Menü

Ha másnaposság gyötör minket

Itt a szüret szezonja, s ez sokaknak együtt jár azzal, hogy hétről hétre felöntenek a garatra. Másnap pedig jön a szörnyű macskajaj, a fejfájás, a hányás, hányinger, a rossz közérzet. A gyógynövények erejét ezúttal is használhatjuk, megkönnyebbülést hoznak a másnaposságra is

A ginseng kifejezetten erős antioxidáns tulajdonsággal rendelkező növény, amely más hatásai mellett erősíti az immunrendszerünket is, és fokozza szervezetünk ellenálló képességét.

Az alkoholos italok hatására megemelkedett vércukorszint visszaállításában nagyon hatékony segítség lehet. Emellett frissíti a testet és a szellemet is, ha tehát másnaposan ginseng tartalmú ételt fogyasztunk, akkor sokat teszünk azért, hogy könnyebb legyen a kijózanodás a testünknek, lelkünknek.

A csipkebogyó több szempontból is kiváló segítőtársunk lehet a bajban. Egyrészt a benne található C-vitamin segítségével megerősíti az immunrendszerünket, másrészt sokban hozzájárul hangulatunk javításához. Ha tehát macskajaj gyötör minket, igyunk reggelire egy bögre csipkebogyó teát. Serkentő hatása következtében nem érezzük magunkat annyira fáradtnak, ráadásul gyengül, jobb esetben teljesen elmúlik a fejfájásunk, hatására energikusak és frissek leszünk. 

Az aloe verat rengeteg dologra használják. Elsősorban szépségápolási hatása ismert, nagyon sok arckrém hatóanyaga között szerepel. Másnaposságra azonban nem a krém, hanem a szájon át bevehető változata ajánlott. Erősíti a legyengült immunrendszert, ezáltal erősebbnek és frissebbnek fogjuk érezni magunkat. Az aloe vera emellett segíti emésztésünket, gyorsítja és megkönnyíti az emésztési folyamatot.

A propoliszt természetes antibiotikumként is szokták emlegetni, annyi előnyös hatással rendelkezik. Az egyik ilyen, hogy erősíti az immunrendszert, és feltölti természetes tápanyaggal a szervezetet. Így egyrészt pótolja az italozás során elveszített ásványi anyagokat, másrészről pedig táplálja a szervezetet, így segít neki az eredeti energiaszint megőrzésében.
A propolisz fogyasztása mértékkel ajánlott és elképzelhető, hogy allergiát is okozhat, de ha nem vagyunk rá érzékenyek és nem visszük túlzásba a fogyasztását, kiváló frissítő és tápláló segítségünk lesz.

A citromfűből készült tea az egyik leghatásosabb szer a másnaposság talán legkellemetlenebb tünete, a fejfájás ellen. Emellett a citromfű az italozásban esetlegesen megviselt gyomrot is nyugtatja. Ráadásul nem csak a gyomorra, de az egész szervezetre is nyugtatóan hat, pihentebbnek, kiegyensúlyozottabbnak fogjuk érezni magunkat, miután a citromfű hatóanyagai dolgozni kezdenek bennünk. Az egyik leghatékonyabb segítsége szervezetünknek abban, hogy gyorsan és hatékonyan regenerálódjon a kimerítő este után.

A vasfű szintén egy nagyon könnyen, szinte bármelyik gyógynövényszaküzletben kapható növényünk, amelyik nagy segítségünk tud lenni akár erősebb másnaposság, rosszullét esetén is. Segít az immunrendszernek a regenerálódásban, enyhíti a felső-légúti panaszokat, és nem utolsó sorban védi a májunkat. Ez utóbbi különösen sok alkohol, főleg sok rövidital fogyasztása után nem utolsó szempont, ezért mindenképpen ajánlatos otthon tartani belőle valamennyit, ha alkoholos estét tervezünk.

Fotó:
pixabay.com

Miért fontos a kismedencei terület egészsége?

A medencefenék izomzata láthatatlanul dolgozik a háttérben, mégis alapvetően meghatározza a mindennapi magabiztosságot és a szexuális élet minőségét. Ideje félretenni a tabukat, megérteni ennek a zónának a valódi működését, és elsajátítani azokat a mindennapi szokásokat, amelyekkel hosszú távon is megőrizhető az intim egészség.

Hasmasszázs, az emésztés érdekében

Évezredek óra tudjuk, hogy a masszázs mennyire egészséges, hát miért ne alkalmazhatnánk a hasunkon is.

Megfázás ellen hagymával: három immunerősítő házi gyógymód

A hagyma, a méz és a gyömbér régóta része a házi praktikáknak. A hűvösebb hónapokban sokan fordulnak a természetes alapanyagokhoz, ha kapar a torkuk, folyik az orruk vagy enyhíteni szeretnék a megfázás kellemetlen tüneteit. Bár ezek a módszerek nem helyettesítik az orvosi kezelést, egyes házi készítmények segíthetnek a komfortérzet javításában és a tünetek enyhítésében.

Miért fájnak ősszel jobban az ízületek?

Ahogy beköszönt az ősz, egyre többen tapasztalják, hogy merevebbek az ízületeik, nehezebben indul a reggel, és a korábban megszokott mozdulatok is kellemetlenné válnak. A térd, a csípő, az ujjak vagy éppen a vállak fájdalma különösen azoknak okozhat gondot, akik ízületi kopással, gyulladásos betegséggel vagy régebbi sérüléssel élnek. De vajon valóban az időjárás áll a háttérben, és mit tehetünk azért, hogy az őszi hónapokban is könnyebben mozogjunk?

Térképnyelv: mitől alakul ki, és mit tehetünk ellene?

A nyelvünk állapota sokat elárul szervezetünk működéséről, betegségeinkről, és egészségünk állapotáról.