Menü

Nem a jóga, hanem az erdő hódít

Van, amikor nem egy edzőterem, nem egy jógamatrac, hanem egyszerűen az erdő jelenti a legjobb kikapcsolódást. A fák között sétálva, a madarak hangját hallgatva és a természet apró részleteire figyelve sokan tapasztalják meg, milyen érzés igazán lelassulni. Az erdőfürdőzés, vagyis a japán eredetű sinrin-joku egyre népszerűbb a világban, és nem véletlenül: a természet közelsége a testi-lelki feltöltődésben is segíthet.

Az erdőfürdőzés Japánból indult, ahol az 1980-as években kezdték tudatosan népszerűsíteni a természetben töltött idő egészségmegőrző szerepét. A módszer lényege nem a teljesítmény, a megtett kilométerek vagy a gyorsaság, hanem az, hogy minden érzékszervünkkel jelen legyünk a természetben.

Figyeljük meg a lombok között átszűrődő fényt, hallgassuk a madarak énekét, érezzük a talaj illatát, vagy egyszerűen csak sétáljunk anélkül, hogy közben a telefonunkat nézegetnénk. Az erdőfürdőzéshez nem szükséges különleges felszerelés, és a kezdéshez még komolyabb fizikai felkészültség sem kell.

A szemlélet különösen azoknak lehet vonzó, akik a mindennapok rohanásában nehezen találnak időt a megállásra. A természetben ugyanis nem kell folyamatosan bizonyítanunk, teljesítenünk vagy megfelelnünk valakinek.

Mit mond a tudomány?

A kutatások szerint a természetben töltött idő kedvezően hathat a stressz szintjére, a hangulatra és a közérzetre. Egyes vizsgálatok a vérnyomás és a pulzusszám csökkenését is megfigyelték erdei környezetben. A fák, a természetes hangok és a zöld környezet együttese segíthet abban, hogy az idegrendszerünk kiszakadjon a folyamatos készenléti állapotból.

Az erdő levegőjében található növényi illatanyagok, az úgynevezett fitoncidok lehetséges élettani hatásait is vizsgálják a kutatók. Ugyanakkor fontos, hogy az erdőfürdőzés nem csodaszer, és a vele kapcsolatos eredmények nem minden esetben egyértelműek. A természetjárás nem helyettesíti az orvosi kezelést, de értékes része lehet az egészségesebb életmódnak. A pozitív hatásokhoz ráadásul nem feltétlenül van szükség hosszú kirándulásokra. Már egy rövid, tudatos séta is lehetőséget adhat arra, hogy kiszakadjunk a hétköznapi zajból.

Terepfutóként magam is érzem az erdő erejét

Terepfutóként számomra az erdő jóval több, mint egy szép környezet az edzéshez. Aki rendszeresen fut ösvényeken, az tudja, milyen különleges érzés, amikor a fák között egyszer csak elcsendesedik körülötte a világ. A természet közelsége ilyenkor nem pusztán a látványról szól: az ember szinte észrevétlenül hangolódik rá a környezetére.

Persze futás közben figyelni kell a terepre, a gyökerekre, a kövekre és a következő kanyarra, de vannak pillanatok, amikor a mozgás szinte meditatív élménnyé válik. A lépések ritmusa, a friss levegő, az avar illata és a lombok között átszűrődő fény együtt olyan feltöltődést adhat, amelyet nehéz mással pótolni.

Számomra az erdőben töltött idő arról is szól, hogy egy kicsit eltávolodhatok a mindennapok gondjaitól. Nem kell mindent azonnal megoldani, nem kell minden percben valahová sietni. Elég csak haladni az ösvényen, és közben észrevenni azt, ami mellett máskor talán elszaladnék.

Éppen ezért az erdőfürdőzés gondolata közel áll hozzám. Bár a terepfutás és a csendes erdei séta tempója különbözik, a természet iránti figyelem mindkettőben közös.

Az erdőfürdőzéshez nem kell különleges szertartásokat követnünk. Válasszunk egy nyugodt erdei ösvényt, tegyük félre a telefont, és legalább húsz-harminc percig próbáljunk a környezetünkre figyelni. Nem szükséges meghatározott távolságot teljesíteni, és az sem baj, ha időnként megállunk.

Érdemes megfigyelni a különböző hangokat, a levelek színét, a szél mozgását vagy az évszak jellegzetes illatait. Ha pedig éppen nincs lehetőségünk erdőbe menni, egy parkban töltött, tudatos séta is jó kiindulópont lehet.

A lényeg nem az, hogy újabb feladatot tegyünk a napi teendőink közé, hanem hogy időnként engedjük meg magunknak a lelassulást. Talán éppen ez az erdőfürdőzés egyik legnagyobb ajándéka: emlékeztet arra, hogy nem mindig kell gyorsabban futnunk, messzebbre jutnunk vagy többet teljesítenünk. Néha az is elég, ha megállunk egy pillanatra, mély levegőt veszünk, és hagyjuk, hogy a természet tegye a dolgát.

A fájdalom, amelynek nincs határideje – október 15. a perinatális gyász világnapja

Vannak veszteségek, amelyekről nehéz beszélni, amelyekre sokszor nincsenek megfelelő szavak, és amelyek fájdalma évekkel később is ugyanúgy ott élhet a szülők szívében. Október 15-én a perinatális gyász világnapján azokra a gyermekekre emlékezünk, akiknek túl rövid idő jutott ezen a világon, és azokra a családokra, akiknek meg kellett tapasztalniuk a gyermekük elvesztésével járó felfoghatatlan fájdalmat.

5000 lépés az emberkereskedelem áldozataiért – amikor a csendes séta fontos üzenetet hordoz

Vannak problémák, amelyekről könnyebb azt gondolni, hogy messze történnek tőlünk. Az emberkereskedelem sokak fejében még mindig a filmekből ismert, szélsőséges helyzeteket jelenti: bezárt ajtókat, láncokat, erőszakot. A valóság azonban ennél sokkal összetettebb.

Nem tudok lefogyni, pedig szeretnék – A fogyás pszichés akadályai

Sokan érzik úgy, hogy minden vágyuk a fogyás, mégsem képesek tartós eredményt elérni. Hiába az elhatározás, a diéta és a motiváció, valami újra és újra megakadályozza az életmódváltást. A fogyás pszichés akadályai gyakran jelentős szerepet játszanak ebben a folyamatban. De miért olyan nehéz lefogyni, ha valóban szeretnénk?

Így teszi tönkre a sok mobilozás a nyaki gerincet

Egy üzenet, egy gyors videó, néhány perc közösségi média – aztán máris eltelt fél óra. A telefon ma már szinte mindenhová velünk tart, sokan pedig naponta több órán keresztül nézik a kijelzőt. Ennek azonban nemcsak a szemünk és a figyelmünk láthatja kárát. A helytelen testtartás miatt a nyaki gerincünk is komoly terhelésnek lehet kitéve.

Amikor a gyerek felvételizik, de a szülő sem tud aludni

Este van. A gyerek már lefeküdt, de a szülő még mindig a felvételi tájékoztatót böngészi. Melyik iskola legyen az első? Hány pont kellhet? Mi történik, ha nem sikerül olyan jól a matematika? Vajon jó döntés lenne a gimnázium, vagy inkább egy technikum? És a legnagyobb kérdés: mi lesz, ha nem veszik fel?