Menü

Megint lecsapott a halálos vírus

A helyszín Libéria, de az ebola gyorsan terjed, így bármikor felbukkanhat másutt is. Igyekeznek mindent megtenni a megállítása érdekében. Sajnos még mindig nem ismerik a fertőzés igazi forrását.

Az előző hét végén robbant a hír, Libériában ebola járvány tört ki, s a helyzet olyan súlyos, hogy az afrikai ország kormánya majdnem az összes határátkelőt lezárta. Azokat, amelyeket nyitva hagytak, speciális szűrőállomásokkal szerelték fel, a ki és belépőket egyaránt vizsgálják.

Sajtóinformációk szerint az elmúlt négy-öt hónapban több, mint 600-an estek áldozatul napjaink egyik legrettegettebb betegségének. A libériaiak igyekeznek a lehető legtöbb óvintézkedést megtenni annak érdekében, hogy ne emelkedjen a fertőzöttek száma. Sajnos más afrikai országokban is jelezték a betegség jelenlétét.

Az ebola nagyon fertőző, különösen a betegség lefolyásának végén. A betegség az esetek többségében (a mostaninál körülbelül 60 százalékban) halálos kimenetelű.

A magas lázzal, külső és belső vérzéssel járó ebolavírus egy Kongóban található folyóról kapta a nevét. A vírust lassan negyven éve azonosították először ebben a térségben, a legpusztítóbb járványt 1995-ben okozta ugyanitt. Az ebola nem képes fennmaradni az emberben, a gazdafaj valamely vadon élő állatfaj, amelyet mind a mai napig nem sikerült azonosítani (ez nehezíti a vírus legyőzését). Az már bebizonyosodott, hogy nem a majmokról van szó.

Az ebola elsősorban testnedvvel fertőz, de akad olyan fajtája, amely a levegőben is képes fertőzni. Jellemző, hogy (rosszul felszerelt) kórházak dolgozói, illetve a különböző törzsi, halotti rituálék résztvevői kapják el könnyen a betegséget.

Fotó:
pixabay.com

Mit tegyünk éjszakai köhögés ellen?

Az éjszakai köhögés több okból is kialakulhat, lehet szezonális megfázás, arcüreg- vagy mandulagyulladás, esetleg a fűtési szezonra jellemző száraz levegő vagy akár asztma, allergia miatt. Ha a tünetek tartósan fennállnak, orvosi segítséghez kell fordulni.

Az elliptikus tréner több fantasztikus hatása

Sokak számára a mindennapi futás fájdalmakhoz, sérülésekhez vezethet. Ennek megakadályozása érdekében az aktív helyreállítási edzéseket érdemes beépíteni a futóprogramba, ez ugyanis ad egy kis szünetet, kicsit változtat a rutinon, ez pedig segít fenntartani a motivációt.

A szem védelmét szolgáló vitaminok

A mindennapok során számos tényező veszélyeztetheti szemeink egészségét, így a száraz, meleg levegő, a dohányfüst, a huzat és a képernyő előtti munkavégzés, sőt a stressz is. Az ártalmas külső hatásokkal szemben sokat tehetünk, ha odafigyelünk a kiegyensúlyozott táplálkozásra. Melyek azok a vitaminok, nyomelemek, amelyek szemünk egészsége szempontjából nélkülözhetetlenek?

Jelek, melyek vitaminhiányra utalnak

A vitaminhiánynak számtalan jele lehet: hajunk, körmünk, bőrünk mind árulkodhatnak hiánybetegségről. Szerencsére azonban van megoldás. Összeszedtük a leggyakoribb hiányállapotokat, valamint, hogy mit érdemes fogyasztani ilyen esetben.

Tünetek, amik a túl magas vasszintre hívja fel a figyelmet

A szervezetben a ferritin tárolja a vasat, így az alacsony szintje vashiányra, a magas pedig a vasraktárak fokozott telítettségére utalhat.