Menü

Új testrészünket fedezték fel!

Hihetetlenül hangzik, de a lueveni egyetem kórházának két sebésze egy teljesen új, eddig ismeretlen részét fedezte fel az emberi testnek! A felfedezett testrész pedig nem más, mint egy térdben lévő ínszalag, amelynek úgy tűnik, azon páciensek körében van szerepe, akik a főleg sportolók körében gyakori sérüléstől szenvednek, vagyis keresztszalag szakadástól.

A felfedezés úgy történt, hogy a szakorvosok elülső keresztszalag szakadás utáni rehabilitáció következtében fellépő szövődmények okait keresték, s eközben bukkantak rá. Közben rátaláltak egy 1879-ben íródott tanulmányra, amelyben egy feltehetőleg létező, de meg nem erősített ismeretlen, a térdben elhelyezkedő ínszalagról írnak. Úgy tűnik, a korai szerzőnek igaza lett, Dr. Claes és Dr. Bellemans ugyanis sikerrel járt, így lokalizálni tudták a szalagot. Az új testrész valószínűleg a páciensek 97%-ában van jelen.

Legutóbb 2013 júniusában fedeztek fel egy emberi testrészt, ami „csak” egy mikroszkopikus réteg az emberi szaruhártyában, mégis nagy áttörést hozott a sebészet számára, ugyanis egyszerűbbé és könnyebbé tette a sebészeti beavatkozásokat.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mindent tudunk az emberi test anatómiájáról, amit csak tudni lehet és érdemes, hiszen évszázadok óta tanulmányozzuk azt. Ezek a felfedezések azonban ékes bizonyítékai annak, hogy mindig van mit és miről tanulni, hiszen talán sosem leszünk képesek teljesen megérteni a világot és apró összetevőinek működését. Láthatjuk, hogy egy apró információ is milyen sokat segíthet a betegnek és az orvosnak is.

Forrás: www.iflscience.com

Rosacea és UV sugárzás: hogyan védjük a bőrünket?

A rosacea egy gyakori, krónikus bőrbetegség, amely elsősorban az arc középső részét érinti. Jellegzetes tünetei közé tartozik az arcpír, az értágulatok megjelenése, valamint egyes esetekben gyulladt csomók és pattanásszerű elváltozások kialakulása.

Medical Fitness szemlélet – Az egészségközpontú mozgás jelentősége

A modern egészségmegőrzés egyik egyre népszerűbb irányzata a Medical Fitness szemlélet, amely a mozgást nem csupán a teljesítmény vagy az esztétikus külső elérésének eszközeként kezeli, hanem az egészség megőrzésének és helyreállításának egyik legfontosabb tényezőjeként.

Perimenopauza – amit érdemes tudni erről

A hormonális változások minden nő életében jelen vannak, egy ilyen a perimenopauza időszaka is, amit egyre többen érzékelnek a változókor előtt.

Tudományosan bizonyított hangulatjavítók: 10 dolog, ami működik

Vannak napok, amikor minden könnyebbnek tűnik, és vannak olyanok is, amikor már reggel úgy érezzük, mintha ólomsúly nehezedne ránk. A jó hír az, hogy a hangulatunk nem csupán a körülményeken múlik

Miért fontos a véradás, és hogyan menthet életeket egyetlen donor?

Mindannyian tudjuk, hogy a véradás nagyon fontos, de miért és hogyan is működik ez?