Parentifikáció – Amikor a gyermek szülő-szerepbe kényszerül

Szakmai berkeken kívül még nem igazán terjedt el ez a kifejezés, amelyet az angol parentification szóból magyarosítottak. Azt az állapotot fémjelzi, amikor a gyerek a családon belül szülői szerepbe kényszerül. Nem is tudjuk, hogy mennyire sok ilyen családi létállapot van, és milyen könnyű beleesni ebbe a csapdába.

Azokra a helyzetekre használják ezt a kifejezést, amikor a kötelességtudó gyermek a családon belül felvesz valamilyen apai, vagy anyai szerepet, ennélfogva nem gyerek-pozícióban él a családban. Gyakorlatilag szinte szülővé válik abban a családban, ahol gyereknek kellene lennie. Az „elszülőiesedés”-nek két fajtáját is meghatározzák: az egyik, amik funkcionális szülői szerepet tölt be a gyermek, gyakorlati tevékenységgel segít, közreműködik a család életében. Például koordinálja a család életét, befizeti a számlákat, neveli a fiatalabb testvéreket. A másik pedig az érzelmi funkció-átvétel, amikor a férj, vagy a feleség helyett a gyermek a szülő bizalmasa, neki mond el mindent, vele osztja meg az élete minden részletét, tőle vár érzelmi támogatást, gyakori esetben a másik szülővel kapcsolatosan is neki panaszkodik.

Általában a legidősebb gyerek kerül ebbe a pozícióba, de az is lehet, hogy ha például az apa, vagy az ő „funkciója” hiányzik, akkor a legnagyobb fiúgyerek, akkor is, ha vannak nővérei. Ha pedig fogyatékos gyermek él a családban, akkor a legidősebb, vagy a leginkább gondoskodó típusú lány veheti fel ezt a szerepet. Mindig a család élethelyzetétől függ, hogy ha előfordul az elszülőiesedés, akkor azt melyik gyermekre testálják rá, vagy melyik vállalja magára.

Ez a helyzet egyébként hétköznapibb, mint azt sokan sejtik. Gyakori ugyanis, hogy a szülő a gyermekétől várja a segítséget, legyen az akár anyagi, akár gondozói, akár lelki segítség. Ha valamelyik szülő nem él, ha a házaspár elvált, vagy rossz a kapcsolatuk, akkor nagyon könnyű belesodródni egy ilyen helyzetbe, ugyanis a szülő örömmel éli meg, ha érzelmi, vagy gyakorlati segítséget kap a nehéz helyzetében. Közben pedig fel sem ismeri, hogy mennyire egészségtelen lehet a gyereket szülői minőségbe emelni.

Az mindenképpen bizonyos, hogy ez komoly hatással lesz a gyerek későbbi életére. Sok esetben a fennálló szituáció akadályozza párkapcsolatainak boldogulásában, hiszen képtelen elengedni a szülőt, vagy valamely családtagot – ha megtenné, pontosan úgy érezne, mintha elhagyná a gyerekét, vagy a házastársát. Egyértelmű, hogy ebben a helyzetben a gyereknek nincs igazi gyerekkora. Ez érzelmi elfojtásokhoz, vagy éppen túlzó érzelmi reakciókhoz, bizonytalan társas kapcsolatokhoz, az önazonosság hiányához vezethet.

Számon tartják azonban előnyét is az elszülőiesedésnek: a gyermek megtanul felelősséget vállalni, önállóan, felnőttként helyt állni az életben. De tudjunk róla, hogy sosem csak az előnyök jelentkeznek… A kérdés pedig az, hogy a gyermeket mennyire gátolja a parentifikáció a saját, önálló életének kialakításában. Hiszen ha egyszer valamiért már felelősséget vállaltunk, azt nem lehet, vagy nem könnyű csak úgy letenni egyik napról a másikra… 

Fotó:
pixabay.com