő egymásra. Aztán megérkezett a húsvéti tavaszi szünet, és hirtelen történt valami: lelassult a tempó, és végre lehetőség nyílt arra, amire hónapok óta nem volt – együtt lenni.