A halál arcai

Mi történik a halál után? És egyáltalán mi van a születés előtt? Mindenszentek, Hallottak napja környékén még többeket foglalkoztat ez a kérdés. Mit mondanak a vallási és spirituális tanok, na meg azok, akik valamilyen formában már jártak "odaát"?

Emlékszem, gyerekként sokat törtem a fejem ezeken a kérdéseken. Mi volt a születésem előtt? És mi van a halál után? Elképzeltem azt, amit mindenhonnan hallottam, a materiális tanításokat: SEMMI. Próbáltam összerakni, hogy létezik ez a semmi állapot, a nagy feketeség, a sötétség, sőt még az sem. De bárhogy telt-múlt az idő, bármit is tanultam az iskolában, nem állt össze a kép. Hogy lesz a semmiből valami? Egy tökéletesen működő emberi test, sejtek ilyen összehangolt munkája, gondolkodó agy, és álmodó, érző lélek? Aztán egyszer újra megsemmisül az egész, ködbe vész az összes gondolat és érzés?

Sokat gondolkodtam, kutattam. Csatlakoztam a katolikus egyházhoz, de mindig kilógtam egy kicsit a sorból. Tetszett a lelkiség, a szeretet, de nem értettem mindenben egyet a tanításokkal. Akkor már meg voltam győződve a reinkarnációról, sőt volt is egy-két saját emlékfoszlányom. Idővel aztán sok könyvet, beszámolót olvastam a halál utáni életről, a klinikai halál állapotában tapasztaltakról, sőt egyre több dolog jutott eszembe az előző életeimből. Képzelgés? Nem hiszem. Ez egyszerűen olyan tudás, mint ahogy tudod a lakcímedet, nem kell leellenőrizned minden alkalommal a lakcímkártyádban. Emlékszel rá.

Nagyon sok összecsengés volt ezekben a kutatott történetekben, mégsem voltak teljesen egyformák a különböző tapasztalások. Egyöntetűek voltak abban, hogy az emberek látták magukat kívülről. Látták a kórházi szobában, vagy a baleset helyszínén, látták, hogy mi és ki van ott, emlékeztek rá, hogy mi történt és mi hangzott el. De innentől eltérnek a beszámolók. Van, aki Jézust látja, mint például az Igazából mennyország című könyv-beszámolóban Todd Burpo, a néhány éves gyermek, aki vallásos családban nevelkedett. Mások fényt láttak az alagút végén, és találkoztak meghalt szeretteikkel, fiatalabb, egészséges állapotukban, megint mások előtt lepereg az életük, és dönthetnek, visszatérjenek-e. S akik visszajönnek, valamilyen meghatározott okkal teszik, saját döntésükből. Az megint csak egybehangzó a legtöbb (de nem minden esetben), hogy a Földön nem tapasztalható boldogságot éreztek ebben az állapotban.

Sokan próbálják azzal magyarázni ezen tapasztalásokat, hogy ez csak az agy játéka, képzelődése ebben az állapotban. Biológiailag ez az állítás cáfolható, ugyanis sokan úgy élik át ezeket az élményeket, hogy az agyuk, ezen agyterületük fizikailag nem lehetett működésben. Például dr. Eben Alexander idegsebész professzorral történt az eset, aki egy bakteriális eredetű agyhártyagyulladás miatt hét napig feküdt kómában. Ki más érthetné, tudhatná, ha nem egy ilyen szakember, hogy mi az, ami megtörténhet vele fizikailag, és mi nem? A neves professzor agykérgének működése leállt - jó tudni, hogy ez az az agyi terület, amely a gondolatokért, érzelmekért felelős. Élményeit, tapasztalatait, következtetéseit A mennyország létezik, valamint A mennyország felfedezése című könyveiben írta le.

De vajon miért különbözőek ezek a tapasztalások? David Icke kvantumfizikus író szerint nem csupán a jelen életünk szubjektív, de a halál utáni állapot is jelentősen az, és a saját hitrendszerünk, gondolatvilágunk erősen befolyásolja, hogy milyen tapasztalásaink vannak a halál után. S miért is ne lehetne így? Abban viszont egyetért minden vallás és spirituális tanítás a materiális nézetekkel szemben: igenis van valami a halál állapota után. A semmi állapota egyszerűen lehetetlen, hiszen a semmiből nem lesz semmi, főleg nem egy olyan csoda, mint az ember.