Menü

Sportos őszköszöntés a Kab-hegyen

  • Dátum: 2014.08.10., 20:48

Sportolásban gazdagon indul az ősz a Bakony nyugati felén. A Veszprémi Kerékpáros Egyesület és a VERGA Zrt. együttműködéseként egymás után kettő hétvégén is kerékpározási és futási lehetőséget biztosítanak a sportolni vágyóknak.

2014. augusztus 30-án a Kab-hegy melletti Lugos-tetőn kerül átadásra a Molnár Gábor kilátó, melynek keretében egy mountain bike körverseny, a VERGA Lugos-tető XCO kerül megrendezésre. Egy héttel később, szeptember 7-én, a tavaly hagyományteremtő szándékkal útnak indított kerékpárversenyen, a Rhodius Kab-hegyi időfutamon és az idén debütáló VERGA Kab-hegyi csúcsfutáson vehetnek részt a versenyezni vágyók.

A versenyek célja, hogy a régió aktív szabadidő eltöltését népszerűsítsék és a természethez minél közelebb vigyék az embereket. A Lugos-tetőn rendezett körverseny érdekessége, hogy a kilátó átadási ünnepségébe épül bele, annak szerves részét képezi a rajt és az eredményhirdetés is. Bátran ajánlható minden bringásnak, hiszen a pályakialakításnál törekedtek rá, hogy a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt teljesíthető legyen.

Az ajkai Hubertus Erdei Iskolától rajtoló 15,99 kilométeres kerékpáros időfutamot a tavalyi kerékpárút átadás alkalmából rendezték először, amit idén 7,45 kilométer hosszú futóversennyel bővítenek. A cél mindkettő esetben a környék legmagasabb pontja, a Kab-hegy csúcsa lesz.

Tóth András, a Veszprémi KE alelnöke az alábbiakban foglalta össze a rendezvényeket:
"Örömünkre szolgál, hogy a VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. kezdeményezte a versenyek rendezését, Szeretném erősíteni a régióban a versenyeket, mivel úgy látom, hogy az embereknek szükségük van rá. Egyre többen pattannak kerékpárra és egyre komolyabban űzik ezt a sportot. Csapatunk elhivatottságával szimpatizálva lépett be a tapolcai Rhodius Magyarország Kft. a szponzorációba, aki az időfutam verseny névadója lett."

A versenyek részletei és a nevezés a http://idofutam.bringasandras.hu/ oldalon találhatók.

Forrás, fotó:
VKE-Nelson

A visszahízás okai

A fogyókúrázók klasszikus, 22-es csapdája előbb-utóbb minden fogyni vágyót utolér. A jelenség maga arra utal, hogy a diétázók eleinte gyors fogyásnak indulnak, majd - a fogyókúra abbahagyását követően - visszatérnek eredeti súlyukhoz. (Vagy rosszabb esetben akár plusz kilókkal is gyarapodhatnak.)

Jelek, hogy nem mozogsz eleget

Mozogsz eleget a hétköznapokban? Mikor néztél rá utoljára a telefon lépésszámlálójára? Meglepetten tapasztalhatod, hogy akár még a néhány ezer lépést sem éri el a napi teljesítményed, nemhogy a szakemberek által javasolt minimum 10 ezer lépést. Mi a helyzet a testmozgással? Van olyan edzésforma, amit szívesen végzel?

Mire utalhat a hirtelen fogyás?

Manapság nagyon sok ember túlsúllyal küzd, és minden vágya az, hogy gyorsan lefogyjon. A nagyon gyors súlyvesztés még akkor sem jó, ha ezt akarattal tesszük karcsúságunk érdekében. Sokkal nagyobb lehet azonban a baj, ha a fogyás akaratunktól függetlenül, változatlan étrend mellett következik be.

4 tipp gyors fogyáshoz

Nyaralásra vagy különleges eseményekre, mint esküvőre, esetleg egy versenyre bizony előfordulhat, hogy kevés idő alatt kell leadni néhány felesleges kilót. Ugyanakkor a gyors fogyás nem feltétlenül a legjobb módja a súlyvesztésnek, ha valóban tartós eredményt szeretnél elérni, hiszen ezek a diéták tápanyaghiányra apellálnak, amit a szervezet később visszakövetel.

Testzsír csökkentés okosan - Erre figyelj!

Testünk az energiát alapvetően zsírban vagyis testzsírban tárolja. Így kijelenthető, hogy a magas testzsírarány vagyis testzsírszázalék, krónikus energiatöbbletet jelent. Ennek oka, hogy több energiát viszünk be, mint amennyit testünk felhasznál, eléget. Ezt érdemes tovább fejtegetni, mivel ilyenkor jön az egyél kevesebbet, mozogj többet javaslat, ami nem mindig célravezető. Van ugyanis aki ehet bármennyit, nem hízik, míg más akkor is hízik, ha ránéz az ételre, pedig még mozog is.